- Meddig marad? - kérdeztem. Az álmosság végleg ki ment a szememből.
- Ma, négy óra tájban indul a gépe.
- Van Isten!
Harry elnevette magát, keze monoton simogatta a hajam. A nyaka hajlatába temettem az arcom. Beszívtam a bőre illatát. Ilyenkor olyan meghitt a hangulatom. Semmi és senki nem állhat a boldogságunk útjába.
Meghallottam Louis könyörgő hangját. Könyörög Taylornak, hogy hallgasson már.
- Esküszöm, elviszlek a műkörmöshöz csak még egy kicsit hadd aludjak!
Nevettünk.
Szegény Louis miken mehet keresztül. De valamiért nem érdekel a lényeg, hogy Harry mellettem fekszik. A többiek most nem számítanak.
- Holnap korán kell kelnünk. - figyelmeztet Harry.
- Miért?
- Hogy minél hamarabb Bradfordba érjünk.
Holnap végre kipihenhetjük a fáradalmainkat, na meg persze, Taylort. Gondoltam, hogy nem Londonban fogunk velnessezni. Ismét sikoly hallatszott.
Csak éljük túl ezt a napot!
- Szerintem téged akar! - rossz volt kimondani.
- Oké! - elengedett és most azért szállt ki, hogy kimenjen.
Öt percre rá Taylor már boldogan nevetett. Jós vagyok. Lassan én is felöltöztem majd lementem reggelizni. Niall szokásához illően felzabált majdnem minden ehető dolgot. Néha azon gondolkozom, lakatot teszek a hűtőre... jó, nem vagyok ilyen szőrösszívű. Nem volt más választásom zabkását kellett ennem. Már éppen a mosogatóba helyeztem a cuccokat, amikor valaki hátulról átkarolt. Ijedtemben felsikoltottam. Annyiban biztos voltam, hogy nem Harry karolt át, mivel ő nem ilyen hogy is mondjam... izmos. Persze Harry sem piszkafa.
- El kéne mennünk, bevásárolni! - Liam hangja rekedt volt. Valószínű nem olyan rég kelhetett fel.
- Nem ártana. - egy kicsit zavarban éreztem magam, hiszen mi soha nem voltunk olyan jóban, hogy ennyire... közel legyünk egymáshoz. Ennek ellenére nem löktem el magamtól. Először is, az udvariatlan lett volna a részemről. Másodszorra, nem vagyok udvariatlan!
Valahol reméltem, hogy ő lesz az, aki megunja ezt az ölelés dolgot, de eddig úgy látszik, még nem érzi magát kellemetlenül. Megbeszéltük, hogy felöltözünk és fél óra múlva a nappaliban találkozunk. Egy kicsit megkönnyebbültem, amikor elengedett. Rohantam a szobámba, hogy átöltözzem. Felkaptam a kedvenc fehér farmernadrágom és egy rózsaszín trikót. Nem volt kedvem a fürdőbe menni így a szerényemen álló sminkes tükrömön keresztül néztem, hogy hol áll ki a hajam a copfból. Egy kis szempillaspirált kentem fel és egy halvány rózsaszín szájfényt. Amikor leértem a nappaliba Liam már az ajtófélfát támasztotta. Harry épp akkor jött vissza a házba. Biztos kint volt levegőzni. Nem kérdezte hova megyek mindössze annyit kért, hogy négyre érjek haza. Ez miatt nem kell aggódnia, hisz csak a közeli Tescóba megyünk.
Liamnek még nincs jogsija, ahogyan nekem sem szóval gyalog vágtunk neki az útnak.
- És... - kezdtük egyszerre. - Mond csak! - Liam, mint minden rendes fickó megengedte, hogy én beszéljek először. Persze én, mint bármely másik lány ezt visszautasítottam.
- Kezd, te!
- Jól meg vagytok Harryvel?
- Persze! - vágtam rá egyből. - Miért kérdezed?
- Felejtsd el!
Felejtsem el? Mégis mit? Nyilván valamit titkol előlem. Hát persze! Azért hívott el engem erre a kis "kiruccanásra", hogy kifaggasson!
