34. We are together

 Mindenem remegett. Sokkal jobb volt, mint ahogyan elképzeltem. Az első pár másodpercben mindketten elég félénkek voltunk, de utána feloldottunk. Már – már olyan érzésem volt, mintha minden nap ezt csinálnák. Határozottan közelebb húzott magához (pedig így se voltunk távol egymástól). A derekamba mélyesztette az ujjait ezzel egyidejűleg körbe fontam a nyakát a kezeimmel.
- Khmm … Nem akarok zavarni, de Harry hiányolnak a rajongók! - Paul zavarodott hangja ütötte meg a fülem.
Belemosolyogtam a csókunkba, de egyáltalán nem akartam elengedni.
- Ugye megvársz? - suttogta.
- Aham.
- Sietek! - egy cuppanós csók után visszament a többiekhez.
Paul arcára volt írva a döbbenet, de nem tette szóvá csupán biccentett majd követte Harryt. Az én Harrymet. Ha azt mondanák, hogy ideje meghalnom mosolyogva tenném … na jó ez nem éppen igaz. Túl fiatal vagyok a halálhoz. Végre elmondtam! Hála annak a szörnyű álomnak. Leültem a hátam mögötti székre. A ruhám teljesen rám tapadt. A lábamat kezdtem tanulmányozni, ha most nálam lenne a telefonom sikongatva közölném a legjobb barátnőmmel a híreket. Már hallom, amint mondja: „ Már itt volt az ideje, kislány!”. És vajon apu, hogy fogadná a hírt? Na és anya? Még a hideg is kirázott a gondolattól. A rajongók, akik odakint abban a tudatban vannak, hogy két fiú szabad akkor el kell, hogy rontsam a kedvüket.
- Hellóka! - ordított Niall mikor belépett. - Gyere a papához!
Felvontam a szemöldököm, de azért felkeltem és átöleltem.
- Oké, ez rossz ötlet volt. Mond csak hallottál már az esernyőről? - kérdezte, mivel a vizes ruhámtól az övéi nedvessé vált az ölelés miatt.
Megvontam a vállam. Hülye kérdésekre nem óhajtok válaszolni főleg most. Zayn az Up all night - ot énekelve lépdelt be mikor meglátott megragadta a derekam és körbe keringőztünk a szobában. Nevettem a saját tánctudásomon még mindig azt mondom, rettentő nagy szerencse, hogy Dóri kapta a táncos részt nem pedig én.
- Hiányoztunk, mi? - szólalt meg végül.
- Hát ennyire látszik? Többiek?
- Liam és Louis azon munkálkodnak, hogy kiszabadítsák Harryt a lánytömegből. Horan és én szerencsések voltunk, de ő … nem! - vihogott.
- Éhes vagyok, ti nem? - kérdezte Niall.
Mindketten nemlegesen ingattuk a fejünket. Bár be kell, hogy valljam ma még nem ettem semmit, de úgy látszik, hogy a boldogság laktató! Még mindig egy kicsit hitetlen vagyok. Legalább ezerszer megcsíptem magam hátha ismét csak álmodom, de nem! Teljesen éber és boldog vagyok. Vagyis hát a boldogságomon van egy kis folt … Taylor. El se tudom képzelni, hogyan fogjuk tálalni ezt az egészet. Én személy szerint egy dalban mondanám el, de nincs érzékem az zenéhez (se).
- Öcsém, ez nem volt pite mi? - nevetetve jött be Liam.
- Azt hittem, hogy ott hagyom a fogam. - fújta ki a levegőt Louis.
- Vanessa, mi járatban? - mosolygott meglepetten Liam.
- Én is örülök, hogy látlak! - fintorodtam el.
Liam megbánóan felmordult és szorosan magához ölelt. Akkor most már Harrynek is be kell jönnie és nem is tévedtem.
- Bocsi, tiszta őrültek háza! - mosolygott majd apró csókot lehelt a számra.
- Héhéhéhéh! - kiáltott fel a társaság.
- Most mi van? - kuncogott Harry.
- Ó, hát semmi. - legyintett Louis. - Elvégre minden napos dolog, hogy két barát smáról.
- Szerintem is minden napos úgyhogy Nessa pattanj, kérek én is egy csókot! - Zayn arcán kaján vigyor jelent meg.
- Takarék, Malik! - szólt rá Harry. - Ő, az enyém, mint ahogy ti is láthattátok, vagy bemutassam még egyszer? - meg se várta a válaszokat hátra döntött és megcsókolt.
A fiúk éljeneztek. Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Még soha nem csókolóztam közönség előtt, sőt még eddig nem is csókolóztam. De tetszett, nagyon is!
- Oké, vettük az adást! - szólt szigorúan Paul. - Van egy két megbeszélni valóm veletek.
Zavartan szét rebbentünk és leültünk egy - egy székre.
- Örülök nektek srácok! - fogott bele. - De Harry, ne feledkezz meg kérlek Taylorról sem aki elvileg a barátnőd! Mi lesz vele?
Most mi van? Paul ellenem vagy mellettem van? Ki a bű bánatot érdekel az a csaj? Jó, be kell valljam, hogy engem. Harry akadozva kifújta a levegőt.
- Nem tom’. - vonta meg a vállát.
- Én igen. - csapta össze a kezét egy idegen férfi. Eddig észre sem vettem, hogy rajtunk ő is itt van. - Elnézést, hogy nem mutatkoztam be. Anthony Torres vagyok a srácok menedzsere és egyben a második apjuk, ha lehet így fogalmazni! - nyújtotta felém a kezét.
- Én inkább a harmadiknak mondanám! – dörmögte Paul a bajsza alatt.
- Nyilván, te vagy Vanessa az ifjú magyar virgonc kislány! - folytatta bájosan Anthony, bár lehetett hallani a hangján a gúnyt.
