Dupla rész...

39. Kemping

 - És ne felejtsd, el befújni magad különben meg fognak zabálni a szúnyogok! - ölelt magához Louis.
Legalább ezerszer elhadarta nekem, hogy vigyázzak magamra, én pedig ezerszer megígértem, hogy egyben fogok haza jönni. 
- Nyugi, csak két nap az egész és, amúgy is ott lesz mellettem Harry, Ő majd megvéd! 
- Ettől félek én is! - forgatta a szemét Paul.
Feladóan sóhajtottam. Már akkor nem örült annak az ötlenek, hogy kempingezni megyünk Harryvel, amikor először vetettük fel. Elmondása szerint Angliában veszélyes erdőkben aludni, mivel bármilyen állhat, megtámadhat minket. Hát abban biztos lehet, hogy nem fogok farkasokat ölelgetni. 
- Ezt már megbeszéltük! - vettem a hátamra a táskám. - Kijelölt helyen fogunk sátorozni nem pedig a vadonban. 
- Remélem Harryből nem fog elő bújni a Tarzan!
- Pedig az tetszene! - kacsintottam rá majd megöleltem. - Két nap és itt vagyok!
 Már csak két hetem van vissza a nyárból és ezt a kevéske időt Harry mellett akarom eltölteni. Átsétáltam a nappaliba. Az összes fiú (Harryn kívül) a kanapén terpeszkedett. Niall ölébe ültem, amíg Harry bepakolt a kocsiba
- Húú, mehetünk! - jött be mosolyogva Harry.
Egyből felpattantam. Mindenkit megöleltem - Zayntől csak szóban köszöntem el. Persze Louisból ismét kijött az oltalmazó bátyó.
- Tessék beleírtam az emlékeztetőbe néhány fontos dolgot, mert te képes vagy elfelejteni mindent! - nyújtotta át a telefonomat.
- Kedves, Louis nem viszünk magunkkal telefont, csak a természet és mi, ez a mottónk. Igazam van, Harry?
- Mi van akkor, ha bajotok esik? Nem is tudtok szólni nekünk! - aggodalmaskodott Paul. 
- Majd füstjelekkel kérünk segítséget, mint az indiánok. Szóval figyeld az eget! - Harry ezt viccnek szánta, de nem talált be senkinél.
 Az volt a legjobb ötlet, ha gyorsan elhúzzuk a csíkot onnan. Kocsiba szálltunk és célba vettük a táborhelyünket. Útközben végig fecsegtem. Mióta felszálltam arra a helikopterre felettébb boldog vagyok. Néha még Dó is kimegy a fejemből. Aggódom érte, de már nem vagyok depis hála Harrynek.
 Szóval a boldogságom miatt rengeteget beszéltem. Nem egy adott témáról főleg össze nem illő dolgokat párosítottam össze. Tegnap este például elkezdtem mesélni egy rém sztorit Niallnek amit még az öcsémtől hallottam. A történet közepénél meguntam és végül azt kezdtem el ecsetelni, hogy miért nem szeretem a spenótot. Anya soha nem szerette, ha ilyen vagyok persze örült, hogy minden rendben van körülöttem, de váltig állítja azért, mert boldog az ember nem kell mellé bolondnak is lennie. 
 Harryt egyáltalán nem zavarta szerintem még élvezte is a helyzetet. Rengetegszer mondogatta, hogy pont a bohóságom miatt szeret. Bekanyarodtunk a táborhelyre. Kétszárnyú vaskapu választotta el az országúttól. Egy A4 – es méretű fehér fémlemezen fekete betűk hirdették: Idegeneknek belépni tilos! Harry oldalán egy bank automatára emlékeztetett masina állt. Bepötyögte a számot. Nyikorogva kinyitódott a kapu. Magyarországon is előszeretettel védik a táborhelyeket, de nem ennyire. Pedig kétlem, hogy Angliában veszélyesebb banditák, mint nálunk. Bár ki tudja? Harry, mint ugyebár egy „vasember” nem engedte, hogy cipekedjek. Na, jó megengedte, hogy a kardigánomat vigyem, amit útközben levettem magamról.
 Első feladatunk volt felállítani a sátrat. Könnyen ment, mindössze egy és fél óránkba telt. Második feladat fát keresni, hiszen tábortűz nélkül nem ugyanaz a sátorozás. Harry ügyesen előkészítette a fákat, de még nem gyújtott alá. Az idő négy óra lehetet. Bár nem vehettem biztosra, mert nem volt nálam óra mindössze a megérzésemre hallgathattam. 
- Játszunk! - pörgette a kezében Lux labdáját, ami Hello Kittys volt. - Mondjuk röpizhetnénk.
- Rendben, de legyen tétje. 
- Ó, a kislány nagyban szeret játszani. Tetszik.
Elmosolyodtam. Őszintén ki mondaná meg, hogy három év van köztünk?
- Akinél először esik le a labda annak…
- Teljesítenie kell a győztes három kívánságát! - vágott a szavamba.
Beleegyezően bólintottam.
A „meccs” elkezdődött. Az elején nyeregben éreztem magam és ezt hangsúlyoztam is. De, mikor Harry belemelegedett elvesztettem a kontrolt… Ő nyert! Ideges lettem, de nevettem. Általában, ha vesztek sírok, de most más a helyzet.
- Az első kívánságom…
- Csak ne legyél mohó! - figyelmeztettem. - Ha gyorsan elhasználod, a kívánságod megbánod, mert később fognak eszedbe jutni a jobb ötletek.
- Ne aggódj emiatt a legjobbat már rég kitaláltam. 
- Akkor hadd halljam!
- Majd, ha eljön az ideje! - mosolygott és lehúzta a pólóját. - Most pedig szeretném, ha megmasziroznád a hátam. A táskámban van a Thai krémem. Nekem nem engedte meg, hogy bármiféle kence – ficét hozzak, de ő persze elhozhatja a Tahi krémét. 
 Bementem a sátorba. Nagy nehezen megtaláltam a krémet. Ezt az izét használják a masszőrök is. Szép… Tudta, hogy valamiben nyerni fog és muszáj lesz azt csinálnom, amit ő akar.
 Mikor kiléptem Harry egy kiterített lepedőn hasalt. Most aztán órákig nyomkodhatom. Mellé térdeltem, de így nem tudtam volna rendesen megmaszirozni. Lovagló pózba ráültem a fenekére. Azt hittem csontos lesz, de nem. Elég rugalmas és puha volt ? így hát elkezdtem rajta ugrálni.
- Nessa, ha így folytatod, beindulok! - dörmögte.
Hangosan felnevettem, de leálltam. Felpattintottam a tubus tetejét. Belenyomtam az átlátszó zselét a tenyerembe. Vanillia illata volt. Összedörzsöltem a tenyerem és maszirozni kezdtem. 
- Mmm… Nagyon jól csinálod! - dicsért.
- Köszönöm.
 Egy órán keresztül kényeztettem, de nem bántam örültem neki, hogy élvezi. Azért hagytam abba, mert elaludt. Leszálltam róla, kivettem egy papír zsebkendőt és letöröltem róla a maradék krémet. A lemenőnap narancssárgára színezte a bőrét. Mosolyogtam, amikor egy kicsit horkantott.

~~~~

 A tűz vidáman ropogott. Áldom az okos fejünket, hogy jó meleg hálózsákot hoztunk. Mert lehet, hogy nyár volt, de este lehűlt a levegő. Egymás mellett ültünk törökülésben és a tüzet néztük. 
- És akkor a második kívánságom. - csapta össze a tenyerét.
- Ki vele! - sóhajtottam.
- Azt szeretném, ha megígérnél valamit. 
Rá akartam vágni, hogy bármit, de Harry arcát látva megvártam, míg befejezi. Csupasz combomat pásztázva reménykedtem, hogy olyat kér, amit meg is tudok fogadni. 
- Ha haza mész… - nyelt egyet. Mindkettőnknek nehéz volt erről beszélni… főleg nekem. - Látogass el ahhoz a villanyoszlophoz ahol először találkoztunk. 
Felkaptam a fejem. Harry végig engem nézett miközben beszélt és most is állta a tekintetem. Folytatta:
- Szeretném, ha azon a helyen véget vetnél minden dolognak, ami hozzám köt. Mert én nem leszek képes, ahhoz túl sokat jelentesz a számomra. Gondolom nehéz lesz, de nem annyira, mint nekem. Én minden reggel úgy fogok felkelni, hogy tisztában leszek azzal, hogy annál a villanyoszlopnál örökre búcsút mondasz nekem. De mégis ezt kérem tőled, mert hülyeség lenne elhitetni egymással azt, hogy újra találkozunk… Ígérd meg. Ígérd meg, Nessa!
 Mintha gyomorszájon rúgtak volna. Nehezen vettem levegőt. Nem igazság ilyet kérni tőlem. Túlságosan szeretem! Szemem könnybe lábadt, de nem engedhettem, hogy lecsorduljon az arcomon ezért gyorsan kipislogtam.
- Ígérem! - suttogtam.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Kezembe nyomta a nyársat, amin négy szem pillecukor volt. Próbálj mosolyogni! Próbálj mosolyogni! - kérleltem magam. De nem ment elvégre most ígértem meg a lehetetlent. A tűz fölé raktam a nyársat.
- Szerinted nem elcsépelt szó a „szeretlek”? - a tűz megvilágította a szép arcát.
- Valamilyen szinten az. Néha még olyankor is használjuk, mikor nem is érzünk úgy.
- Pontosan. De mi szeretjük egymást! Ezért kéne, keresnünk egy másik szór erre, nem gondolod? Mondjuk gesztenye.  
