45. Három nap van hátra...

 Szeretnék BOCSÁNATOT kérni! Sajnos az elmúlt néhány (úr isten már július óta nincs új bejegyzésem) hónapban eltűntem. Most jön az az ócska szöveg, hogy sok sőt rengeteg dolgom volt blablabla.... Az igazság viszont az, hogy forduló ponthoz ért az életem. Elvesztettem egy olyan személyt, akit nem lett volna szabad. Elhunyt a legjobb barátnőm!

 Nem akartam folytatni a blogot, de tartozok neki ennyivel, mert Ő miatta kezdtem el írni! Tehát, ha maradt még néhány olvasóm, akkor örülnék, ha olvasnátok, ha viszont abszolúte egyedül maradtam, mint a kisujjam... AKKOR IS BEFEJEZEM: MIATTA!

~BEBE

 Minden izmom megfeszült miközben az életemért küzdöttem. Kapálóztam, ütöttem a falat, ordítottam. Hát nem hallják, hogy milyen szörnyen szenvedek? A torkom annyira fájt, hogy minden egyes nyelésnél küszködnöm kellett. 

 Sötét helyen voltam. Próbáltam betáplálni, hogy hol is lehetek, de semmi. A levegő száraz volt mégis folyt rólam a víz. Kezemet végig futtattam a falon, úgy kerestem az ajtót. Sehol...

 Sehol nem találtam pedig többször megtettem a szűk szobába az utat. Hirtelen hatalmas ricsaj ütötte meg a fülem. Megindultak a falak. Ha eddig kiabáltam most ordítottam. Hát nem tűnt fel senkinek, hogy eltűntem? A falak már annyira közel voltak hozzám, hogy neki kellett dőlnöm az egyiknek. Vége! Akármit teszek, innen nincs kiút...

 Zihálva ébredtem. Nem ültem fel, mert ahhoz túl gyenge voltam. Mohón vettem a levegőt.

 Csak álom volt. Szörnyű álom volt. Oldalra fordítottam a fejem, de egyből megbántam. Annyira megszédültem, hogy be kellett csuknom a szemem. Harry nem feküdt mellettem. Gondosan be voltam takarva nem mellesleg nyakig, mégis rázott a hideg. Lázas voltam. Az ajtó kinyitódott. Harry oldalazva lépett be a szobába kezében egy pohár víz és valami gyógyszeres doboz. Elmosolyodott, amikor meglátta, hogy fent vagyok.

 - Jó reggelt! - ült le mellém. - Az előbb volt kint az orvos. Azt mondja, hogy ez segít majd! - nyújtotta át a vizet és a kis fehér tablettát.

Nyögve felültem, de nem tudtam megtartani magam. Harrynek kellett megtartania a vállamnál fogva. Ügyetlenül a számba raktam a gyógyszert és ittam rá egy kis vizet. Nem volt nagy a gyógyszer, de nekem fent akadt a torkomon. Könnyes szemmel ittam rá még egy kicsit. Végre, amikor lement megkönnyebbülten dőltem vissza a párnák közé. Harry lerakta mellém a poharat. Aggódva nézett rám.

 - Nem vagy éhes? - kérdezte.

Nem legesen ingattam a fejem. Jobb, ha most semmi szilárd anyagot nem viszek be, mert még a végén újra látnám és arra nincs semmi szükségem.

Harry sóhajtott: - Sajnos nem tudok veled maradni, legalábbis délelőtt biztos nem. Felvételem van!

Szomorúan nézett rám. Ráraktam a kezem a combjára majd megsimogattam. Megnyugodva puszilt homlokon. Megígérte, hogy amennyire tud, siet.

 Egyáltalán nem zavart, hogy elment. Sőt örültem is neki. Nem tudnánk mit csinálni, hiszen ma biztos ehhez az ágyhoz vagyok kötve. Most csak aludni akarok. 

 Halkan kopogtattak az ajtómon. Nem kellett megszólalnom, mivel csak figyelmeztetés képen kopogott. Zayn lépett be. Fekete tréning nadrág volt rajta és fehér trikó. Felültem és az ágy támlájának dőltem.