Virgonc kislány? Ez a férfi nem százas. Anyu szerint ne ítéljek túl elhamarkodottan, de az Isten szerelmére ez a fickó virgoncnak nevezett. Ő, ezt hogyan állapította meg rólam? Talán a homlokomra van írva? Mindenestre vissza vigyorogtam és bólintottam.
- Örülök, hogy személyesen is találkoztunk! Fiúk sipirc innen ki csak Harry és ez az édes lány maradjon idebent!
A fiúk kelletlenül, de kiszállingóztak kivéve Pault.
- Öhm … ez rád is tartozik Paul! - mutatott rá a menedzser.
- Én nem megyek ki!
- Hé! Harry biztonságban van.
- Én Nessa miatt aggódom. Ő, most a fogadott lányom tehát, mint az apja itt maradok és ügyelek arra, hogy ne gázolj bele a lelki világába.
- Ugyan, Paul kedves barátom én soha nem bántottam senkit vagy mégis?
- Anthony, egyet jegyez meg, mi nem vagyunk barátok és nem is leszünk azok! Itt maradok és kész. Persze, ha csak Vanessának nincs ellenvetése.
Mosolyogtam és nem legesen megráztam a fejét. Paul arcán látszott, hogy ezt várta letelepedett mellém. Harry megragadta a kezem összekulcsolta az ujjainkat, mintha attól félne, hogy elragadnak tőle.
- Srácok szépek vagytok így együtt, de őszintén! - kezdte a hízelgést. - De van egy bibi! Harry neked szerződésed van. Ugye rémlik!
- Igen, tudom. De … nem tehetem, ezt Taylorral ő abban a hitben van, hogy szeretem.
- Mert jól játszod a szereped. Figyelj, azzal, hogy ezzel a szőke cicával mutatkozol hatalmas hírnevet szerzel magadnak, na meg persze a bandának is. Nem szegheted meg a megállapodásunkat! Legalább két hónapot együtt kell, hogy legyetek!
- Értem én Anthony, de nem megy én Nessát szeretem.
- Ó, édes fiam nem kell szakítanotok. - legyintett. - Csak titokban kell tartanotok a kapcsolatokat a világ és Taylor elől. Most mennem kell, képzeld csak, lehet, hogy le tudok beszélni egy interjút Alannel így ott kihirdetheted, hogy mennyire boldog vagy Miss Sosem alszom inkább zenét írokkal! - saját „viccén” nevetve kiment.
Ennyit a felhőtlen boldogságról. De most komolyan egyszer, de tényleg legalább egyszer legyen egy olyan napom ahol csak is kizárólag jó dolgok történnek velem és ne kelljen attól félnem, hogy bármikor becsap a ménkű. Paul a fejét rázta és megállás nélkül mondta a magáét.
- Én mindig megmondtam, te gyerek ez az Anthony nagyon rafinált egy alak!
- Tudom, de nem rúghatjuk ki! - sóhajtott, Harry.
- Miért is nem?
- Szerződésünk van vele különben is túl sokat tud rólunk, még a végén elered a nyelve!
- És akkor most mi lesz veletek?
Harry olyan erősen szorította a kezem, hogy az ujjbegyeimben löktetett a vérem. Igaz nem éppen így képzeltem el ezt a napot, de még így is boldog voltam. Együtt vagyok azzal, akit szeretek és ez a fontos.
- Én szeretnék veled maradni. - fordult felém. - De persze megértem, hogy neked ilyen feltételek mellett nem kellek!
- Meg se fordult a fejembe, hogy esetleg szakítsak veled. Egy azért, mert még nem is vagyunk rendesen együtt másrészt egy órája vallottam be, hogy szeretlek. Hallottad mit mondott a menedzsered, csak titkolóznunk kell és az eddig is ment, hiszen a kutya sem tudja, hogy mi egyáltalán barátok vagyunk, vagyis most már egy pár!
Harry elmosolyodott és arcon puszilt. Paul valami olyasmit mondott, hogy megnézi a többieket, de tudtam, hogy csak magunkra akart hagyni minket. Megegyeztünk, hogy egy ideig nem megyünk innen ki, hisz sok mindent meg kell beszélnünk.
- Én abban a hitben voltam, hogy hidegen hagylak! - húzta elém a székét így egymással szemben ültünk.
- Tényleg? Pedig néha hiszti rohamot kaptam, ha Emmáról beszéltél nekem.
- Féltékeny voltál rá?
- Nem is kicsit!
- Én Zaynre voltam halálosan irigy.
- Zaynre?
- Mindig olyan kedves vagy vele. Az ölébe ülsz, nevetgélsz, ha vele vagy.
Elnevettem magam. Elmagyaráztam neki, hogy Zaynt úgy szeretem, mint egy testvért. Egy kis idő múltán Paul dugta be a fejét az ajtón közölni szerette volna velünk, hogy indulunk haza. Mikor a kocsikhoz értünk Paul félre hívott minket Harryvel. Kezd elegem lenni ezekből a félre hívogatós megbeszélésből.
- Csak, hogy tudjátok áldásomat adom a kapcsolatotokra, de Nessa te még kislány vagy nem aludhatsz Harryvel. Harry, te meg nem szökhetsz be hozzá.
- De, hát már aludtunk együtt. - sopánkodott Harry.
- De akkor még nem voltatok smár pajtások.
Harry szabadkozni szeretett volna, de én elhúztam onnan.
- Amiről nem tud, az nem fáj neki! - kacsintottam.
~?~?~?~
- És akkor most ti együtt vagytok! - visított a barátnőm.
Legalább már ezerszer elmagyaráztam neki, de nem képes felfogni. Még fürdés közben sem hagy békén.
- Igen és, ha két perc múlva is megkérdezed, akkor is együtt leszünk, de most hadd fürödjek nyugodtan.