- Gesztenye?
- Gesztenyebarna a szemed!
Elmosolyodtam. Levettem egy pillecukrot és beleharaptam. Éreztem, hogy figyeli, mit csinálok. Fél szemmel ránéztem szobor arcán féloldalas mosoly játszott. Ásítást mímelt.
- Késő van jobb, ha lefekszünk. - javasoltam.
Feltápászkodott, hogy utána kétrét görnyedve bebújjon a sátorba. Én nem utánoztam, négykézláb könnyebben megy. 
 A hálózsákok ki cipzárazva voltak leterítve. Lefeküdtem Harry mellé. Egyből az oldalára fordult és felkönyökölt. Fölém ereszkedett és gyengéden megcsókolt.
- Gesztenye! - mosolyogtam rá.
- Gesztenye!
Beletúrtam göndör hajába. Lehunyta a szemét. Megcsókoltam.
- Most lép be a harmadik kívánságom. - suttogta majd visszacsókolt.
De ez most más volt. Túlfűtött jóformán kétségbeesett. Mindketten egyre gyorsabban vettük a levegőt. Semmi nem létezett a világon, csak Ő és a tudat, hogy az enyém, csak is az enyém.
 Keze lassan felfelé araszolt a pólóm alatt, figyelve a reakciómat. Hevesebben csókoltam. Ekkor feljebb emelte a pólót a hátamon egészen fel, én pedig felemeltem a karomat, hogy segítsek neki levenni. Most csak a melltartó takarta el a dekoltázsom. Ő is lehúzta a pólóját és rám feküdt. Félbe szakította a csókunkat. Végig tanulmányozott, mintha fényképet csinált volna minden pontomról. A hátam alá nyúlt a melltartó kapcsomat kereste. Egy kicsi felültem, amíg levette rólam. Vállamtól fogva gyengéden visszanyomott. Rám nehezedett és újra megcsókolt. Csupasz felsőteste az én csupasz felsőtestemen leírhatatlan érzés volt. Nem bonyolódtunk durva csókba. Helyette a nyakamat csókolta. Először gyengéden majd erősen szívni kezdte. Hangosan felnyögtem. Lejjebb csúszott. Végig csókolta a kulcscsontomat. Egyre lejjebb ment végül elért a mellemhez. Végig puszilta a körvonalát. Ismét lejjebb csúszott. Elérte az alhasamat. Mikor végignyalta hangosabban és kéjesebben nyögtem fel, mint valaha.
 Nem volt vissza út. Ismét egymáséi lettünk…

40. Dóri döntése

 A sátoron átszűrődő cirógatta fedetlen kezemet. Már egy ideje fent voltam, de nem vitt rá a lélek, hogy felkeljek. Egyre jobban zavart, hogy csukva a szemem, de így is érzékelem a fényt, ami a szemhéjamon vérpirosan izzott. Feljebb csúsztam és belefúrtam az arcom Harry nyakába. Így sokkal jobb. - állapítottam meg. Bár aludni nem tudtam, de legalább gondolkozhattam egy picit.
 Most, hogy így ilyen közel vagyok Harryhez hihetetlen, hogy valaha is elváljunk egymástól. Hihetetlen és mégis igaz. Hamarosan haza megyek. Még a gondolattól is kiráz a hideg és ettől megijedek. Néha olyan érzésem van, hogy képes lennék feldobni az eddigi életemet Harryért. Ha megkérne rá, hogy maradjak, vele igent mondanék. Den kéri… Nem kérheti. Szeret ezt többször is bebizonyította, ezért se ajánlhatja fel ezt a lehetőséget. Nem akar elszakítani a családomtól. És én? 
 Én tényleg ilyen könnyen lemondanék róluk? Anyuról? Apuról? Ricsiről? Liliről? Dóriról? Mindenesetre nehezen tenném meg az egyszer biztos. Mostanában elég gyakran kell emlékeztetnem magam arra, hogy engem szerető család vár. Át karoltam Harry derekát, amitől megmoccant. Kinyitottam a szemem.
- Jó reggelt, szépségem! - rekedt hangja véget vette gondolatmentemnek. Pont az Ő hangja kellett ahhoz, hogy újra boldog legyek.
- Én kelltettelek fel?
- Talán. - mosolygott.
- Bocs! - belepusziltam a hajába. - Éhes vagyok.
- Adj öt percet és olyan finom reggelit rettyintek, hogy megnyalod mind a tíz ujjad.
Az öt percből egy óralett. Már akkor tudtam, hogy nekem kell reggelit csinálnom, amikor Harry teste újra elernyedt majd mély álomba szenderedett. Így hát felkeltem megraktam a tüzet, előkotortam a hátizsákból egy serpenyőt és megsütöttem a tojásokat majd a baconokat. Valószínű, hogy a finom illattok ébresztettél fel Harry.
- Elfelejtettem valamit, mi? - mosolygott rám bocsánatkérően.
A „valami” a reggeli készítést takarta.
- Semmi baj! - nyújtottam át egy tányért neki. - Azon gondolkoztam, hogy mikor újra a városban leszünk, elmehetnénk egy velness szállodába. Nem rossz ez a hely, de azért nem nekem való a nomád élet.
- Túltárgyaltuk. - kacsintott.
 Mikor kicsi voltam akkor sem repestem az örömtől a sátorozástól. Ne higgyétek azt, hogy nem szeretem a természetet csak… nem tudom elviselni, ahogyan a természetben kell viselkedni. Csendben fogyasztottuk el a reggelit.
- Tudod, hogy melyik filmnek vették itt fel egy részletét? - törte meg a csendet.
- Az az érzésem, hogy mindjárt megtudom.
- Ha - ha. Amúgy a Tűz Serlegét.
- Harry Potter féle Tűz Serlegét?
- Pontosan.
- Wáá… El se hiszem, hogy Daniel Radciffe talán pont itt gubbasztott ahol én.
Egy kicsit elragadtattam magam. Harry kérdően nézett rám. Megvontam a vállam majd felálltam.
- Sétáljunk egy kicsit. - javasoltam.
Odaadóan mosolygott. Lassan sétáltunk kéz a kézben. Bár tegnap este eltudtam felejteni, mit kért tőle Harry, de most folyton ott cseng a fülemben. Mintha megakadt volna a lemez.
 Megtorpantam. Harry úgy két lépést tudott tenni mivel a kezem nem nyúlt tovább. Épp nyitotta a száját, hogy megkérdezze mi ütött belém, de inkább hallgatott. Olyan szorosan öleltem át amilyen szorosan csak tudtam. 
 Ennyit mára. - emlékeztettem magam. Elvégre még nem kell búcsúzkodni.

Dóri szemszöge

- Nincs semmi bajom! - ordítottam ki a szobámból. - De már ezerszer elmondtam!
Gondoltam, hogy ez lesz, ha haza jövök, de nem tehettem mást. A plafont bámulva eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Felültem, de túl gyorsan ahhoz, hogy meglássam a lábam. Elkapott a hányinger. Sajnos a helyzetem rosszabbodott, azóta, hogy visszajöttem. Bár azt hittem rosszabb már nem lehet. Tévedtem. 
 Forró könnyem csurgott le az arcomról megállapodott az államon majd a kezemre koppant. A családom abban a tudatban van, hogy elmúlt, de messze nincs vége… Csak most kezdődött. 
 A hasamon korbács ütés nyomai látszanak, míg a lábamon mély vágások. Néha azt képzelem, hogy amőbázik rajtam. Nem várhatok tovább. Elővettem egy papírt és egy tollat. Nem szándékozom megszökni mindössze, Nessának írtam levelet. Mikor végeztem kikutattam egy borítékot. Jobb lesz így! - hajtogattam magamnak.
 Kiszanáltam az összes cuccomat, és amelyikre szükségem volt bepakoltam a legkisebb bőröndömbe. 
 Megkerestem a telefonom és tárcsáztam apu számát. Elmondtam neki, hogy egy darabig hozzá szeretnék költözni. Nyilvánvaló, hogy örülni fog a hírnek. Hát még akkor, hogy örült mikor megmondtam, hogy még ma Pécsre utazom. Most jön a neheze! – gondoltam miközben a bőröndömmel kimentem a konyhába.
- Anya! - szóltam neki.
- Kész az ebéd. - anya hangja vidámsággal volt tele. Sajnálom, hogy el kell rontanom a kedvét. 
- Anya!
- Mhh? - fordult meg.
Mosolya lehervadt, amikor meglátta a bőröndömet. 
- Egy darabig apához költözöm! 
Anya lerogyott a mellette lévő székre. Átkeresztelhetnének Ünneprontónak.
- Nem vagyok elég jó anya? - kérdezte szipogva.
- Nagyon is az vagy! Összetehetném a kezem, hogy ilyen jó vagy hozzám. De most el kell mennem. Beszéltem apával is… Beleegyezett.
- És mi lesz velem? Egyedül hagysz?! 
- Visszajövök, esküszöm! Csak most hagy elmenni. 
Egy ideig csendben ült. Kivett a zsebéből egy papír majd trombitálva kifújta az orrát.
- Rendben! - bólintott. - De azért még kivihetlek az állomásra?
Mosolyogtam, de legbelül átkoztam magam. Hálátlan gyerek vagyok! Beültünk a kocsiba, csöndben utaztunk mindaddig, amíg Nessáék háza elé nem értünk.
- Megállni egy kicsit?
- Persze.
A ház előtt Ricsit és Lilit láttam játszani. Mély levegőt vettem és kiszálltam. 
- Sziasztok! - mosolyogtam.
- Helló. - köszönt Ricsi.
- Nézd mit kaptam! - futott hozzám Lili majd a kezembe nyomta „Az én kicsi pónim” kék változatát. 
- Nagyon szép, Lilipusz! - öleltem meg.
- Lilipusz? - kuncogott. - Ez jó!
