15. Előre hozott...

 Már jó ideje ébren vagyok. A plafont bámulva gondolkoztam a tegnap estén. Dóri mellettem szuszog. Nem tudom, hogy fogja fogadni azt a tényt, hogy már csak pár napig  élvezhetjük a fiúk társaságát. Jó nyilvánvalóan tudtuk, hogy nem örökre jöttek Magyarországra, de akkor is álmodozhat az ember. Az élet tartogat csodás illetve kevésbé jó dolgokat. Nos ebben a pár hétben keserédes emlékeim sokaságán át lépve mára már tisztán látom a dolgokat. Biztosra veszem, hogy mikor a srácok elmennek egy részemet is viszik magukkal. Talán hiányozni fogunk nekik, de elfognak felejteni. Annyi rajongó veszi őket körül, hogy simán pótolnak minket. Minket akik őrült rajongóból a barátaikká váltunk. Szerelem még a láthatáron sincs egyikünk között sem. Oké azért ezt nem fogom az Isten házában mondani mert a végén a pokolra jutok. Nyilván való, hogy totál bele vagyok zúgva Harry-be ahogy Dóri Niall-be. Apropó szerintem Niall is többet érez Dóri iránt. Ellentétben Harryvel. Nem várom el tőle, hogy úgy nézzen rám mint egy nőre, hiszen még nem vagyok az. Tizenhat éves vagyok a testem még kifejlőtlen. Persze nekem is van mellem meg minden ami megvan egy lánynak. Bizony egy lánynak nem pedig egy nőnek. Harryhez igen is egy fejlett tudálékos nő illik. Aki önállóan megtud élni a saját keresetéből aki az álmait éli nem pedig csak álmodja. Én nem ez vagyok, a jövőbe vetett hitem a padlót sem veri. Igaz dolgozom, de abból nem tudnák megélni. Különben is a szüleimmel lakom. Még,ha együtt is lennénk a távolság szét rombolná köztünk a "szerelmet". Ő Londonban én pedig Barcson. Egy világ választ el tőle. Na meg az anyukám aki ki sem enged az utcára miatta. Tegnap este megszegtem rengeteg szabályt amit az anyám és én állítottam magamnak. Ha megtudja, hogy kiszöktem nem csak két hét lesz a szobafogságom, hanem addig fognak bent tartani míg nagykorú nem leszek. 
- Jó reggelt!- nyújtózkodott Dóri.
- Neked is.
- Mióta vagy fent.
- Elég ideje ahhoz, hogy elgondolkozzam.
- Ó-ó nálad az nem jelent jót.
- Elfognak felejteni minket!
- Kik?
Nem válaszoltam kiugrottam az ágyból feltéptem az ajtót és be mentem a fürdőbe. Most jó fog tenni egy kis fürdés, mondjuk bele ülök. Vagyis nem mert ahhoz nincs időm. Akkor maradok a zuhanyzásnál. Ki fürdöm magamból a rossz kedvet. Igen ezt fogom csinálni mikor innen kiszállok jó kedvem lesz. Nem is értem mért vagyok ennyire borús, hisz csak öt fiúról van szó. Nem jelentenek nekem sok mindent. Szeretem a zenéjüket és ennyi. Szuper eljutottam arra a pontra, hogy próbálom magam becsapni. Beszálltam a zuhany fülkébe. Villám gyorsan lefürödtem. Felvettem egy farmer rövidnadrágot hozzá egy fehér trikót majd ehhez egy fekete mellény szerűséget. Fehér cipőt választottam.