- Oké, oké csak annyira örülök nektek. - mosolygott majd kiment.
Kifújtam a levegőt és hátra dőltem a kádban. Paul komolyan gondolta az együtt alvási tilalmat ugyanis Harry szobájába költözött. Szerintem, ha Harry nagyon át akar, majd jönni megtalálja az alkalmat rá. Mikor végeztem mindennel kinyitottam az ajtót. Az ijedtségtől felsikoltottam. Harry az ajtófélfának támaszkodva várt rám. Elkapta a derekam és közelebb húzott magához.
- Pontban éjfélkor várlak a nappaliban. Elmegyünk a törzshelyünkre! - megpuszilta az orrom hegyét és lefutott a lépcsőn.
Nem is tudtam, hogy nekünk van törzs helyünk. Mosolyogva megvontam a vállam és elvonultam a szobámba. Még csak kilenc óra volt. Úgy gondoltam, hogy felveszek egy lenge egész ruhát és abban lefekszem aludni. Semmi kedvem pizsiben mászkálni az utcán még, ha egy lélek sem lesz majd kint. Feltettem a telefonom a riasztóra és álomra hajtottam a fejem.
Kipihenten kapcsoltam ki a telefont. Felvettem a balerina cipőmet és rohantam a nappaliba. Harry is utcai ruhában volt.
- Nyomás! - megragadta a kezem és kihúzott a házból.
Egész úton nevettünk. Harry elcsépelt vicceket mesélt, de én jót nevettem rajtuk. Hát még akkor, amikor megtudtam, hogy mi a törzs helyünk.
- Imádok éjnek éjjelén hintázni. - indokolta meg majd egy jó nagyot lökött magán.
- Fura vagy!
- Ezért szeretsz!
- Ezért is! - helyettesítem ki.
- Képzeld mikor kicsi voltam, áttudtam pördülni a hintámmal.
- Most meg ne próbáld!
- Miért ne? - kérdezte, de ezzel egyidejűleg magasabbra csapta a lábait.
- Harry, túl nehéz vagy, ha valami bajod esik nem tudlak a kórházig cipelni.
Úgy tett mintha nem is hallana. Minden szempillanatok alatt történt már csak azt láttam, hogy átfordul és a végén kiugrik. Lent feküdt a földön, mint az őrült úgy szálltam le a hintáról és futottam hozzá. Be volt csukva a szeme. Letérdeltem hozzá.
- Harry, Harry! - rázogattam, de nem reagált. - Az isten szerelmére.
Már a sírás határán voltam. Amikor:
- Áááá! - Harry felült és majdnem megszakadt a nevetéstől.
- Ez nem vicces!
- Sajnálom.
- Dehogy sajnálod! - ütöttem meg a vállát.
- Azért, hogy bizonyítsam hoztam neked valamit.
Egy kicsit felemelkedett a talajtól kivett egy fekete kis zacskót a farzsebéből és visszaereszkedett. Odaadta. Egy hintázó lányt ábrázoló nyaklánc volt benne.
- Mikor megláttam ezt a kirakatban egyből, te jutottál az eszembe. Tetszik?
- Nagyon. Köszönöm. - pusziltam arcon.
Mikor elakartam húzódni elkapta az állam és mélyen a szemembe nézett.
- Ennek azért ára van.
- Azt akarod, hogy kifizessem?
Hisztérikusan felnevetett.
- Nem, butus. Én erre gondoltam. - az orrunk súrolták egymást. - Szeretlek! ….

33.Álom...

  Reggel kipihentem ébredtem. Harry ott szuszogott mellettem. Nem volt szívem felébreszteni, óvatosan kibújtam az öleléséből. Olyan óvatosan, hogy seggre huppantam a hideg padlódeszkán. Sebtében a konyhába mentem. Úgy látszik, hogy Niall megelőzött. Az asztalon a margarinos doboz hanyagul kibontva a kenyérpirító „felhúzva” a teafőzőben vidáman sipított a víz. Szórakozottan a margarinba nyomtam a mutatóujjam majd a kristálycukorba. Az édes krémet nyalogatva eltűnődtem azon, hogy hogyan is kéne folytatnom, a Henry és a …. – ről szóló sztorimat. Felültem az asztalra és ismét belemártottam a vajba és a cukorba az ujjam. Most már ideje lenne bevallania …., hogy oda – és vissza van érte.
- Reggelt, Nessa! - lépett be a konyhába Niall egy száll alsógatyába.
Nem foglalkoztam vele elvégre mindig ezt csinálják valamennyien. Leugrottam az asztalról mivel rájöttem, hogy azt étkezéshez szokták használni megpusziltam a szöszit ő bújós kiskutya módjára átölelt.
- Dórival mi a helyzet?
- Változatlan. - sóhajtott.
- Mondanám, hogy segítek, de láttad mi sült ki belőle a múltkor.
- Tudom. Ma velünk tartasz a dedikálásra?
- Ha nem muszáj, akkor nem!
- Az kár. Éhes vagy?
- Mmm… Nem.
- Én mindig az vagyok!
- Tudom. – nevettem.
Elengedtük egymást én felszaladtam a szobába ahol már Harry öltözött. Egy kicsit arrébb löktem kivettem az íróasztalom fiókjából a füzetem.
- Ez meg mi? – kapta ki a kezemből.
- Füzet, amibe írni szoktak az emberek.
- Na, ne mond. Amúgy, Jó reggelt! - puszilt arcon. - Hol voltál?
- A konyhában. Mikor kezdődik a dedikálás?
- Tízkor, de előbb el kell mennünk Tayloral valahova.