- Ricsi, beszélhetnénk?
- Aha! - hagyta abba a dekázást. - Lili… pusz, menj játszani!
- Oké! - vont vállat majd bement a kertbe.
- Figyel, én most elutazom. Valószínű, hogy sokáig maradok. Arra kérlek, hogy ezt a levelet ad át Nessának, mikor haza ér!
- Rendben. - válaszolt szórakozottan.
- Kérlek, nagyon fontos!
- Bízz bennem! - kacsintott és folytatta a focizást.
Remélem, valóban odaadja. Talán a barátságunkat menti meg ez a levél. A barátságunkat és az életemet!..

DUPLA RÉSZ :)

37. Akkor most búcsúzunk?

 Dóri szeme kikerekedett. Annyira meglepődött, hogy véletlenül a nyitott bőröndjébe ült. Rettenetes kedvem volt, de a látványtól elnevettem magam. Az azonnali sírás érzete viszont még mindig nagyon nagy erőfeszítés árán sem akart elmúlni. Mély levegőt vettem és leültem az ágyra. El kell vele mennem, hiszen olyan vagyunk, mint a testvérek nem hagyhatom magára a legjobb barátnőmet. Ezzel tisztában vagyok, de nehéz elhagynom ezt az élet stílust, a város, és a legfontosabbakat, a fiúkat… Harryt! Tisztában voltam azzal, hogy nem maradunk itt örökre, de azt hittem, hogy van még időnk élvezni London béli nyaralásunkat. A nyárból van még kereken egy hónap. Még egy hónapig itt kéne maradnunk, de csak kéne nem pedig muszáj.

 Dóri négykézláb a lábamhoz somfordált, fejét a térdemre hajtotta. Ezt a pozíciót akkor szokta felvenni, ha hálás valamiért. Haját kezdtem el simogatni, mint egy kiscica csak ő nem dorombol, és nem öklendezik fel szőrcsomót.

- Komolyan mondod? - szinte már suttogott. 

Normális esetben rá vágnám, hogy „igen”, de ez nehéz helyzet. Két szék közé estem és nem látok senkit, aki felsegítene és helyet adna maga mellett. Nehéz ilyen helyzetben dönteni főleg, ha a szerelem és a barátság a tét. Nyilván, hogy Dót választom, de Harryt pedig siratni fogom évekig vagy talán örökké. Az lenne a legjobb, ha egyiket sem kéne feladnom. Együtt lehetnék Harryvel, de közben Dórival visszautaznánk Barcsra. Ilyenkor utálom, hogy nincs semmi természetfölötti erőm! Nem akarok én az emberek gondolataiba olvasni vagy megfagyasztani a körülöttem lévő embereket és az időt. Mindössze csak annyit akarok, hogy tudjam magam teleportálni egyik helyről a másikra, de ugyebár ez lehetetlenség. 

- Kitartok az előbbinél! - szóltam. - Haza megyek veled!

Dó valamit mormolt az orra alatt, már - már úgy hangzott, mintha varázsigét mondogatna. 

- Aranyos vagy, de ezt nem várhatom el tőled!

- Mielőtt elkezdenénk veszekedni, megkérdezem, hogy mikor szeretnél indulni még ma vagy csak holnap?

- Két óra múlva indul a gépem.

- A gépünk! - határozottnak akartam hallatszani, de nem csaphatom be magam sem őt.

Felállt a földről és ismét a pakolásra összpontosított. Én is felálltam és azzal a főcímmel, hogy „összeszedem a maradék holmim” elhagytam a szobáját. Igazából már mindenem abban a ládában van, de beszélnem kell Harryvel. A korlátnak dőltem, hogy egy összeszedjem a gondolataimat mikor valaki megérintette a vállamat. 

- Beszélhetünk? - Zayn hangja csalódottságot és szomorúságot tükrözött.

Elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán van - e miről társalognunk, de végül arra jutottam, hogy beszélek vele.

- Mondd!

- Nem akarsz bejönni a szobámba?

- Ha akarsz valamit mondani, akkor itt kell megtenned! - hűvös voltam vele, fájdalmat akartam neki okozni, de azzal nem számoltam, hogy ezzel a viselkedésemmel magamat is bántom. Túl sokat jelent nekem ahhoz, hogy utáljam. 

- Tudok Dóriról… és a jelenségéről! 

- Örülök, neki képzeld, csak én is tudom!

- Azt is tudom, hogy haza megy!

Helyeselni szerettem volna, de a gombóc ismét akkorára nőtt a torkomban, hogy nem tudtam megszólalni. 

 Bólintottam. 

- Te is vele mész, igaz?

Ismét bólintottam.

- Nem tudlak semmivel sem visszatartani? 

Nemlegesen ingattam a fejem. Hallottam, ahogyan szaggatottan kifújja a levegőt. Fejét a lehajtott fejemnek döntötte. Nem ellenkeztem mindaddig, amíg a keze nem kóborol. Fogalmam sincs mennyi időt töltöttünk úgy, de nem is érdekelt… 

- Vigyázz magadra! - éreztem, hogy cserepes ajka a homlokomhoz ér. Homlokom csókolt. Meg sem várta, hogy én is elbúcsúzzam tőle visszament a szobájába. Másodpercek múlva meghallottam a dübörgő zenét.

Tőle is nagyon nehéz volt elbúcsúznom, hát mi lesz ha Harryvel kell ismét „pápát” intenünk egy életre? Tudtam, hogy a többiek mind a nappaliba vannak, de reméltem, hogy Harry meghúzta magát a szobámba így először oda mentem.

- Tudtam, hogy itt leszel! - mosolyogtam.

Hanyatt feküdt az ágyamon, mikor meghallotta a hangon felült, és viszonozta a mosolyom.

- Meg tudtad győzni, hogy maradjon?

Bár csak megtudtam, volna győzni… Ami azt illeti nem is nagyon nyagadtam, hiszen mindenki jobban jár, ha most mi elmegyünk. Nem kockáztathatjuk senkinek a testi épségét, ugye? Lekucorodtam Harry mellé. Nem néztem a szemébe, mert akkor elbizonytalanít a döntésemben.

- Nem jártam sikerrel. - böktem ki. - Tehát haza megyünk!

Harry megremegett mellettem. Valahogy éreztem, hogy nem fog egyből ordítani vagy sírni… Először csak emészt. Pont, úgy ahogyan én szoktam. 

- Ez… elhamarkodott döntés! - hebegte. - Nessa nem hagyhattok csak így itt minket. 

- Tudom, de… Dónak honvágya van! - nem mondhatom meg az igazat így is eggyel többen tudják, mint kellene.

- Figyelj, beszélek vele, hátha itt tudom tartani. 

Felállt ezzel egyidejűleg én is felpattantam.

- Harry két óránk van, vagyis még ennyi sincs! Halálosan biztos a dolgában, haza szeretne menni és senki nem szegheti szárnyát. Még én sem!

- De… azért, mert ő haza megy, neked nem kell! A tegnap este után képes lennél itt hagyni?

- Nem… De, ha ő elmegy, akkor nekem is el kell mennem!

- Nem - nem kell! - akkor dühvel mondta ki ezt a mondatot, hogy megrémültem.

- Te ezt nem értheted! - fordultam el tőle. - Rosszul venné ki magát, ha ő haza menne és én nem. Szerinted anyám mit szólna hozzá? 

- Talán azt, hogy itt jól érzed magad… velem! Ez miért ilyen nagy baj? Mér csak pár hét és úgy is elmentek. Miért nem maradhatnál még egy kicsit? 

Jogos a kérdés. Ahelyett, hogy válaszoltam volna szorosan átöleltem. Számított erre a lépésemre, mert automatikusan viszonozta. Ha nem, most akkor egy hónap múlva úgy is el kell engednünk egymást… 

- Szeretlek, Harry! - dörmögtem a vállába.

- Jobban! - éreztem, hogy mosolyog.

Bár soha ne kellene elválnom tőle. Kopogtak az ajtómon. Fogadjuk, hogy Paul kiszimatolta, hogy ketten vagyunk a szobámba ahol egy ágy is van… nos, este mi el voltunk az autó ülésén is. Elengedtük egymást és csak utána mondtam, hogy „szabad”. Dóri kisírt szemmel lépdelt beljebb. Először leteszteltem, hogy tényleg ő az, csak utána öleltem meg. 

- Nem jöhetsz velem! - zokogta.

- Ezt már megbeszéltük! - megállás nélkül simogattam a hátát. 

Eltolt magától majd Harryre nézett: 

- Igazad van! - mérhetetlen szeretetett láttam a szemében, ahogyan Harryre nézett. Az ember akkor szokott így nézni valakire, ha tiszteli és becsüli. Dó becsülte, mert a barátjának tudhatta. - Ha, most Vanessa haza jönne velem, csak bánkódna... Ezt pedig nem akarom! Szóval egyedül megyek! 

Megdermedtem, ahogyan Harry is, de végül ő előbb kapcsolt. Szinte hálálkodva szorította magához.

- Miért van az, hogy az én szavam semmi sem jelent neked? - fakadtam ki.

- Mert hülyeséget csinálnál, ha velem jönnél. Mond meg, de őszintén, ha fordított helyzetbe lennénk, megengednéd, hogy veled mennyek? 

Persze, hogy nem! De hát ez más… 

- Maradj itt! - mosolygott. - Hidd el a szüleid is meg fogják érteni, ha elmagyarázom nekik a helyzetemet. 

Eddig bírtam ki tört belőlem a zokogás. Harry a háttérbe húzódott mi pedig összefonódtunk. Én, amiatt sírtam, mert itt hagy, Dó, azért mert elmegy! 