 - Gondoltam jól esne egy kis forró tea! - mosolygott majd a kezembe nyomta a piros pöttyökkel díszített bögrémet. 

Hálálkodva kivettem a kezéből. Szürcsölgetni kezdtem. 

 Zayn zavartan toporgott az ajtómnál. Szememmel jeleztem, hogy leülhet. A mosoly letörölhetetlen volt az arcáról, de látszott rajta, hogy nem szívből jön. Helyet adtam neki, így lekuporodott elém törökülésbe.

 - Jobban vagy már? - kérdezte.

 - Mondjuk... - suttogtam, mert csak ennyi telt tőlem. - A tea az sokat segít. - ittam egy nagyobb kortyot.

 A csendet a szürcsölésem törte meg. Amikor otthon így ittam vagy ettem anyu mindig szigorúan rám ripakodott. Sajnos én rendszerint kihúzom a gyufát nála és bevallom, hogy nagyon élvezem, amikor ideges. Olyankor mindig vörös lesz, az arca néha azt várom, hogy füstöljön a füle, mint a mese figuráknak. 

  Zayn folyton mosolygott. Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy mégis mi van, de ahhoz meg kellett volna szólalnom és most képtelen voltam hozzá. Gyorsan meg akartam inni a teát, hogy le tudjak feküdni. Kihörpintettem az utolsó cseppeket. Zayn elvette tőlem és az arcához érintette. Megértettem, hiszen jó meleg volt. Kényelmetlenül éreztem volna magam, hogy én ledőlök és ő az ágyamon ül. Erősen gondolkoztam, milyen témát hozhatnék fel, de megelőzött. 

 - Úgy látszik nem tett jót ez a kis velness! - jegyezte meg mosolyogva.

Megvontam a vállamat. Nekem tetszett és ez a lényeg, nem?

 - Vagy tévedek? - vonta fel a szemöldökét. - Biztos, hogy tévedek! Végre kettesben lehetettek. Csak ahogy most elnézlek, nem festesz valami rózsásan. De minden esetre lehet, hogy én is kipróbálom. Mondjuk, elviszem magammal... Perriet.

Ismét megvontam a vállam. Hát nem veszi észre, hogy csak aludni szeretnék? Egyáltalán nem vagyok kíváncsi sem a terveire sem Perriere. Hangosan kifújtam a levegőt jelezve, hogy „köszönöm a teát, tényleg finom volt, de kívül tágasabb!”

 Úgy látszik, hogy nem vette az adást.

 - Hát nem erre a reakcióra vártam.

 - Mi? kérdeztem vissza értetlenül.

 - És megszólaltál! - nevetett és bebújt mellém a takaró alá.

Megmerevedtem.

 - Ugye nem baj?

Persze, hogy baj!

Nem legesen ingattam a fejem. Zayn elégedetten nevetett.

 - Túl világos van! - morogta. 

Kiszállt az ágyból és teljesen lehúzta a redőnyt. A szemem egyből hozzászokott a sötétséghez. Zayn elégedetten elmosolyodott majd visszabújt az ágyamba. Akkor sokkoltam be teljesen mikor megéreztem a kezét a combomon. 

 - Zayn, ha azt hiszed, hogy jó muri engem zaklatni, mikor beteg vagyok, akkor hatalmasat tévedsz! - próbálta, a hangomon uralkodni, de minden erőfeszítésem ellene még így is remegett.

Zayn úgy nézett rám, mint aki nem érti a dolgot, holott biztos vagyok benne, hogy tisztában van mindennel. Lehúztam a takarót róla.

 - Igaz is! - mosolyogva lehúzta magáról a trikóját. 

Kirángatta a kezemből a takarót, hogy újra magára és rám húzhassa.

 - Zayn...

 - Ugyan már, csak vigyázni akarok rád.

 - Nem vagyok ovis!

 - Harry szerint még az vagy. Búj ide hozzám és aludd ki a lázad!