Hát persze, hogy el kell menniük. Megvontam a vállam úgy tettem, mintha nem is érdekelne, hogy mit mondott az előbb. Talán el kéne mennem velük, akkor legalább szemmel tudnám tartani. Beszélek itt marhaságokat … elvégre nem vagyok ,az anya nem kell ellenőrizgetnem.
- Lehet, hogy ma kibérelünk egy motel szobát. - húzta fel a sliccét.
- Mért nem tetszik neki a mi kis szállásunk?
- Nem tudom, nem kérdeztem, de valószínű, hogy nem!
- Hogy is tetszetne neki elvégre nem vele aludtál!
- Ő még ezt nem tudja! Mikor elaludt akkor jöttem át.
Ahogy végzet a mondókájával meghallottam Taylor hangját. Utat engedve közöltem vele, hogy mehet engem nem zavar. Szépen lassan kisomfordált a szobámból. Hülye majom, ez volt az első, ami az eszembe jutott Harryről. Néha úgy érzem, hogy nem is ismerem. Felvettem egy sötétkék ruhát, amin apró virágok voltak. Nem szeretnék otthon maradni. A hajamat most kivételesen felkontyoltam pedig nem szeretem így hordani, csak, hogy most rettentően meleg van odakint és a hajzuhatagom ilyenkor kandallóvá válik. Bekopogtam Dórihoz, igazából nem szerettem volna társaságot, de a barátnőm így kötelességemnek tartom, hogy megkérdezzem szeretne - e velem tartani.
- Hahó! - nyitottam be.
Dó az ágyon hasalt és olvasott. Mikor benyitottam felkapta a fejét és elmosolyodott.
- Ez a könyv valami fantasztikus!
- Aha. Megakartam kérdezni, hogy van kedved sétálni?
- Most inkább otthon maradnék, ha nem baj.
- Nem dehogy is. - mosolyogtam rá kedvesen majd kijöttem onnan.
Egy pillanatig bementem a szobámba, de csak azért, hogy magamra kapjam a válltáskámat, amibe csak a kis füzetem és a tollam fért el, de ha nagyon akartam, akkor betudtam tuszkolni a telefonom. Hallottam, ahogyan a fiúk ordibálva közlik velünk, hogy elmennek és, hogy késő este jönnek csak haza. Hallottam, ahogyan becsapódik az ajtó. Átugrottam az ágyon. Térdre ereszkedtem az ablaknál résnyire eltűrtem a függönyt. Nem én nem leskelődtem csak nézelődtem. Láttam, ahogyan Liam Zaynnel valamin röhögnek Louist ahogyan a volán mögé tuszkolja Niallt és Harryt, aki kinyitja az ajtót Taylornak. Mikor elmentek én is útnak indultam. Fogalmam nem volt, hogy merre megyek. Mindössze egy nyugodt parkot kerestem, ahol szárnyalhat a fantáziám. Körülbelül tizenöt percnyi sétálgatás után megtaláltam a tökéltess, helyet ahol szárnyalhat a fantáziám. Mindössze egy padocska volt, amit beárnyékolt egy cseresznyefa. Letelepedtem oda törökülésbe helyezkedtem és írni kezdtem. Valójában lapos egy történet kerekedett ki belőle, de tetszet és végül is ez számít, nem? Néha, megálltam felpillantottam beleszippantottam a levegőbe és újra írni kezdetem …
 Viki biztos egészen biztos volt abban, hogy mit fog mondani Hanrynek, ám most mindent elfelejtett. Ahogyan a fiú ott ült lazán a korláton tükröződött rajta a nem törődés. Viki ezt mellékesnek tartotta, hiszen álltalába ilyen a viselkedése. Közelebb ment, de nem nézett a szemébe inkább az utcára meredt pedig egy lélek sem volt kint nem csoda az óra biztosan már elütötte a tízet is. Néha olyan az érzése volt mintha nem ő lenne Viki … mármint ugyanaz a test, de nem ugyanaz a lélek. Valamikor a határozott máskor a szerény énje bújt elő. Egy biztos, ha Henryvel van az élet szebb és jobb oldalát látja még, ha nem is éli át a csodák – csodáját vele. Szapora lélegzete valószínű, hogy elárulta idegességét. Még szép, hogy ideges elvégre el akarja mondani egy „idegen” embernek az érzéseit iránta. Muszáj valahogy tálalni, gondolta. De hogyan? Csak nem kezdheti úgy, mint egy átlagos mesemondó. Egyszer volt hol nem volt ócska és kicsit sem előnyös egy szerelmi vallomásnak. Henry oldalba bökte biztosan megunta, hogy a lány némaságra tette a fejét. Tehát nem volt más választása nekilátott:
- Már nagyon régóta többet érzek irántad, mint te azt hinnéd! - most jön csak a neheze, gondolta. - Persze tisztában vagyok vele, hogy te nem éppen úgy tekintesz rám, mint egy nőre, hanem egy húgra vagy mit tom’ én. Egy szó, mint száz Szeretlek!
Henry lélegzete elakadt. Még soha nem hallotta így ilyen hangnemben beszélni a lányt. Viki remegett félt, de bátorságot sőt magabiztosságot tetettet. Várta, hogy Henry valamit mondjon, de ehelyett mást kapott. Henry leugrott a korlátról gyengéden maga felé fordította.
 A meleg idő eltűnt és helyette esni kezdett. Mint akit puskából lőttek volna ki úgy ugrottam fel és rohantam egészen hazáig. Ilyen az én formám egyszer akarom az egész délelőttömet egy padon ücsörögve eltölteni és persze, hogy nem engedi az égi bizottság.
- Ez a hülye könyv megríkatott! - közölte velem Dóri, amint betettem a lábam a házba.