~~~~

 A repülőhöz menet, nem törődtem senkivel csakis Dórival. Zayn nem jött velünk a reptérre… abban a tudatban van, hogy én is elmegyek! Én ezt nem cáfoltam, had följön csak a levében egy kicsit. Kézen fogva mentünk be a terminálba. A fiúkon napszemüveg illetve kapucnis fölső volt (ami miatt eléggé meg is bámulták őket, hiszen tikkasztó hőség volt). 

„A Budapestre tartó utasainkat kérem, kezdjék meg a beszállást!”

Legszívesebben magamhoz láncoltam volna. A lényeg csak az, hogy ne menjem el! Megszakadt a szívem, amikor Niallt és Dót néztem, amint sírva átölelik egymást. Ilyen téren szerencsés vagyok: én nem csak titokban vagyok szerelmes Harrybe. 

- Hiányozni fogsz! - szipogták egyszerre. 

Odabújtam Harryhez, a fejemet pedig a mellkasába fúrtam. Megéreztem a kezét a derekamon… majd még egyet a vállamon pár perc múlva a harmadik kezet is megéreztem a hajamat cirógatva. Fölpillantottam. A három kéz három fiútól származott: Louis, Liam és persze Harrytől. 

- Hát akkor… - jött hozzám Dó.

Valahogy kikecmeregtem a kezek áradatából. 

- Igen… nagyon vigyázz magadra! - nehéz volt ezt az egy mondatot is ki könyörögnöm magamból, mivel ezzel tudatosult bennem, hogy valóban elmegy.

- Tudod, hogy mindig is óvatos voltam. - nevetett. - Három hét múlva csajszi…! 

Olyan szorosan öleltük át egymást, mintha évtizedekig nem találkoznánk. A hangoson ismét figyelmeztették az utasokat az azonnali beszállásra. Élőben még nem láttam a bemondónőt (és valószínűleg, hogy soha nem is fogunk „talizni”), de a bársonyos, szinte már csilingelő hangja miatt legszívesebben fejbe rúgtam volna. Az isten szerelmére hát senki nem veszi észre, hogy mindjárt megszakad a szívem amiatt, hogy egyedül hagyom felszállni arra a nyamvadt gépre! Az ölelésünk ellazult, hirtelen plusz kezeket éreztem a hátamon. Csoportos ölelés kerekedett ki.

- Szeretlek titeket, de ideje mennem! - szipogta Dó.

 Nem akartam elengedni, de muszáj volt. Felkapta a bőröndjét. Mosolyt erőltetett az arcára, intet és elment….