Vitába akartam vele szállni, de nem láttam értelmét különben is rettenetesen éreztem magam. Teljesen kihúzódtam az ágy szélére és hátat mutattam Zaynnek. Épp, hogy csak lehunytam a szemem álomba szenderedtem. 

Épp Dórival és Zsófival diskuráltam, mikor hatalmasat csapódtam a hideg földnek. Fájdalom nyílalt bele a térdembe. Feljajdultam, de kétlem, hogy rajtam kívül bárki is hallotta volna ugyanis Zayn nevetése valószínűleg elnyomta a jajgatásomat. Nagy nehezen feltápászkodtam a földről. 

 - Bocsánat! - fogta vissza a nevetését Zayn, valószínű a feléje küldött utálatos fintorom miatt.

 - Mi lenne, ha kihúznál innen a búsba?

Megragadott és mellkasához ölelt. Hiába kapálóztam, hiába löktem el magamtól sokkal erősebbnek bizonyult hát hagytam, hadd öleljen. 

 - Harry rám bízott! - nevetett önelégülten.

Válaszolni akartam, de túl jól éreztem magam a karjaiban és ezt rettenetes volt beismerni. Lehunytam a szemem.

 - A legrosszabb a lázban, hogy nincs ereje az embernek! - dörmögtem.

 Forró lélegzete megborzolta a hajamat. Feljebb húzta rajtunk a takarót. 

 - Reméljük, hogy holnapra jobban leszel!

 - Ja.

Hirtelen gondolattól vezérelve átöleltem a csípőjét. 

 - Elpirultál! - döntötte a homlokát az enyémnek.

 - Lázas vagyok, különben sem láthatod, sötét van!

 - Aha... Persze!

Úristen mit csinálok én? Nem feküdhetek mellette ilyen közel! 

Ugyan kislány valld be, hogy nem is olyan rossz a helyzet.

Nincs mit bevallanom. A helyzet csak annyi, hogy rosszul vagyok, és nem tudok kiszállni az ágyból!

Gondolod? Szerintem más a helyzet. Totál ciki, hogy próbálod leplezni, hogy nem érdekel Zayn.

Engem tényleg nem érdekel Zayn!

Valóban? Nem érzel kísértést, hogy megcsókoljon?

Nem!

Még saját magadat is becsapod?!

Kuss! 

 Valami nagy baj lehet velem, hogy ha már a saját lelkiismeretemmel vitázom. Felültem nem törődve a rettenetes szédüléssel. 

 - Valami baj van? - húzta fel a szemöldökét.

 - Igen. Te! Zayn, te vagy a bajom! - soha nem volt még ilyen éles a hangom, mint most. - Folyton azt akarod elérni, hogy valami hülyeséget csináljak. Mindig sarokba szorítasz, és ezt már nagyon unom! Fogad el a tényt, kérlek!

 - Miért, mi az a tény?

 - Harry! Az övé vagyok! És helytelen, hogy te így viselkedsz velem! Ha nem a szobádba hívsz, akkor bejössz te és bebújsz az ágyamba.

- Mondj valami ujjat Vanessa! - mordult fel és kiszállt mellőlem. - Mert, te azt unod, hogy "sarokba szorítalak" én pedig azt, hogy, hogy folyton - folyvást becsapod magad és engem is. Tudom, hogy ugyan úgy vonzódsz hozzám, mint én hozzád csak nincs annyi vér a pucádban, hogy ezt belásd!

 Elhűlten néztem rá. Miért pont velem történik ez? Mondani szerettem volna valamit, de nem volt rá lehetőségem. Felkapta a trikóját a földről rám nézett. Sírt! Megcsóválta a fejét. Már a kilincsen volt a keze, amikor végre megszólaltam.

 - Zayn... - csuklott el a hangom. - Sajnálom!

Ez volt az egyetlen értelmes szó, amit ki tudtam préselni magamból. 

 Zayn megtörve megtörölte a szemét, majd kinyitotta az ajtót. 

 - Én is sajnálom! - suttogta. - De nehogy azt hidd, hogy azt, hogy beléd szerettem!...