Még, ha hozzá akartam volna bármit is fűzni nem tehettem meg mivel faképnél hagyott (szipogva). Valószínű, hogy most kajába fekteti a bánatát. Haza fele azon gondolkoztam, hogy lefürdök és úgy húzok fel száraz ruhát, de megváltoztattam a döntésem. Bevágtam a szobám ajtaját kikutattam egy rövidnadrágot és egy rózsaszín pólót. Általában, ha esik az eső és nincs társaságom lefekszem aludni időtől függetlenül ez most sem volt másképp. A hasamra feküdtem egy darabig az ablakot bámultam, de utána elaludtam.
  Minden fehér volt körülöttem … Meghaltam? Ez volt az első gondolatom. Egy kápolnába voltam egyes egyedül. Az oltár fehér rózsákkal volt díszítve, ahogyan a padsorok is. Akkor még se haltam meg. Nem is tudtam, hogy esküvőre vagyok hivatalos. Kilencven fokos fordulatot tettem és megláttam egy kétszárnyú ajtót. Végül is mit veszíthetek? Elindultam felé. Meghallottam a túloldalt Zayn hangját.
- Végre, hol voltál? - mordult rám Zayn.
- Én … én …
- Mindegy is menj öltözni!
- De miért?
- Figyelj attól, mert nem akarsz tudomást venni erről az egész házassági hűhóról attól még Harrynek igen is fontos.
- De … Mi van?
- Értem amnéziát tettetsz! De most elég a színdarabból. Elvégre mi vagyunk a tanúk.
Tanú? Én? De miért? Megszerettem volna kérdezni, de Zayn a lány öltöző felé lökött ezzel is nyomatékosítani akarta, hogy futtán az időnk. Bent az öltözőben rengeteg ismeretlen lányt véltem látni mind vörös mini ruhát viseltek. Nos, az angoloknál gondolom ilyen a hagyományos koszorúslány ruha. Hiába más nemzet más kultúra, nem de? Egy kisebb táblára volt írva a nevem alatta az én vörös ruhám. Egye fene. Felvettem.
- Nessa, kész vagy? - halottam Louis hangját.
Mosolyogva ajtót nyitottam.
- Ejha. - füttyentett. - Harry beszélni akar veled. Abba a szobában van! - mutatott a mellettünk lévő ajtóra.
Megvontam a vállam és bekopogtattam. Hangos dörmögős hang jelezte, hogy bemehetek. Harry egy hatalmas álló tükör előtt állt és épp a csokor nyakkendőjét csíptette fel a hófehér ingjére. Nagyon elegáns volt.
- Itt vagyok! - saját magamon is meglepődtem, hogy megremegett a hangom.
- Hát … eljött az idő. Ma bekötik a fejem!
Tessék? Ez az ő esküvője? De hát még annyira fiatal. És ki a mennyasszony, mert biztos nem én.
- Szerinted Bellatrix az igazi?
Kezdjük ott, hogy ki az a Bellatrix?! Hamar rájöttem, csak oldalra kellett néznem. Egy kicsi éjjeli szekrényen egy bekeretezett fénykép rajta a boldog pár. De hisz a képen Taylor van. Lehet, hogy a másik neve Bellatrix.
- Szerintem … igen! – hiába soha nem fogom bevallani neki az igazat.
- Örülök, hogy így gondolod. - mosolygott.
Megszólalt a harang. Kicsapódott az ajtó és betódult rajta a többi fiú Joshal, Paulal és Dórival felfegyverkezve.
- Show time haver! - csapta össze a kezét Niall.
Harry arcáról lehervadt a vigyor. Látszott rajta, hogy megrémült. Dóri oda súgta, hogy „nyugi” én pedig vissza, hogy „nem megy!”. Tényleg nem ment. Mikor megláttam Taylort vagyis Bellatrixt belibben a gyönyörű mennyasszonyi ruhájába kitört rajtam a pánik. Valószínű, hogy a többi vendég azt gondolta, hogy a meghittség miatt zokogok, de ha tudnák!
- … Harry Styles elfogadod az itt jelen lévő Bellatrix Blacket hitvesedül, amíg a halál el nem választ? - kérdezte a pap monoton hangon.
Harry nyelt egyet majd kinyögte:
- Igen!
- Amit Isten összekötött, azt ember nem választhatja szét. Ezentúl férj és feleség vagytok csókoljátok meg egymást!
- Neeeeeee! - ordítva ébredtem fel. Ziháltam, a szememből csak úgy folyt a könny. Tisztában voltam vele, hogy csak álmodtam, de nem tudtam lenyugodni.
Lábdübörgést hallottam. Dóri ijedten futott be, de nem tudott érdekelni. Kipattantam az ágyból felhúztam a cipőm és úgy ahogy voltam rövid nadrágba és pólóba Dórit szinte fellökve kifutottam a házból. Az idő most még rosszabbra fordult és már sötétedett is. Csak futottam és futottam … Ennyi vége a titkolózásnak. Semmi nem tántoríthat el … semmi! Tudtam, hogy dedikáláson van, de muszáj volt vele beszélnem. A pláza előtt hatalmas sor húzott, ami teljesen a parkolóig tartott. Nem állhatok a sor végére … tolakodnom kell. Elfutottam a tömeg mellett akik hangos morajjal jelezték, nem tetszésüket. A bejáratnál egy kicsit elakadtam, de némi lökdösődés árán bejutottam. A fiúk egy dobogó féleségen ültek egy hosszú asztalnál és megállás nélkül írtak. Pipiskedve megkerestem Pault, aki éppen egy őrjöngő lányt fogott vissza. Áttörtem a sort. A lányok megtudták állapítani rólam, hogy odakint bizony zuhog az eső. Oda érve Paulhoz megböktem a vállát.
- Segítened kell!
- Nessa! Édes Istenem csurom víz vagy. Mit csinálsz itt?
- Beszélnem kell Harryvel!
- De most …
- Intézd el létszíves.
- Rendben. Menj be a backstagebe utánad küldöm.