Megtorpantam.
- Ki vele, Liam!
- Mivel is?
- Ugyan már ne add nekem az ártatlant, Payne! Nyilván böki valami a csőrödet! Ne legyen gátlásod. Elvégre én láttam a barátnős pucér fotóit, amit az ágynemű tartóban tárolsz!
Liam elvörösödött. A francba is nem akartam, hogy ilyen gonosz hangnemben beszéljek hozzá. Megragadta a kezem és leültetett a mellettünk üresen álló padra. Olyan durva dolgokat akar a fejemhez vágni, hogy jobb, ha leülök? Mielőtt bármit is mondott volna két tenyerébe fogta a kezem. Oké... Ilyenkor jön az a rész, hogy közli vele, meghalt valakim.
- Tudok mindent... - suttogta.
- Mi mindent? - Harry dicsekedett volna, hogy lefeküdtünk egymással?
- Egyszerűen ki bököm... - nyelt egyet. - Zayn elmondta, hogy mit érez irántad. Azt is tudom, hogy neked sem közömbös. Ha tényleg Zaynt szereted, akkor ne játszadozz Harryvel, ha viszont nem akarsz Zayntől semmit mond meg neki!
Mindezt olyan hangnemben közölte velem, mintha csak azt mondaná, hogy a Föld forog, az emberek pedig lélegeznek.
Nekem mégis hideg zuhanyként hatott. Felpattantan, és futásnak eredtem. Nem érdekelt Liam, de muszáj volt egy tényt közölnöm vele. Visszafordultam hozzá és bár kiabálva, de elmondtam, amit akartam.
- Ha azt hiszed, hogy csak játszok Harryvel, akkor egy barom vagy! Nem is ismersz pedig együtt lakunk. Zaynt szeretem, de Harryt imádom, ehhez mit szólsz, Payne?
Ideges voltam. Zaynre. Liamre. Magamra. De főképp a helyzetre. Eddig észre sem vettem, hogy az egész nyár alatt nem is közeledtem Liamhez. Úgy tekintettem rá akár egy bútordarabra. Része a háznak, de semmi több. Mikor hazaértem feltéptem az ajtót. Tudtam, hogy Zayn még javában alszik, vagy legfeljebb csak fekszik, és a plafont bámulja. Kopogás nélkül a szobájába mentem. Déjavú – suttogta valami belülről. Tévedtem. Zayn nem volt a szobájában. Semmi baj, megvárom. Leültem az ágy szélére, de egyből fel is pattantam. Jobb, ha inkább csak a forgó székre ülök. Ültő helyemben körbenéztem a szobába. A tekintetem megakadt a laptopján. A Facebook oldalamon volt. Nem volt volna szabad az ölembe vennem a gépet, de mégis csak közöm volt a dologhoz elvégre az én adatlapomat nézegette.
Az utolsó bejegyzésem az ide jövetelem napja
volt. 50 ember kedvelte és több mint a fele hozzá is szólt. Mosolyogva gördítettem
le a kommenteket. Mindenki irigykedett persze odaírták, hogy érezzem jól magam.
Könnybe lábat a szemem, mikor megpillantottam Zsófi kommentjét.
„Örülök, hogy innen
kell értesülnöm arról, hogy Londonba mész! Komolyan olyan nehéz lett volna
felvenned a telefonod és elköszönnöd? Mindegy érezd jól magad. Viszlát, a
suliban. L”
Istenkém,
tényleg megfeledkeztem róla. Valóban ilyen felelőtlen lennék? Nem is
csodálkoznék, ha soha többet nem akarna szóba elegyedni velem. Zsófit elsős
korom óta ismerem. 10 éve mondhatom a
barátomnak, de lehet, hogy most elástam magam nála egy életre. Jó, persze az
nem nagydolog, hogy eljöttem nyaralni a megkérdezése nélkül. Mindössze az nem
esett jól neki, hogy nem avatom be semmibe. És ez való igaz. Ideje lennem
beszélnem vele, de úgy hogy látjuk egymást.