38. Wounderful secret

Ordítva ébredtem fel álmomból. Ziháltam a homlokom verejtékezett. Alig kaptam levegőt. Hallottam illetve láttam, hogy Harry befut, feloltja a lámpát, hozzám bújik és nyugtatgat. De hiába… hiába minden. Egy hete, hogy Dó haza ment és engem azóta gyötörnek a rémálmok. Lerúgtam magamról a takarót, felhúztam a lábam és ringatózni kezdtem. Egyszerűen rettegek attól, hogy valami baja esett a legjobb barátnőmnek… és az sem nyugtat meg, hogy anya mindennap tájékoztat a honlétéről. Elég gyanús, hogy Dót egyáltalán nem engedik a telefonhoz. Ezek a visszatérő álmok az őrületbe kergetnek. Abbahagytam a ringatózást és oda bújtam Harryhez. Nem akarom, hogy a kelleténél is jobban megijedjen. Ahogyan hozzáértem csupasz felsőtestéhez elmúlt a remegésem. Lélegzésem kapkodósból egyenletesebbé vált. Lábdübörgést hallottam pár percre rá Niall lépett be a szobámba egy gőzölgő teáscsésze kíséretében. Kedves mosollyal átvettem és nem törődve azzal, hogy megforrázhatom a nyelvem - nagyot kortyoltam.  Két korttyal kihörpintettem az egészet. Niall kacsintott és kiment. Harry is felállt, hogy leoltsa a lámpát, de mint egy óvódás megkértem rá, hogy ne tegye. Szemében megértést és félelmet láttam. Harry engem félt én pedig Dórit.

~~~~

 Mikor felkeltem a villany már nem égett. Valószínűleg, hogy Harry mikor észrevette, hogy elaludtam leoltotta. Felvettem a papucsom és lesétáltam a konyhába. Zayn ült az asztalnál és reggelizet. Bajszom alatt jó reggelt köszöntem neki. Kivettem a hűtőből a tejet és leültem vele szembe. Megkérdeztem, hogy hol van Harry.

- Nem kötötte az orromra. - vonta meg a vállát. - Hallottam este, hogy megint…

 Ahhoz képest, hogy hallotta nem törte össze magát azzal, hogy átjön, megnézze élek vagy hallott vagyok - e már. De mit is várok tőle? A viszonyunk nem lesz jobb attól, hogy fejvesztve ezt be kell látnom. Töltöttem magamnak a tejből. Csak remélni tudom, hogy ez volt az utolsó éjszakám. Én itt sajnáltatom magam holott, akit tényleg szánni lehet az Dó.

- Belebetegszem ebbe. - suttogtam. Nehéz, hogy nem mondhatom el Harrynek, hogy miért is ment el. Fogadjuk, hogy elmebetegnek nézz. 

Zayn egész teste megfeszült, amikor lenyelte az utolsó falatot. Tekintete akár egy jégtömb. Nem lehet azt mondani, hogy kiszámítható. Inkább egy üreges kőszikla. Nincs semmi együtt érzés benne. Talán ezért is fordulok mindig hozzá. Ő „egyenes”.

- Csak bűntudatod van! - szólalt meg fél váron. - Bűntudatod van, mert nem mentél vele. Azon agyalsz, hogy vajon cserbenhagytad - e. 

 Az üres poharamra meredtem. A kristálypohár teljesen elfehéredett a tej miatt. 

- Ideje lélegezned. - kacagva állt fel.

 Gondosan bepakolta a mosogatóba a tányérját. Előbb akartam elhagyni a konyhát így felpattantam és felviharoztam a szobámba. A magasba hajítottam az egyik papucsomat majd a másikat. Olyan vehemenciával ugrottam be az ágyba, hogy félő volt összemegy alattam. Ideje lélegeznem? Ez meg mit jelentsen? Nem is érdekel! A fejem búbjáig betakaróztam. Jobb, ha átalszom ezt a napot.

…

 Apró puszikat éreztem a kézfejemen majd a vállamon, a nyakamon… az álamon végül a számon. Kinyitottam a szemem. Harry mosolyogva nézett rám. 

- Egy kis meglepetésem van a számodra. - suttogta.

- Ó, az jó! - ásítottam.

Nem volt szándékom kiszállni az ágyból és ezzel Harry is tisztában volt. Egy rántással lehúzta rólam a takarót. Úgy nyüszítettem akár egy nyűgös kisgyerek. Ránéztem az éjjeli szekrényemen álló órára. Már öt is elmúlt. 

- Öltözz fel! - utasított. 

Vártam, hogy kimenjek, de helyette leült az ágyam szélére. Esdekelve néztem rá, de nem hatotta meg. Engedelmeskednem kell neki. A szekrényemhez csoszogtam, kivettem egy farmernadrágot és egy neon narancssárga színű csőtopott. Ismét Harryre néztem. 

- Nem akarsz kimenni?

- Nem! - dőlt hanyatt az ágyon. 

Márpedig én nem fogok előtte átöltözni! Kivettem a komódból egy fehérnemű szettet. Már az ajtónál volta, amikor Harry felpattant és két lépessel átszántva a szobát előttem állt eltorlaszolva az ajtót. 

- Öhm… Most meg mi van?

- El akarsz szökni?

- Csak a mosdóba megyek.

- Miért?

- Vajon? 

Kivette a kezemből a cuccokat és ledobta az ágyra.

- Majd én segítek. - mosolygott kanosan.

Idegességet színlelve csípőre tettem a kezem. Harry mosolygott és szemeivel vetkőztetett. Nem azzal volt a baj, hogy meglát meztelenül, hiszen már látott – mindössze nem akartam sztriptíz bemutatót tartani. Mindig is tudtam, hogy Harry makacs, de hogy ennyire… Mire észbe kaptam már a felsőmet rángatta le rólam. Ellöktem magamtól. Képtelen felfogni? Hányszor kell neki elmagyaráznom? Végre észrevette magát és lemondóan bólintott. Szem forgatva a mosdóba mentem. Értékelem én, hogy fel szeretne vidítani, de ahhoz, hogy valóban boldog legyek vissza kell importálni a barátnőmet.

 Megmostam az arcomat. Kedvenc parfümömből fújtam a fülem mögé egy picit. Szép lassan felöltöztem és ki sminkeltem magam. 

- Szia. - puszilt arcon Niall, amikor kiléptem. 

Boldognak látszott így én nem szeghetem szárnyát. Kedvesen elmosolyodtam. Úgy láttam értékelte azt az apró gesztust, mert fütyülve tovább ment. Csak legyek túl ezen a napon. 

- Kész vagy? - vigyorgott rám Harry.

Felmutattam a mutató ujjamat, hogy várjon. Befutottam a szobámba kihalásztam a barna bőrdzsekimet.

- Indulhatunk! - szóltam Harrynek.

  Szórakozottan feldobta a kulcsát. Vidámsága elárulta önelégültségét. A kocsiban hátradobtam a dzsekit és bekötöttem a biztonsági övet. Addigra Harry is bekapcsolta magát és kitolatott a garázsból. Az út első öt percében Harry próbált beszélni velem, de feladta. Ő a pozitív én a negatív oldalon állok. És, ha egyszer a negatív azt mondja, hogy: „nem” akkor nem. Inkább a rádiót nyomkodtam. Az egyik csatornán a One way or another – t játszottá. Harry ordítva énekelt. Kuncogtam, de ezt ő nem hallhatta a hangos zene miatt. Mire a helyszínre értünk a nap eltűnőben volt. Harry megállt egy kavicsos bekötőhídon. Egy mező húzódott előttünk, vagyis jobban mondva mező lehetett még anno, mivel mostanra már gondosan levágták a füvet. Kiszálltunk a kocsiból. A hideg levegő szinte marta a fedetlen vállamat. Ki akartam venni a bőrdzsekimet, de Harry addigra riasztóra biztosította. Megfogtuk egymás kezét és beljebb mentünk. Neon toppom csak úgy izzott a sötétben. Egy helikopter vonalai bontakoztak. Pár másodpercre rá egy feketén tündöklő gép előtt álltunk. Végig futott rajtam a hideg. Először azt hittem, hogy csak káprázik a szemem, de nem képzelődtem. 

- Meglepetés! - tárta szét a karját. - Ezzel a kis behemóttal repkedünk egy kicsit. 

Szemem kikerekedett szám tátva maradt.

- Ugye most csak ugratsz, Harry könyörgöm, mond, hogy ez csak egy rossz vicc! - szinte már sírtam.

- Ez a színtiszta igazság. Hát nem szuper?

- Hát nem! Mikor Londonig repülnöm kellett majd meg haltam a félelemtől. Tériszonyos vagyok!

- Pedig valahogy felültél arra a gépre.

- Mivel Paul leitatott.

Harry beszívta alsó ajkát úgy próbálta elnyomni a feltörő röhögését. Nekem egyáltalán nem volt vicces. 

- Nessa! – karolta át a derekam. - Nem lesz semmi baj. Gyere, kicsim!

Arcán könyörgés ült ki. Legfeljebb, ha meghalok, vele halok meg. Aprót bólintottam. Diadalittasan elmosolyodott. Ez a mosoly mindig megnyugtat. Bár akkor, mikor fel kellett szállni mindenem remegett. A pilóta a kezünkben nyomott két fejhallgatót. 

Felszálltunk.

 Remegtem, mint egy nyárfalevél egy szellős őszi napon. Nem mertem megemlíteni Harrynek, hogy rendesen halálfélelmem van. Tudtam jól, hogy kinevetne. Próbáltam magam nyugtatgatni, de folyton azért rimánkodtam, hogy ne fogyjon ki a benzin vagy, hogy a properrel meg ne álljon. Lehet, hogy nem panaszkodtam, de észrevette rajtam, hogy elég feszült vagyok. Átkarolt. Testével úgy terített be, mint egy meleg oltalmazótakaró. Vagy tizenöt perce lehettünk a helikopteren, amikor levette magáról a fejhallgatóját. Én is levettem a sajátomét. 

- Nézz ki az ablakon! - mosolygott.

 Könnyű mondani, mint megtenni. Egy tériszonyos ember legrosszabb álma a magasból lenézni a mélybe. Énnél könnyebb lett volna Nialltől megvonni a kaját egy napig. De megtettem. Kinéztem az ablakon. Vissza akartam fordulni és megkérdezni, hogy mit is kéne látnom, de nem kellett. Hirtelen megszűnt körülöttem minden. Egy bűvös alagútba voltam bezárva. A szerelem alagútjába- Csekély annak az esélye, hogy ilyen létezik… Mégis váltig állítom, létezik, az én világomban igenis létezik. Mindössze egy szó volt látható: FOREVER. Természetellenesen villogott nem is tündöklött. Tudtam, hogy az aszfalton van a felirat és, hogy valamilyen pirotechnikával oldották meg, hogy föntről láthassuk, de meg volta, győződve róla, hogy ez a kis szó Harry szívének a jelképe.

- Van ennek egy története, érdekel? - zökkentett ki.

Persze, hogy érdekelt. Minden érdekelt, ami vele kapcsolatos. Mellkasának döntöttem a fejem úgy hallgattam végig:

- Két éve megkérdezték tőlem egy interjúba, hogy mit gondolok a szerelemről. Bajban voltam… erre a kérdésre nem gyakoroltam eleget. Össze visszadadogtam, hogy mik kellenek egy jó kapcsolathoz. Szükségesnek tartotta a vonzalmat, ha két ember közt nincs, meg a szikra ne várjanak tüzet. A hűségről is beszéltem… Ha nagyon szeretek valakit hűséges vagyok, hozzá ameddig csak lélegzek. 

 Elhallgatott. Hangja egyáltalán nem volt az a megszokott légies. Inkább erőltetett olyan, amikor az ember valami rettenetes titkot őrizgetne és végre képes „felállni” ország világ előtt. De ez nem rettenetes, hanem egy csodálatos titok.

- Zagyvaság ez az egész hűség dolog. - folytatta. - Megrögzöttség. Egy igazi hamisíthatatlan szerelemben nem kérdéses, hogy hűségesek - e a felek egymáshoz. Szerinted kinek kell jobban szeretnie a nőnek vagy a férfinak?

Felegyenesedtem. Ezen a kérdésen még nem gondolkoztam. Nem várt választ, csak feltette a kérdést. Hangosan szerette volna kimondani a kétséges kérdést… mindössze ennyi az egész. Tündöklő zöld szemét beleforrasztotta mély gesztenyebarna szemembe. Megrémisztett a tudta, hogy mennyit változott. Fényévekre van már attól a Harrytől, aki a kisvárosomban részegen elkapott és nem engedett szabadon. Aki, most velem szemben ül nem az a kölyök az X - faktor színpadjáról, már rég nem az. És én csak most vettem észre. Résnyire nyitottam a számat, de nem jött ki hang belőlem. Soha nem éreztem ilyen melengető érzés a mellkasomban. Elmosolyodtam ő pedig viszonozta, de csak egy perc töredékéig majd újra megszólalt választ adva a saját kérdésére:

- A szerelem a legönzőbb dolog a világon. Az egyik fél mindig jobban szereti a másikat… Eddig azt hittem, hogy én vagyok az a fél, de jöttél te és megkérdőjelezted. Engem választottál a barátnőd helyett ennél nagyobb bizonyosságot még nem kaptam senkitől. Kérdem, én mi van akkor, ha mindketten 100% - an szeretjük a másikat? Lehet ilyen szerelem?

 Hagyta hadd tépelődjek egy kicsit ezen. Igaza volt Őt választottam… tehát én is változtam! Hűséges barátból szenvedélyes szerelmes lettem. És ez így van rendjén… remélem. Arckifejezésem láttán győzelem ittasan elmosolyodott. Végre elérte, hogy egy cserfes tizenhat éves lányt elcsitítson. Nem éreztette velem eddig, hogy kettőnk között Ő az idősebb eddig a percig. Mert ugyanis itt előbújt belőle a tizenkilenc éves fiú, aki inkább férfinak számít. Ilyenkor jutnak anyám szavai az eszembe „egy tizenéves pernahajder nem lehet mély érzésű komoly férfi!” Harry rácáfolt anyámra. 

- Létezik ilyen szerelem a mi szerelmünk! A minap egy rajongó kérte tőlem, hogy írjak két rokon értelmű szót a szerelemre. Nem volt nehéz a feladat. - vont vállat.

 Szemöldököm egészen a homlokom tetejére csúszott. Kivett a farzsebéből egy összehajtogatott írólapot és a kezembe nyomta. Kíváncsian hajtogattam szét. Két szó az Ő szálkás, de csinos betűivel, amivel leírta, hogy neki mi a rokon értelmű szó a szerelemre: Nessa Forever!...      

 Nos, hát ez a dupla rész egy kis kárpótlás, azért, hogy ennyi szünetet tartottam. Ezentúl mindent elkövetek annak érdekében, hogy rendszeresen hozzam az új részt. A következő holnap érkezik, és valószínűleg az is dupla dózisban érkezik, mivel hamarosan vége az első évadnak. Szeretlek titeket!

Puszi Bebe  

36. Minden rendbe fog jönni!

- Dóri, szerintem igen is el kell nekik mondanunk! - szögeztem le. 
 Az előző este rettenetesen megijedtem. Legszívesebben el sem hagytam volna a házat, de a fiúk koncerteznek tehát kötelességem volt. Harry miközben sminkeltem észrevette, hogy nincs rendben velem valami, ahogyan Liam is. 
- De miért kéne elmondanom nekik? 
- Azért, mert a barátaink, és tisztába kell lenniük a helyzeteddel!
- Értem, szóval már így állunk! - állt fel a székről. - Már csak az én helyzetem?
- Nem így értetettem! Náluk lakunk, Dó így ők nagyobb veszélyben vannak, mint te vagy én! Nem lehetsz minden fellépésen rosszul, ezt később már nem fogják neked elhinni!
- Talán, be akarsz árulni? 
- Mi? Dó, ne légy, bolond.
Visszaült a székére és maga elé meredt. Nekem jó így is legalább nem veszekszünk. Bekapcsoltam a tv - t, amin élőben láttuk a fiúkat a színpadról. Egy kicsit lenyugtatott a zene, de sajnos nem annyira, hogy elfelejtsem ezt a „szellemesdit”! 
- Nessa… - suttogta. - Sajnálom!
Kikapcsoltam a tv odasomfordáltam és letérdeltem mellé.
- Csak - folytatta. - Nem akarom, hogy teljesen zazának nézzenek.
- Kezdjük ott, hogy biztos nem létezik olyan szó, hogy zaza! Különben is a fiúk szeretnek téged és segíteni fognak nekünk. 
- Értsd meg kérlek!
- Rendben!
 Kétlem, hogy bármi meggyőzné az ellenkezőről és ezt jól tudtam, így hát nem is gyötörtem tovább. Egyértelmű, hogy nem akar senkit sem beavatni. Ebben az egy napban legalább, már ezerszer azt kívántam, hogy én se tudjak erről a hihetetlen, de szörnyű dologról. Kicsapódott az öltöző ajtaja és belépet öt izzadt fiú.
- Vizet! - nyafogott Louis. - Vizet akarok!
- Tessék nagyfiú! - dobtam neki egy ásványvizes üveget.
Harry valamit motyogott megölelt majd ledőlt a kanapéra. Nagyon kimerültnek nézett ki. Harry fáradt Louis szomjas Niall… öhm… Ő egy jégtömb. Liam szokás szerint telefonált míg Zayn csak Zayneskedett. (Ami abból áll ki, hogy otrombán meresztgeti rám a szemét.) Nem szólok be neki, mivel tegnap levakarta rólam a tésztát, ami kis híján leégette a húsomat. Harry arrébb feküdt a kanapén már szinte bele süppedt a támlájába. Leültem a lábához és a térdén kezdtem el dobolni. 
- Mit szólnál, ha elmennénk, mondjuk vacsorázni? - kérdezet rá.
- Benne vagyok!
- Remek. 