 Hajamat oldalra fontam. Halvány sminket raktam fel úgy léptem ki a fürdőből.
- Na jó mesélj!- állt elém karba tett kézzel Dóri.
- Előbb öltözz fel utána gyere reggelizni és ott mindent elmondok.
- Pff parancsolgatsz. Amúgy a tegnap este miatt még számolunk kis anyám!- mutatott rám szem hunyorgatva majd elbilleget.
Okéé mit csinálhattam? Talán lebuktam anyukámék előtt? Ha igen akkor nagy bajban vagyok. Remegő lábbal mentem le a lépcsőn.
- Szia nővérkém!- ugrott a nyakamba Ricsi mihelyst beértem a konyhába.
- Hé mióta szeretsz te engem?
- Amióta a tanácsodnak köszönhetően összejöttem Hannával.
- Hát akkor gratulálok ügyes vagy.
- Jó reggelt kincsem.- puszilta meg a homlokom anya.
- Ööö... tudod kiesett a tegnap este. Esetleg voltál nálunk bent? Csak az emlékezetemet szeretném frissíteni.
- Nem, voltam bent. Pedig be szerettem, volna menni. De apád nem engedett. Amúgy Dórival mi, volt mért ordibált úgy mint akit ölnek?
- Ja hát.... izé... bevertem neki egyet, de véletlen volt!
- Istenkém remélem jól van. 
- Kutya baja!
 Leültem az asztalhoz elkezdtem elfogyasztani a reggelimet. Mikor apám a fejével bólintott nekem, hogy menjek hozzá a nappaliba. Ez meg mit akarhat? Megfogtam a müzlis tálam úgy mentem oda. 
- Nem akarsz mesélni nekem valamit?- vonta fel a szemöldökét.
- Mit szeretnél hallani? Piroskát vagy Jancsi és Juliskát?
- Hova mentél este azzal a Henrik fiúval?
- Te leskelődtél? Különben meg Harry nem pedig Henrik.
- Felőlem Jóska is lehet. Mond csak nálad mit jelent a szobafogság?
- Apa.. én sajnálom. De ki kell használnom azt a pár napot amíg itt vannak. Elmondod anyának?
- Nem mondom el. Csak máskor jobban figyelj oda a szökési akciódra mert lehet, hogy anyád veszi észre.
- Köszönöm. Köszönöm!- öleltem át.
- Neked nem kéne munkába menned?
- Ahogy neked is!
- Akkor pakolj Sári, ha szeretnéd, hogy én vigyelek dolgozni.
- Szívesen veled mennék, de Dórival megyek!
- Akkor induljunk!- ugrott le a lépcsőről az imént említett személy.
- Szia apa!- pusziltam meg.
 Kiérve az utcán Dóri egyből megtámadott. Mindent elkellet mondanom neki töviről hegyire.
- Na mit szólsz ehhez?- néztem rá.
- Én..én most haza megyek!- ölelt át majd elfutott tőlem.
Jobban fogadta mint ahogy képzeltem. Ez van, ha az ember megszerzett egy csapat fiút, de ők elmennek és valószínűleg nem fogjuk őket többet látni. A nap gyorsan ment. A pizzázóban elég sokan, voltak. Emma bejelentette, hogy Londonba költözik. Remek Harry közelében lesz. Fogadjuk, hogy ez a kis hiéna alig várja, az idegen területett. Ott pedig rá fog csapni Hazzara. Tíz órakor  vége lett a műszakomnak így haza indultam. Az utcán andalogva mentem. 

- Nessa ó édes Nessa!- énekeltek a hátam mögött.
- Fiúk sziasztok!- mosolyogtam.
- Helló-belló angyal bögyörőm.- ölelt meg Zayn.
- Mond csak mennyit ittál?
- Semennyit csak jó a kedvem.
- Örülök! De hol van Harry?- néztem rájuk.
- Pakol.- hajtotta le a fejét Louis.
- Mi az, hogy pakol? Csak jövő héten mentek el.
- Ami azt illeti...- fordult hozzám Niall.- Ó nekem ez nem megy. Liam mond el te!
- Harry említette, hogy mi lesz, ha vissza megyünk Londonba?- fogta meg a vállam Liam.
Nem tudtam megszólalni. Tudtam, hogy most mi lesz. Ezek, most búcsúzkodni akarnak velem!
- Az utazást előre hoztuk.

- Mennyire előre? 
- Először is leszeretném szögezni, hogy nem mi akartuk, de becsúszott néhány dolog.
- Csak annyit mondj mikor mentek!- csuklott el a hangom.
- Holnap kora reggel indul a gépünk!...