Már éppen vissza akartam rakni a gépet, amikor
Zaynnek üzenete jött. Szeméremsértés ide vagy oda elolvastam. Ezért még
vezekelnem kell.
Perrietől
jött:
„Ugyan már, Zayn
hagyd azt a kiscsajt! Ő, nem lehet a tied. Értem én, h szereted, de nincs nála
esélyed. J”
Még a
szemem is kikerekedett. Zayn elmondta a volt barátnőjének, hogy mi van köztünk.
Miket hordok én itt össze? Semmi nincs köztünk! Most már nem voltam mérges
inkább rettentően szégyelltem magam. Ismét üzenete érkezetett.
„Élsz még? Tudok ám
szájból szájba lélegeztetni.”
Oké
ennyi leskelődés egy életre elegendő volt. Visszaraktam a gépet a helyére és ki
somfordáltam. Hangosan fellélegeztem, de még messze nem volt vége a
megpróbáltatásomnak. Zayn lépdelt fel a lépcsőn. Nem akartam szembe találni
magam vele. Gyorsan kellett cselekednem. A közelemben csak a padlásra vezető
lépcső volt. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Felnyitottam a csapóajtót és
feltornásztam magam. Ahhoz, hogy ne vegyen észre felhúztam az ajtót.
Utálom a padlásokat. Utoljára öt éves koromban
voltam ilyen helyen akkor is csak azért, mert a papámnak segítettem befoltozni
a tetőn keletkezett lyukat.
Általában a padláson hideg van, sajnos itt
sincs másképp. Mindent pókháló fedett be. Egy kis fényszűrődött be, de honnan?
Ez egy zárt terület. Valahonnan középről jött a fény. Oda sétáltam és
felnéztem. A háznak a csúcsán van egy kis rés – állapítottam meg – azon világít
be a nap. Nem az egész területet látja el fénnyel. Csak a mestergerenda egy kis
részét. A fejemmel követtem a fényben szállingózó porfelhőket. Innen olyan
volt, mintha arany eső hullana… csak arra a pontra. Lehet, hogy van ott valami.
Vagy csak túl sokszor láttam Monk a flúgos nyomozót. Mindenestre kíváncsi
természetű vagyok. Ugrándozni kezdtem hát, ha látok valamit.
Ó, és meg is láttam…
A
gerenda tetejére volt rakva. Kösz napfény! Most már csak az volt a kérdés
hogyan szedem le onnan. Talán lemehetnék egy székért. De az túl kockázatos még
a végén lebuktatnám magam. Harry kifejezetten utálja, ha detektívet játszom. Be
kell, valljam nyomós oka van rá. Mindig talpra esett lány voltam, de szó mi szó
emellett elég ügyetlen is. Nem is értem, hogy eddig hogy úsztam meg csak kisebb
zúzódásokkal. A sok gyümölcs… Körülbelül egy hónapban egyszer szánom rá magam,
hogy valami egészségesett vigyek be a szervezetembe.
Csípőre tettem a kezem. Egyik lábamat teljesen
nyújtva hagytam a másikat kicsit berogyasztottam és egy kicsit kifordítottam.
Oldalra billentettem a fejem és úgy gondolkoztam. Ha felugranék a gerendára… ez
felejtős. Nem vagyok atléta. És, ha… inkább nem még élni akarok. Már azon
voltam, hogy feladom mikor megpillantottam egy piszka vasat. Gondolkozás nélkül
felkaptam. Nyújtózva próbáltam leütni az innen nézve fényképalbumra hasonlító
tárgyat. Valahogy sikerült.
Nagy porfelhőt kavart, ahogyan a földre
pottyant. Lehajoltam érte. Kezemmel leszedtem a maradék port. Egy fekete
bőrkötéses könyvet tartottam. Levettem a felsőmet, leterítettem. Törökülésbe
leültem. Óvatosan kinyitottam a kis könyvet. Egy napló. A nap már nem is lehet
jobb előbb Zayn magán leveleit olvastam most pedig egy naplót tartok a kezembe.
Egy Morgan Kenn nevű lányé a napló. Egye
fene gondoltam és olvasni kezdtem:
1865. január.1. Péntek
Kedves
naplóm!