~~~~

 Már kezdem értékelni, anyu munkáját (anya főállású anyuka). Ezek a fiúk azt hiszik, hogy valami takarítónő vagyok. Elvárják tőlem, hogy főzzek, takarítsak és mossak rájuk. Szeretem őket, de azért ami sok az már sok. A minap Louis a kezembe nyomta a piszkos alsónadrágjait azzal a felirattal, hogy „Maguktól, nem lesznek tiszták!”. Hát képzeld gondoltam. 
- Csak tudod, elegem van, hogy úgy viselkedtek velem, mint egy igás lóval!- panaszkodtam Niallnek. - Nem, csak én lakok itt! Nyugodtan felemelhetnétek a feneketeket és kitakaríthatnátok ti is! 
Niall, megértően bólogatott. Azt hittem, hogy figyel rám… hát tévedtem. 
- Csinálnál nekem egy szendvicset? - nézett rám kisfiúsan.
Komolyan miért jártatom a számat ezeknek az idiótáknak?Azért nem mindenki ilyen „gyökér”. Liam mindig segít nekem. Gúnyos mosolyt öltöttem, kivettem a hűtőből a sonkát, a szekrényből a kenyeret és egy karlendítéssel a fejének hajítottam mindkettőt. 
- A következő a kés lesz, ha nem emeled fel a segged! - mondtam neki ingerülten.
 Niall szeme kikerekedett, ahogyan a szája is, de nem mozdult. Hát, ha ezt akarja… Kihúztam a fiókot elővettem a kést.
- Oké, oké! - állt fel ijedten. - Csak, ne ölj meg!
Elégedetten, mentem ki a konyhából. Egy el van intézve, három maradt. Ránéztem az órámra. Hamarosan vacsoraidő. Felfutottam a lépcsőn azzal a tervvel, hogy bemegyek Harryhez, de Paul elkapott az ajtaja előtt.
- Hova - hova? - kérdezte erős akcentussal. 
- Öhm… Harryhez. 
- Netán elfelejtetted, hogy miben állapodtunk meg? 
- Még nem fekszem le! 
- Remélem is! - rám szegezte mutató ujját. Nos, ha meg akart ijeszteni sikerült neki. Higgyétek el nem valami tündérmese 3D - ben látni Paul húsos ujját, amint fenyegetően felém bök. 
Paul érezte, hogy egy kicsit elvetette a sulykot így megölelt és lement a nappaliba. Kifújtam a levegőt és bekopogtam Harryhez.
- Gyere! - ordított.
Mikor benyitottam Harryn frakk volt. Még a lélegzetem is elállt a meglepődéstől. 
- Tetszem? - fordult körbe.
- Már csak a cilinder hiányzik. - nevettem.
Harry sértődött arcot vágott. Becsuktam a hátam mögött az ajtót és oda somfordáltam hozzám. Elvileg szájon szerettem volna puszilni, de túl magas így csak a nyakát találtam el. Mindegy legalább új területeket fedeztem fel.
- Miért vagy ennyire elegáns?  - kérdeztem.
- Hát vacsizni megyünk! 
Pont ettől féltem. Semmi kedvem puccos étterembe menni, ahol előírás a kisestélyi! És ezt szóvá is tettem:
- Harry, inkább menjünk a KFC - be! 
- A KFC - be akarsz menni? De az nem alkalmas romantikus randira!
Elmosolyodtam, átkaroltam a derekát, fejemet pedig a mellkasába fúrtam.
- Felőlem egy disznótelepen is randizhatnánk a lényeg, hogy ott legyél, öltönyben vagy munkásruhában! - dörmögtem. 
- Ez édes tőled! - puszilt bele a hajamba. - Ha vársz, néhány percet átöltözöm és mehetünk is!
- Oké. - kacsintottam és ki sétáltam a szobájából.
 Gondosan becsuktam magam mögött az ajtót. Abban maradtam, hogy nem öltözöm át. Mostanában úgyis (szerintem) elég jól öltözködöm. A kedvenc egész ruhám volt rajtam. Becsapódott a bejárati ajtó. Annyira megrémültem már azon voltam, hogy befutok Dóhoz és megvédem minden áron, de szerencsére csak Zayn jött haza. 
- Ember… - hallottam Niall hangját a konyhából.
Kíváncsi voltam így letrappoltam. Niall a bárszéken ült és evett, Zayn pedig a konyhapultnak dőlve provokálta. Most ért haza, de már magára uszítja a szöszit. 
- Szia. - köszöntem neki. - Mi újság?
 Zayn kivett egy muffint a hűtőből ívesen kikerült és felvágtatott a szobájába. Elakadt a lélegzetem, szemem megtelt könnyel. Miért teszi ezt velem? Annyira szemét dolog ez tőle! Niall nyílván látta rajtam, hogy mindjárt kiborul a bili ezért gyorsan átölelt. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy így viselkedik velem. Mindig úgy tekintettem rá, mint egy támasztékra a nagyvilágban. Meg voltam győződve arról, hogy ő az én megmentőm, ha valami bajom esik. Erre tessék, mára már arra sem méltat, hogy válaszoljon a kérdésemre. Niall vigasztalóan simogatta a hátamat.
- Ne foglalkozz vele, mostanában mindenkivel így viselkedik! 
- Hát velem ne viselkedjen így! - csattantam fel.
Niall elengedett én pedig kettesével szelve a lépcsőfokokat Zayn szobájához mentem. Becsaptam magam mögött az ajtaját. Ő, az ágyán feküdt és telefonján játszott. 
- Meg vagy húzatva? - kérdezte gúnyosan.
- Nahát, most észreveszel? - igazából nem vártam választ. Az ágya elé álltam karbatett kézzel. Zayn kifújta a levegőt és ledobta az ágyára a telefonját. 
- Mit akarsz? - kérdezte alig halhatóan.
- Hogy mit akarok? A régi Zaynt akarom, de azonnal!
- Azt már nem kaphatod vissza! Ha csak… De amit kérnék azt, te nem tennéd meg.
- Honnan tudod? Most épp azon vagyok, hogy minden úgy legyen köztünk, mint régen.
Zayn felállt mellém lépett kezét a csípőmre tette. Bevallom megilletődtem. Meg soha nem ért így hozzám. Nézzetek bolondnak, de úgy éreztem, hogy érintése tele van vággyal. A fülemhez hajolt úgy válaszolt:
- Csak akkor változhat, ha a te érzéseid is változnak. - csípőmtől egészen a mellem vágásáig végig simított, és meggyőződésem szerint, ha nem lököm el magamtól mást is csinált volna. - Sajnálom… én… 
- Egy barom vagy! - süvítettem neki és kijöttem onnan. 
 Soha többet nem beszélek vele. Idióta állat! Bevágtattam a fürdőbe megmostam az arcom és leültem a kád szélére. Én még azt hittem, hogy velem van a baj. Te jó ég! 
- Nessa, idebent vagy? - kérdezte Harry.
Ebben a röpke másodpercben elillant minden undorom és helyette ismét átvette a szerelem édes érzése. Ahelyett, hogy válaszoltam volna kinyitottam az ajtót és a nyakába ugrottam. 
- Mehetünk? - kérdezte nevetve.
- Igen. 
- Akkor indulás. - megfogta a kezem úgy mentünk ki a garázsba. 
Nem akarom említeni neki a Zaynes szitut, csak felidegesíteném. Beültünk a kocsiba.
- Nos, hölgyem akkor irány a KFC! - indította be a kocsit.
- Olyan régen voltunk kettesben. - tört fel belőlem, ami először az eszembe jutott. - Azt gondoltam, ha együtt leszünk, sokkalta többet leszünk együtt.
- Tudom. Sajnos jövő héten még rosszabb lesz.
- Miért?
- Taylor meglátogat!
- Wááá ez nagyszerű hír! - tapsoltam. - Még egy nyűg a nyakunkon. Nem elég, hogy a menedzsered megmondja mit és hogyan csináljunk és, hogy ki tudja, meddig kell titkolni a kapcsolatunkat, még az a szőke liba is Londonba tolja a képét.
Harry gázt adott és szinte repültünk. Mereven nézte az utat. Szuper lerontottam a kedvét. Harry bekanyarodott a mellettünk lévő erdőbe. Kétlem, hogy itt lenne valahol is étterem. Talán az erdő közepén járhattunk mikor leállította a motort. Kicsatolta a biztonsági övét és felém fordult. 
- Nem én kértem rá, hogy ide jöjjön, elhiheted! - szeme szinte szikrázott. - Magától döntött így és ki vagyok én, hogy megállítsam? Nessa, csak két hónapot kell kibírnunk! És tudom, hogy mostanában nem vagyunk olyan sokat együtt, de ha egy nap akár egy pillanatra is láthatlak, akkor már jó napot tudhatok a hátam mögött!
 Mindent elfelejtettem, ami miatt kicsaptam a hisztit. Csak ő és én a fontos. Én is kikapcsoltam a biztonsági övet. Talán ezzel jelezve saját magamnak is, hogy ideje kilépnem a komfortzónámból!
- Mond csak Styles ezt egy könyvben olvastad? 
- Ó, azt hiszed, hogy nem vagyok képes egy ilyen érzelmes monológra saját erőből? Hát, nézz csak körbe! Látsz itt valahol könyvet? Csak mi vagyunk itt! De már nem sokáig. - indította be a kocsit.
Nem akartam el menni onnan. Miért akarnék, elvégre most tényleg ketten vagyunk egy sötét kihalt erdőben… Nekem tetszik!
- Harry! - suttogtam.
- Tessék?
- Töltsük itt az éjszakát!
Kimondva még hülyébbnek hangozz, de ezt akartam. Harry leállította a motort és felvont szemöldökkel nézett rám. Lányos zavaromban kinéztem a sötétségbe.
- Paul megnyúzna engem, ha itt maradnánk! - mosolygott.
Valóban megnyúzná, ahogyan engem a szüleim, ha a fülükre jutna az ötletem. Soha nem voltam magabiztos és legalább százszor átgondolom, míg megteszem, de ezen nem kell annyit gondolkoznom. 
- Nem érek ennyi kockázatot? - kérdeztem kacéran.
- De…
Féloldalasan elmosolyodtam és hátra máztam. Harry csak a fejével követett. Majd mikor észbe kapott követett. Úgy ült le mellém, mint egy deszka. Meglepődve konstruáltam, hogy én miattam feszült.
- Harry, ne görcsölj, csak alszunk. Igaz? 
Láttam rajta, hogy a hangom (talán) egy kicsit megnyugtatta. Az ölébe húzott.
- Biztos, hogy akarod? Mármint gondolom nem ilyen helyszínt képzeltél el mikor…
Befogtam a száját. Egy kicsit cikis témához értünk.
- Az idő hatalmas, csak számunkra kevés! - simítottam végig a mellkasán. - Már két hónap sincs a nyárból. Hamarosan hazamegyek… Vége lesz az álomnak. Hát akkor mond, mikor éljem meg az álmaimat, ha nem most?
 Harry aprót bólintott. Szánk súrolta a másikét. A karjaiban nem féltem! Megkerestem a pólója két szélét és lerántottam róla. Tetszett neki a mutatványom. A nyakamat kezdte szívogatni, amitől kéjes nyögések hagyták el a számat. Harry ezen felbátorodva megkereste a ruhám cipzárját és lehúzta rólam és ugyanezt megtette a melltartómmal. Óvatosan lefektetett. Ő került felém, ő irányított. Egy pillanatig megállt végig mért.
- Gyönyörű vagy! - lehelte.
Kicsatolta a nadrágját és lehúzta boxszerével együtt. A látvány miatt még lelegezni is elfelejtettem. Visszahajolt rám és ismét a nyakamat támadta, de nekem több kellett! Végig simítottam a hátán egészen a fenekéig. 
- Gyerünk! - kérleltem. - Csináld!
Szájon csókolt, közben levette a bugyimat. Nincs visszaút! Ismét elhajolt felvette a kocsi szőnyegéről a nadrágját. Kivett a zsebéből egy óvszert. Szemét, tehát érezte, hogy megadom magam! Segíteni szerettem volna neki, de nem vagyok rutinos ilyen dolgokban. Csípőjét keményen a medencecsontomnak nyomtam. Még soha nem éreztem magam ennyire kiszolgáltatottnak, de most (kivételesen) élveztem ezt a helyzetet.
- Óvatos leszek, ígérem! - mondta két csók között. - Mehet?
Bólintottam. Jobb kezével,- ami lelógott az ülések közé - végig simított a meztelen combomon. A térdkalácsom alányúlt és a csípője köré „csavarta”. Belém ereszkedett. Felnyögtem a fájdalomtól. Borzasztó volt, szememből csak úgy patakzott a könny!
- Sajnálom… - lecsókolta a könnyeket az arcomról.
 Lassan elkezdte mozgatni a csípőjét. Azt hittem, hogy a fájdalom mostanra elmúlik, de tévedtem. Ahogy múltak a percek a fájdalom eszméletlen élvezetté változott. Nem emlékszem sok mindenre arra viszont igen, hogy nem csak én élveztem, Harry is előszeretettel nyögött fel.