Bólintottam és úgy tettem, ahogy kérte. Homályos volt oda bent, de talán jobb is volt így legalább nem látja rendesen az arcom. Az ébredés óta nem tudom leállítani a könnyáradatot. Ez az álom szörnyű és túlságosan is igazinak tűnt. Hallottam, ahogyan kinyílik az ajtó. Itt az idő!
- Hé, mi a probléma? - futott hozzám Harry és magához vont, de én eltoltam. - Mi a bajod?
Jobb előbb túl lenni rajta. Elegem van a titkolózásból! Elmondom!:
- Kérlek hallgass végig és ne szakíts félbe! Volt egy álmom, egy rémálmom. A lényege az, hogy te összeházasodtál Taylorral, akit elneveztem Bellatrix Blacknek bizonyára a Harry Potterből vettem ezt az idétlen nevet. - nevettem, de ezzel egyidejűleg rám tőrt a zokogás.
Harry kitágult pupillával meredt rám.
- A pap a végén azt mondta, hogy „Amit Isten egybekötött, azt ember nem választhatja el!”. Én nem akarom, hogy te és Taylor összeházasodjatok! Arra a döntésre jutottam, hogy mindent bevallok neked. - eldöntöttem, de nem voltam képes a szemébe mondani, hátat fordítottam neki. - Régen azt hittem, hogy szerelmes vagyok beléd, de akkor még nem ismertelek és jogos a kérdés, hogy hogyan is feltételezhettem ezt. Bevallom akkor még csak directioner mivoltomból tőrt fel belőlem a szerelem. De most más. Ismerlek és te is tudod, hogy a világon vagyok. Jaj, Istenem azt akarom elmondani, hogy halálosan szerelemes vagyok beléd!
Kész vége szint vallottam. Fejest ugrottam a kútba. Mindenem remegett. Meg könnyebbültnek, meg könnyebbült voltam, de ha most mindent elrontottam, akkor milyen áron? Harry nem szólalt meg. Tehát akkor ő nem érez irántam semmit. Elegem lett a csendből.
- Értem. Ma még nem, de holnap kiköltözöm, nem lenne jó ötlet egy fedél alatt laknunk. – erre sem felelt.
Kezdtem azt hinni, hogy elment. Megfordultam. Harry olyan közel volt hozzám, hogy már szinte éreztem a leheletét. Sírt.
- Szeretsz? - szipogta.
- Hát nem egyértelmű?
- Én is szeretlek! - simított végig az arcomon letörölve a könnyem. Gyengéden megfogta az állam és olyan szenvedéllyel ami leírhatatlan megcsókolt …

32. Bolondok aranya ...

~ Nem vagyok féltékeny! – ordítottam a fülébe.
 A lányok egész régen rájöttek, hogy lehet elhitetni a fiúkkal, hogy teljesen hidegen hagyják őket. Emlékszem Dóri anyukájának a meséjére. Valahogy így hangzott:
- Mikor annyi idős voltam, mint ti lányok teljesen oda voltam Péterért. Ő volt az iskola fene gyereke. Mindig fekete bőrdzsekit viselt világoskék szűkített farmerrel, haja gondosan oldalra volt fésülve. Álom pasi … Az én álom pasim és még kétszáz lány ugyanezt mondta. Soha nem mertem elmondani neki, hogy mit is érzek iránta. Akármikor észrevettem elfordítottam a fejem, holott igenis látni akartam, csak hogy bennünk, lányokban egy a közös: szeretjük magunkat kelletni! Egy szép nap épp, kint dohányoztunk a barátnőimmel az iskola háta mögött mikor ő is megjelent.
- És? - türelmetlenkedtünk Dórival.
- Mi és? Elmentem onnan.
- Azt hittem, hogy Happy End lesz a vége. - mondtam ki, ami a csőrömet bökte.
- Nem minden történetnek jó a vége, ezt ne felejtsd el Nessa!
Remek végszó, mi? Mai napig nem tudtam meg, hogy mi volt a folytatása Péter és Dóri anyukájának a kapcsolatában. Személy szerint én is így cselekedtem volna, de Dó … Dó meg van róla győződve, hogy ő bátor. Aha … persze. ? Belecsúsztattam a tálat a forró mosogató vízbe és körkörös mozgással tisztítottam meg majd a következőt … a következőt … és a következőt.
- Találd ki, hogy én mit találtam ki! - ugrott a konyhapultra Dóri.
- Nem szeretnék a fejedbe látni!
- Nem is tudnál!
- Akkor meg miért kérsz ilyet tőlem? - emeltem rá a tekintetem, de egyből visszakaptam a vízre ugyanis majdnem elejtettem a kezembe lévő poharat.
Dó ezt a kérdésemet figyelmen kívül hagyta.
- Van egy klassz Park ahol kalandvágyó emberek kincset …
Sikeresen lefejeltem a szagelszívót. A fájdalom akkora volt, hogy még sikítani is elfelejtettem. Homlokomhoz kaptam a kezem … Vérzett. Szédülni kezdetem és hányingerem lett. Dóri ebből semmit nem vett észre folytatta a monológját. Nem vagyok semmi jónak az elrontója így hagytam hadd beszéljen, legalább addig elfoglalja magát. Megtöröltem a kezem a konyharuhába majd megnéztem a szekrénybe hátha találok sebtapaszt.
- Na, benne vagy?
- Persze, persze. - fogalmam nem volt, hogy mire is vállalkoztam, de nem is érdekelt.