Ma
hivatalosan tizennégy óra ötven öt perckor betöltöttem a tizenhatot. Hihetetlen
végre felnőtt nő
lettem. Ez mellett az öröm mellett
szomorúság is eltölt, hiszen ma halt meg az a nő,
aki a világra hordott. Pontosan tizenhat éve. A jó Isten nem engedte meg nekem
azt az örömöt, hogy találkozhassak vele. A nagymamám szerint édesanyám
rendkívüli képességekkel bírt. Meg van győződve róla, hogy ezekből a
képességekből nekem is jutott néhány, ha nem az egész. Akármit mond, én
kétlem, hogy bennem bármi képesség lapulna. Egyszerű lány vagyok.
Renével tegnap lementünk a patakhoz mosni. Egy
kicsit kezdem elveszíteni az önuralmamat, akárhányszor meglátom, mindig buja
gondolatok szöknek az agyamba. Lehetséges, hogy szerelmes vagyok belé…
A következő bekezdés egy nappal később
íródott:
1865. január.2. Szombat
Leesett az
első
hó. Reggel, amikor kikukucskáltam az
ablakon minden fehérbe borult és alaktalan volt. Az időjárás kifürkészhetetlen, mondja mindig a nagymamám. Talán
igaza van. Bár én néha meglehetősem
kiszámíthatónak érzem. Szomorú vagyok, hogy ma el kell mulasztanom a mosást…
Vajon meddig fog minket a hó eltorlaszolni? Nagyon remélem, hogy holnapra jobb
idő
lesz, és ismét láthatom gyönyörű arcát…
1865. január.10. Vasárnap
Végre ki dugta a sugarait a nap. A meleg egész
nap cirógatta az arcomat. A hó még nem teljesen olvadt el, de néhol már csak
sártenger maradt utána. Még javába tombol a tél. Mindenki inkább a házba
burkolózik és élvezik a kályha melegét.
De én más vagyok. Ma végre annyi álmatlan nap után megpillantottam igaz
csak futólag. A verandán állt lovaglós ruhájában. Persze most sem vett észre.
Néha azon gondolkozom, hogy hagynom kéne, hiszen nyilván való, hogy nem
tartozunk össze, Ő,
előkelő családba tartozik. Míg én maga vagyok a por nép példamutató
személye. Elvégre a faluban rajtam kívül csak egy ember tudott írni és olvasni…
Az édes anyám…
1865. január.28. Csütörtök
El sem hiszem! Ma először hozzám szólt. Bársonyos hangja a szívemig hatolt.
Madarat lehetne velem fogatni. René, mint legjobb barátnőhöz méltóan eloldalgott tőlünk. Tisztán
emlékszem, hogy miről beszélgettünk.
„Te minden nap kijársz mosni? Biztos
nagycsaládban nevelkedtél.” – mosolyogott.
Persze én nem tudtam megállni, hogy ne
meséljek el neki mindent. René szerint egyszer ez lesz a végzetem. Nem érdekel,
hiszen beszélhettem vele. Igaz, hogy csak tíz percet kapott az udvartól, de
nekem ez is elég volt…
Elmosolyodtam.
Eddig még eszembe se jutott, hogy régen is így mentek a dolgok. Jó, persze a mi
nemzedékünk nem éppen úgy találkozik a szerelemével, hogy közben a tónál mossa
a piszkos ruhákat. Óvatosan lapoztam ugyanis a megsárgult lapok bármikor
kieshettek volna.
1865.január.31. Vasárnap
Három nap
telt el az utolsó írásom óta, ez idő alatt
az életem is fenekesen felfordult. Hedvig odaadóan viselkedik velem. Tegnap
elvitt piknikezni. Hogy az igazat megvalljam nem tudtam enni, hiszen a gyomrom
fel – leugrált az izgalom miatt. A nagymamám előkotorta
anyukám egy régi ruháját. Még soha nem volt olyanhoz hasonló rajtam. Színeket
soha nem hordtam, de ideje elkezdenem.