 Reggel mikor felébredtem rádöbbentem, hogy mit is tettem múlt éjjel. Rettentő nagy lelkiismeret furdalásom volt mindaddig, amíg Harry el nem kezdett mellettem mocorogni. 
- Jó reggelt, kicsim! - puszilta meg a vállam.
Képtelen voltam választ adni, így csak megsimítottam az arcát. Tudom, hogy a szüleimnek és Paulnak is azt mondtam, hogy ódzkodni fogok Harrytől, de szeretem és tudom, hogy legalábbis azt hiszem, hogy jól tettem, amit tettem. A nap első sugarai bukkantak elő a fák lombjai közül. 
- Remélem nem okoztam nagy fájdalmat, este! - dörmögte rekedten. - Megpróbáltam gyengéd lenni!
- Csak az eleje volt rossz, de utána… - nem folytattam inkább, csak kuncogtam.
Harry olyan szorosan ölelt, hogy levegőt venni is nehezemre esett, de nem szóltam neki emiatt. A fejemet az övének döntöttem. Már az álom határán voltam mikor megszólalt a telefonom. Harryvel egyszerre bődültünk fel. Nagy nehezen megkerestem a táskámat és kivettem a mobilt. 
- Mi… vagyis tessék? - kérdeztem.
- Nessa? - hallottam a vonal másik végén Niall zavarodott hangját!
- Nem, Erzsébet hercegnő! - mondtam idegesen.
- Ó, bocsánat rossz számot tárcsáztam!
- Niall!
- Csak vicc volt! - nevetett. - Van egy kis gond…
- És?
- Mi?
- Mi a gond, Niall? - már teljesen ki tértem a béketűrésemből, Harrynek viszont tetszett, hogy mérges vagyok, mert nevetett.
- Ja… Dóri haza megy! 
Nekem ennyi bőven elég volt. Letettem a telefont és szélsebesen felöltöztem. Harry csak tátott szájjal figyelt.
- Dó, haza akar menni… - magyaráztam. - Siessünk!
Harrynek csak annyi időt adtam, hogy a nadrágját felvegye. Száguldunk az országúton. Nem értem, hogy mi járhat Dóri fejébe. Miért akar elmenni? A sírás fojtogatott. Harry megszegve a kressz szabályokat a térdemet szorongatta ezzel próbált vigasztalni. Ahogy leparkoltunk a ház előtt szinte kiugrottam a kocsiból mit sem törődve a pólóját magára ráncigáló Harryvel. 
- Hol van? – kérdeztem.
- Te hol voltál? – zsörtölődött Paul.
Semmi kedvem nem volt magyarázkodnom így inkább felfutottam Dóhoz. Ő a szekrénye előtt állt és az utolsó nadrágját tűrte össze. 
- Te meg mit csinálsz? - szinte suttogtam, mert a gombóc, ami a torkomban ékeskedett nem engedte, hogy hangosan beszéljek.
Dóri könnyes szemmel felém fordult.
- Haza megyek!
- Miért? Ha a szellem az oka, akkor ne félj, megoldjuk, hiszen melletted vagyok!
- Nem, Nessa…- zokogva leült az ágyára. - Hát nem érted? Veszélyt hozok a többiekre és rád is!
- Kettőnk közül te vagy az, aki nem ért semmit! Attól, mert most haza mész nem fog megoldódni semmi, sőt lehet, hogy rosszabb lesz! Könyörgöm, maradj itt!
- Tegnap este megtámadtam Zaynt! - ordított. - Meg akartam ölni!
Összecsuklottam. Se perc alatt a földön ültem törökülésben. 
- De ugye nem…
- Nem! - heveskedett. - De majdnem. Most már ő is tudja, hogy mivel vagy inkább kivel vagyok „megáldva”! Nem maradhatok itt!
- Oké! - álltam fel és kimentem. 
Átcsörtettem a szobámba elővettem a bőröndöm-beszanáltam az összes cuccomat. Ráültem úgy zipzáraztam be. Átvittem a bőröndöm Dó szobájába. 
- Mit művelsz? - kérdezte elhűlten. 
- Veled megyek!...

Hamarosan!!!