Gyűlölöm a vért … és még én akartam orvos lenni! Mivel nem találtam meg azt, amit kerestem felszaladtam a hálókörzetbe. Tisztán emlékszem, hogy Liam - nek adtam az elsősegély dobozt mivel szinte ugyanúgy járt, mint én még pár nappal ezelőtt. Bekopogtam az ajtón, de nem jött válasz! Hova mehetett? Úgy tudom, neki ma szabadnapja van. Benyitottam. Még, ha most járnék először Liam szobájába, akkor is egyből tudnám, hogy az övé. Jó, oké nem volt katonás rend, de sokkal jobb, mint a többi fiúké. Vajon hol lehet? Megnéztem az ágy két szélénél, az éjjeli szekrényben, de nem volt sehol végső elkeseredésemben felálltam egy zsámolyra és a kezemmel végig futottam a szekrény tetején. Ám nem egészen azt leltem, meg amit kerestem. Egy vaskos borítékkal a kezembe ültem le az ágyra. Először nem mertem felbontani, de a kíváncsiság nagyúr. Megpróbáltam úgy szétfeszíteni, hogy ne tépjem el. A borítékban számos kép volt, egyetlen személyről … Danielle - ről. De nem a megszokott ártatlan képek. Félig pucér, vagy teljesen meztelenül feszített egy tükör előtt. Kihűlve néztem végig a képeket. Ennyit arról, hogy Liam az ártatlan lányokat szereti.
- Te meg mit csinálsz azokkal? - hallottam meg a szoba illetve a képek tulajdonosát.
Annyira megijedtem, hogy lebucskáztam az ágyról és a képek, amik eddig a térdemen pihentek szanaszét repültek a szobában.
- Öhmm … kopogtam, de nem szóltál ki így bejöttem. Kéne az elsősegély doboz.
Liam nem nézett rám, a földön lévő képekre meredt. Jó ideig néma csendbe burkolózott majd végül megszólalt:
- Épp tusoltam.
Zavartan felálltam, leporoltam a nadrágom. Végig néztem Liam vontatott mozgását amint felemeli az ágy tetejét és kiveszi az ágynemű tartóból a kisdobozt. A hasamnak lökte, ami által egy kicsit összegörnyedtem.
- Kösz!
Liam biccentett. Eléggé azt az érzést keltette bennem, hogy nem kívánatos személy vagyok az ő kis „vackában”. Már épp azt ajtónál voltam mikor visszarántott.
- Ezek a képeket Dan küldi. Muszáj valahogy a kapcsolatunkban a szikrát megtartani.
- Nem kell magyarázkodnod.
- De …
- Nem kell! - téptem ki a kezem a szorításából.
Ki akartam onnan jönni, csak ez számított. Nem volt volna szabad belépnem a magán szférájába. Becsaptam magam után a fürdő ajtaját. Lemostam az alvadt vért a homlokomról, lefertőtlenítettem majd egy apró sebtapaszt raktam rá. Lentről hangos nevetést halottam tehát megjöttek a többiek.
- Induljunk! - csapta össze a kezét Dó, amint leértem.
- Hova?
- Kincset keresni! - Zayn átkarolta a vállam majd kivezetett a kocsijához.
Gyors hátra fordultam láttam, hogy a többiek is követnek minket. Zayn kinyitotta nekem az ajtót én beszálltam.
- Áááá! - sikkantottam fel.
Harry megragadta a fejem csak azért, hogy befogja a számat. Zayn bepattant a kocsiba beindította és gázt adott neki. Még halottam, hogy Louis azt kiabálja utánunk, hogy „Ott találkozunk”. Hol ott? Mikor kikanyarodtunk az utcánkból elengedett, de én visszakaptam a kezét. A látvány letaglózott. Harry szemöldöke fel volt repedve, ahogyan a szája is és csak úgy ömlött belőle a vér. Kezei felvoltak horzsolva. Zayn a visszapillantóból nézett minket.
- Ennyire rosszul nézek ki? - mosolygott, majd fájdalmasan felszisszent mivel a száján lévő seb rettenetesen húzódhatott neki.
Nem tudtam válaszolni, de még viszonozni a mosolyát sem. A vér még az arcomból is kiszökhetett, de a kezemből biztos, mert jég hideg volt. Inkább Zaynhez fordultam.
- Így nem mehetünk vele a többiek után. Le kell kezelni!
- Elviszlek titeket a régi házamba, de ott kell hagylak titeket!
- Miért?
- Mert a fiúk nem tudják, hogy mi van Harry - vel!
- És nem is fogják meg tudni! - nyöszörgött Harry.
Nem mertem megkérdezni, hogy mi történt vele … Még nem. Majd, ha lemossuk róla a vért, akkor rá érek. Zayn bekanyarodott egy tömbház parkolójába. Odaadta a kulcsot majd elment. Nehézségek árán, de felcipeltem Harryt a harmadik emeletre. Nekitámaszkodott a falnak addig én kinyitottam az ajtót.
- Gyere! - karoltam át és behúztam a házba. Ledobtam a kulcsot a nappaliban lévő üveg dohányzó asztalra.
Harry tudta a járást. Egyenesen Zayn volt szobájába vezetett. Ott nyögve hanyatt vágta magát. Ennyi erőből magammal hozhattam volna az elsősegély dobozt. Kirohantam a konyhába kerestem egy kisebb lábost langyos vízzel töltöttem meg. A házban nem igen voltak cuccok mindössze pár bútor, de mind tükrözte Zayn stílusát. Minden méregdrága lehetett. A fürdőbe mentem. Találtam egy kicsi illetve egy nagy törölközőt. Visszamentem Harryhez letettem a földre a lábost és mellé térdeltem. Harry felült. Kisebb terpeszt csinált így helyet adva nekem. Belemártottam a rongyot a vízbe.
- Kicsit csípni fog! - figyelmeztettem mielőtt a vérző szemöldökét kezdtem törölgetni.