Lehet, hogy többet érez irántam. Ahogy
rám nézz, ahogy beszél, hozzám arra utal, hogy nem vagyok közömbös neki…
Meglepve tanulmányoztam a naplót. Legalább
negyven oldal ki volt tépve.
1865.szeptember.09. Kedd
Kihasznált!
Az a szemét kihasznált! Minden méltóságomat elvette tőlem. Tisztátalan lettem. Azt hittem, hogy feleségül vessz,
hisz oda adtam magam neki. Azt állítja, nem egy súlycsoportban vagyunk.
Gondolom ezek nem az Ő
szavai, hanem az anyjáé.
Hogy tudnék ezek után a nagyim szemébe nézni?
Hiszen mindig mondta, hogy az a tisztességes NŐ, aki
csak a házasság után adja át magát a férfinak.
De most vége mindennek. Ez az utolsó
bejegyzésem. Az utolsó lélegzetvételem. Nem vagyok hajlandó így tovább élni. Ég
veled világ!...
- Hé! - mordult fel Niall és Louis egyszerre.
- Kérdezni akarok valamit!
- Miért vagy ilyen sápadt? - kérdezte Zayn és mellém lépett.
Rá se néztem. Attól még nem felejtettem el a húzásait. A többiek is körbe álltak.
- Kérdezz csak, cica! - mosolygott kedvesen Niall.
Össze kellett szednem magam.
- Mióta laktok itt?
- Két éve. - válaszolta Liam, de nem nézett a szemembe.
- Hányszor voltatok a padláson?
- Azt hiszem én csak egyszer. - vont vállat Louis. - A többiek nem tették be oda a lábukat. Zayn pajtásunk fél a sötétben.
Az említett személy felmordult mellettem. Nem tudom miért, de hozzá fordultam és úgy kérdeztem újra.
- Újonnan vettétek a házat?
- Nem. - válaszolta Niall.
- Több száz éves! - Zayn arca felderült, hogy rá figyelek. - 1860 - as években építették. Van egy históriája.
Már a ház építésének dátumánál a szívem a torkomban dobogott. Megragadtam Zayn kezét és megszorítottam. Éreztem a többiek - főleg Liam - fürkésző tekintetét.
- Milyen história, Zayn? - suttogtam.
Egy ideig az összefonódó kezünket tanulmányozta majd a szemembe nézett.
- Azt mesélik, hogy anno lakott itt egy fiatal lány körülbelül annyi lehetett, mint te most. Az egyik nap, ha minden igaz a nagymamája megtalálta a szobájában. Fölakasztotta magát.
Kitágult a pupillám. Tudtam, hogy csinált valamit magával mégis sokkolt a tudat, hogy felkötötte magát.
- Nessa, minden rendben? - lépett a közelembe Liam.
Már csak egyet akartam tudni.
- Zayn?
- Tessék? - mosolya letörölhetetlen.
Teljesen kiszáradt a szám.
- Melyik szobában találták meg?
- Miért számít? Jól érzed magad?
- Zayn, a kérdésemre válaszolj!
- A tiédben!
- Az enyémben?!
Szédülni kezdtem. Forgott a világ körülöttem. Morgan a szobámban halt meg. Elengedtem Zaynt. El kellett mennem valahova mindegy, hogy hova csak el innen. Mindössze pár lépéstettem mikor beleszúrt valami a szívembe. Hallottam Zayn hangját, végül elsötétült a világ…
Szióka drágám!
VálaszTörlésNagyon jó lett a rész! A vége nagyon izgalmas és érdekes lett! Kíváncsi vagyok mi is történik Nessával. Remélem gyorsan jön a kövi rész, és nagyon-nagyon-nagyon olvasnák már valamit a másik blogodban is. Tudod én ahhoz az egy bloghoz nagyon kapcsolódók iszonyatosan sok dologgal szóval örülnék oda is egy kis részecskének.
Na tudod kíváncsiság öl és öregít!
SIESSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szeretlek, imádlak!
Puszi:D ~1DodoPayne <3 :P Örökké az első számú rajongód!
Hoztam egy díjat x
VálaszTörlésdiamondswith1d.blogspot.hu/