Mint, ahogy a cím is elárulja HAMAROSAN hozom az új részt. Egy kis meglepetéssel!
Puszi bebe

Kedves Fantázia lány :)

Ezer köszönet Fantázia lány! Hihetetlen, hogy nekem vagyis a blognak csináltál fejlécet. El sem tudom hinni. IMÁDLAK!!! ©©©

Üdv Bebe

35. Dóri szelleme

  Ahhoz képest, hogy még csak egy hete, hogy együtt vagyok Harryvel, minden megváltozott körülöttem. Akik tudják, hogy köztem és közte több van, mint barátság megpróbálják nem felfújni a dolgot, de ez sajnos nem mindig megy nekik. Nem megyek messze azért, hogy példát tudjak mondani, hiszen elég, ha a legjobb barátnőmet említem. Szinte minden második mondata rólam és Harryről szól. Szeretem Dót, de néha úgy meg tudnám fojtani. Aztán itt van Liam. Hülye nótákat énekelget nekem az én göndör kupidómról. De talán a legtöbbet Zayn változott. Úgy viselkedik velem, mintha porcelán baba lennék… vagy mi. Alig beszél velem, ha hozzám is szól lesi az ajtót. Nem hinném, hogy ennyire ijesztő lenne a társaságomban lenni. Ezt elmeséltem Paulnak mire ő nyugtatóan megveregette a hátamat. Most már ideje lenne megtanulnom, hogy ha tanácsra vagy vigasztalásra van szükségem nem fordulhatok Paulhoz.
 Harry a tenyerén hordoz. Úgy hiszem, kezdjük megszokni az új álláspontunkat. Most már egyáltalán nem érezzük magunkat feszélyezve. Bár a többiek előtt csak takaréklángon égünk, hiszen ők még egyáltalán nem szokták meg ezt az egészet. Mindenki valahogy úgy képzeli el az első kapcsolatát, hogy az lesz élete legszebb, legizgalmasabb dolga. Azt meg kell hagyni, hogy izgalmasnak izgalmas és szép is, de van néhány hátraütője. A közösség, amiben élünk megnehezíti a dolgunkat. Képtelenség nekik elmagyarázni, hogy ne éljenezzenek, mikor egy ártatlan puszi elcsattan köztünk. Majd csak bele jönnek ők is, nem de?
- Cicamica! - ölelt meg hátulról Harry. Elmosolyodtam. Szeretem, amikor így hív. - Mit csinálsz?
- Nutellás palacsintát! Megkívántam, így hát megcsináltam.
- Persze, ha én kérem, nem csinálsz! - lépdelt be Zayn.
 Harryvel értetlenül néztünk egymásra. Nem csak nekem tűnt fel, Zayn állandó hisztije. Harry grimaszolva csóválta a fejét.
- Ne beszélj butaságokat. - szóltam rá. - Hiszen tudod, hogy megcsinálnám.
Morgott valamit és leült az asztal tetejére. Nem akartam ismét kihúzni nála a gyufát, de muszáj volt szólnom neki.
- Azon enni szoktunk!
- Ja, tom’!
- Zayn, szállj le onnan! - állt mellém Harry.
- Szedj le innen, Potter!
Próbáltam visszafogni a nevetésem, kevés sikerrel. Harry ugyan nem vette észre, hogy vörösödök a ki nem adott nevetéstől, de Zayn igen is látta és egy pillanatra az ő arcán is átsuhant a mosoly. Harry lelökte az asztalról arcon puszilt és elköszönt.
- Harry, az ajándék! - kiabáltam utána.
- Igaz! - futott vissza. - Szerinted tetszeni fog anyának?
- Biztos vagyok benne! Egyél helyettem is tortát!
- Hozok neked is! - mosolygott és kiment.
 És akkor két kicsi katona maradt. Feldobtam az utolsó palacsintát, sajnos nem éppen, úgy ahogyan szerettem volna. Ahelyett, hogy a tepsibe esett volna egyenesen a csupasz kezemre esett. Fájdalmamban felordítottam. Eldobtam a kezemből a forró tepsit és próbáltam levenni a kezemről a palacsinta tésztát. De mintha a kezemre égett volna.
- Várj, Nessa! - vette el a kezem onnan Zayn. - Majd én segítek.
Megengedte a csapot alá rakta a kezem és gyengéden leszedte a tésztát. Zokogtam a fájdalomtól, miközben Zayn nyugtatgató szavakat dörmögött.
- Mit csináltál vele, idióta? - ordított Louis. - Nem vagy eszednél?
- Nem Zayn csinálta! - szipogtam. - Én voltam béna.
- Ó - vett vissza. - Bocsesz, Haver!
Zayn nem foglalkozott vele. Kivett a hűtőből egy jeges acskót. Függőlegesen a kezemre helyezte és fáslival rögzített. Ahogyan a hideg jég a kezemhez ért lenyugodtam. Hálából megöleltem, vagyis csak meg akartam, de eltolt. Louis kérdően kikerekítette a szemét. Zayn viselkedése sokkal jobban fájt, mint az égés a karomon.

 

~{~{~{~

Harry betartotta az ígéretét, két szelet tortát hozott nekem. Meg akartam kínálni Niallt, de amint megkóstoltam, meg gondoltam meg. Túl finom volt.
- Édes vagy! - csókoltam arcon.
- Mennyire? - nézett rám kihívóan.
Nevetve megpusziltam a száját, de elkapta a nyakam így rendes csók lett belőle.
- Ez tetszett! - nyávogta Liam.
 Harryvel a hang felé kaptuk a tekintetünket. Liam a lépcsőn állt és mosolygott. Megfogtam egy díszpárnát és a fejének vágtam. Elköszöntem tőlük és aludni mentem.

Éjjel 2 óra

 Hatalmas csattanásra ébredtem. Teljesen kirázott a hideg. Nem mertem még megmozdulni sem. Tíz perc telt el úgy, hogy síri csend volt. Kezdtem megnyugodni. Ismét elfogott az álmosság szele, ám ami ezek után történt teljesen elűzte a nyugodtságomat.
 Valamelyik szoba ajtaja a kicsapódott, majd ezt követte Dóri sikolya. Akár mennyire meg voltam rémülve erőt vettem magamon és kiugrottam az ágyból. Senki nem bánthatja a barátnőmet! Feltéptem az ajtót és Dórihoz futottam, de ő nem volt a szobájában. A szívem a torkomban dobogott. Hol lehet? Hátra arcot vettem és elindultam, hogy megnézzem a fürdőt. Lehet, hogy a könyv miatt síkoltott és elment megmosakodni.
- Itt vagy bent? - kérdeztem suttogva.
Nem jött válasz. A rossz érzésem nem akart elmúlni. Megnéztem a nappaliba, a konyhába még a kamrában is, de nyoma sem volt. Végig egy mondat járt a fejemben: Ismét itt van! Minden erre utal a rossz el nem múló félelem, Dóri eltűnése és ráadásul a fiúk semmit nem érzékeltek semmiből. Felfutottam Harryhez. Békésen aludt. Szinte az ágyára ugrottam úgy rázogattam, de nem reagált. Tudtam, hogy ez lesz, de egy próbát megért. Most már biztos Dóri „mumusa” újra köztünk van.

 

Mikor Dóri és én hét évesek voltunk, elszöktünk otthonról. Épp aznap láttuk az egyik filmben, hogy a főszereplő nő fel tudta támasztani a holtakat. Dórinak az az ötlete támadt, hogy ő is megcsinálja ezt és, hogy én asszisztáljak neki. Hét éves fejjel belementem, de megígértettem vele, hogy bármi galiba lesz, elfutunk.
- Oké, oké! - bólogatott.
 Minden rendben ment a temetőben, persze nem sikerült senkit sem feltámasztanunk. A baj másnap reggelre jött. Dó, nem jött iskolába. Először azt gondoltam, hogy lebetegedet. Ahogy haza értem megkértem aput, hogy vigyen el hozzájuk.
- Jaj, kicsim, de jó hogy eljöttél! - szipogott Dó anyukája.
- Mi történt veled Kriszti? - kérdezte apu ijedten.
- Gyertek beljebb, mindent elmondok!
Beléptünk, én már rutinosan levettem a kabátom és a cipőm (Dóri anyja rendmániás). A nappaliba invitált minket én legszívesebben a barátnőmhöz rohantam volna, de a kíváncsiság nagyúr.
- Az én kicsikémet megszállta egy szellem! - trombitálva fújta ki az órát.
Apával tátott szájjal meredtünk rá. „Ki az a hülye, aki ezt beveszi?”kérdeztem, volna, de nem tettem, mert tudtam, hogy Dó anyukája nem őrült és biztos tudja, mit beszél.
 Négy éven keresztül szenvedtünk. A végsőkig harcoltunk az ellen, hogy Dórit meg óvjuk, de saját magától még sem tudhattuk megvédeni. Krisztina elvitte egy ördögűzőhöz, de nem segített. A negyedik év végén magától eltűnt és minden a régi lett. Mind azt hittük, hogy soha többé nem kell ugyanezt átélnünk.

 

 Remegett mindenem. Nem magamat féltettem, mert engem nem bánt. Rengetegszer beszélgettem vele úgy, hogy…. nem volt ön maga. Olyankor a hangja, a beszéd stílusa is más. Lehet, hogy magamat nem féltettem, de Harryt igen. Ő, most alszik, mert Dó, vagyis a szellem vagy mit tom’ én úgy akarja, és itt az akarján van a hangsúly, ugyanis ha úgy tartja, kedve elteszi lábalól. Gyengéden megcsókoltam. Az ajtajában volt a kulcs, amelyik minden ajtóhoz jó. Bezártam, így talán megvédem. Átsétáltam Zayn ajtajához és az övét is bezártam, ahogyan Paulét, Niallét és Liamét is. Most már kereshetem tovább.
 Az biztos, hogy a házban nincs, tehát kint van. Ki futottam a hátsó kertbe. Dóri a hintaágyon ült, és bámult maga elé.
- Ki vagy, te? - kérdeztem határozottan.
Dóri csigalassúsággal fordította felém a fajét.
- Hogy meg nőttél, édeském! - szólalt meg mély hangon.
- Mit keresel itt? Miért nem hagyod békén? - halkan, szinte suttogva beszéltem.
- Nem örülsz nekem? Ejnye - ejnye, pedig, alig vártam, hogy újra találkozzunk! De tudod, hogy van… fontos ember vagyok. - állt fel.
 Körülbelül eddig tartott a bátorságom. Ahogyan a szemébe néztem, nem a barátnőmet láttam.
- Mhhh… tényleg sokat nőttél, minden értelemben. Már barátod is van?
 Le kell tagadnom Harryt. - gondoltam. Nemlegesen ráztam a fejem.
- Örülök, nagyon is. Mondták már, hogy kívánatos vagy? - hajolt közel.
 Elhúzódtam tőle.
- Engedd, el a barátnőmet!
Hangosan felnevetett.
- Most, még visszaadom, de élvezd ki, szépségem ugyanis a barátnőd ideje hamarosan lejár!...