Harry még csak fel sem szisszent. Most vagy előttem próbált erősnek látszani vagy tényleg nem vészesek a sérülései. Mikor nagyjából végeztem a szemöldökével letértem a szájához. Csúnyán el volt harapva. Harry megfogta a kezem elvette a sebtől és összekulcsolta ujjainkat. Meglepettség biztosan kiült az arcomra, de mosolyogtam. Ez a kézfogósdi nem nagydolog lenne másnak, de nekem igenis mérföldkő az életemben.
- Mondtam, hogy csípni fog! - saját magamon is meglepődtem, hogy ezt mondtam.
Harry megvonta a vállát. „Kösz, jót beszélgettünk!” Elengedte a kezem én pedig folytattam, amit azelőtt, de már nem bírtam meg kellett kérdeznem:
- Mi történt veled?
Harry vett egy mély levegőt, de nem szólalt meg. Vártam, talán keresi a megfelelő szavakat ahhoz, hogy beavasson a nagy „titokba” ami mostanában övezi az életét. Türelmesnek kell lennem … végig ezt hajtogattam magamban. Nem szabad ajtóstul a házba rontani így elsőnek csak kopogtattam. Második fázis majd a dörömbölés lesz a harmadik, nos, akkor rá fogom törni azt a rohadt ajtót, ami elválaszt tőle. Harry nem akaródzott megszólalni ismét magamhoz vettem az irányítást:
- Harry nekem elmondhatod, hisz tudod én vagyok a barátod Nessa!
- Mért beszélsz velem úgy, mint ahogyan egy idiótával szokás? - mordult fel.
Elkaptam a kezem vérző sebétől. Megrémültem tőle, bár nagyon is jól tudtam, hogy még mindig az aranyos göndör éneklő fiúcskával térdelek szemben mégis annyira idegennek éreztem őt. Harry észrevette, hogy megilletődtem így küldött felém egy mosolyt, amit inkább fintorra hasonlítanék. Most már biztos fel kell vele vennem a kesztyűt! :
- Most vagy magyarázatott adsz nekem arra a kérdésemre, hogy mért vérzik a pofád vagy itt hagylak a francba!
Én mondtam ezeket a szavakat, de nem gondoltam komolyan. Nem lennék képes így itt hagyni … ilyen állapotban.
- Ne legyél ennyire kíváncsi! Legyen annyi elég, hogy rosszkor voltam rossz helyen, sőt inkább jókor voltam jó helyen.
- Mi van? Te meg miről zagyválsz?
- Figyelj ez családi ügy csak rám és Gemmára tartozik. Ígéretet tettem neki, hogy nem mondom el senkinek.
Családi ügy? Hát már majdnem én is a család tagja vagyok elvégre egy fedél alatt lakok vele.
- Harry! - kezem közé fogtam jobb kezét és megszorítottam. - Aggódom és meg van rá az okom. Nézz csak magadra. Kérlek, könyörgöm mond el!
- Nem olyan vészes ám a dolog amilyennek mutatkozik.
- Akkor semmi akadálya, hogy beavass!
Harry megforgatta a szemét. Végre belátta, hogy nem menekül előlem.
- Szóval a nővéremnek négy hónapja új pasija van. Az elején még minden a legnagyobb rendben ment köztük, de mostanra eldurvult a helyzet. Már két hónapja, hogy ha veszekednek a fiú beindul és tettlegességig fajul a dolog. Ma éppen akkor verte mikor én betoppantan …
Hirtelen a sajnálat, amit Harry iránt éreztem tompulni kezdett és helyette átvette a helyét Gemma bajának a súlya. Soha senki nem engedheti meg magának, hogy egy másik embert megüssön, ismétlem SOHA!
- Tehát megvédted a nővéred!
- Igen, de azzal nem számoltam, hogy a srác nagyobb, mint én és hát látod … - nevetett.
Én is elnevettem magam.
- Vedd le a fölsőd!  - adtam ki a parancsot.
- Elnézést elismételnéd még egyszer?! Tudod mostanában elég szelektív a hallásom.
- Ja gondolom … főleg amikor én mondok valamit mi? Vedd, le beborogatjuk a bordáidat vagy mit … nem vagyok orvos! - vontam meg a vállam.
Harry felpróbálta emelni a kezét, de nem ment neki. Hangosan fújtatva, hogy Ő is észre vegye mennyire nem tetszik a dolog, hogy még nekem is kell levennem a  pólóját megragadtam a két szélét és egy rántással lehúztam róla. Mivel nem volt más a közelben a pólóját használtam borogatós rongynak.
- Így jobb lesz!  - raktam a mellkasára a borogatást.
- Ahww … igen! – nyögött fel és ismét hanyatt vágta magát.
~?~?~?~
Harry sebei már felszívódtak kevesebb, mint egy hét telt el a verekedése óta. Niall és Dóri halálosan összevesztek mivel kiderült, hogy a kincskeresés nem éppen azt hozta meg nekik, amire vágytak.
- Annyira hülyének néztek minket, Nessa! - már majdnem a sírás keringette. - Az az undok vezető mindenki előtt nevetve bejelentette, hogy megtaláltuk a bolondok aranyát, de itt még nincs vége kitüntettek minket! - felállt valamit matatott a táskájában és kisvártatva előhúzott egy kék kokárdaféleséget, ami hatalmas betűkkel hirdette Bolond vagyok, nem tagadom! megkapó szlogenét !
Azóta a nap óta egy szót sem szóltak egymáshoz. Liammel próbálkoztunk a kibékítésükkel, de a végén már én is veszekedtem Niallel ahogyan Liam Dórival így tehát feladtuk a próbálkozást. Harryvel sem valami fényes a kapcsolatom. Soha nem gondoltam volna, hogy megértem Emma érzéseit erre tessék … Taylor mindkettőnk elől elpasszolta Harryt.
- Ez csak a te hibád! - a nagy Paul mindig tudja, hogy hogyan kell megvigasztalni.

31. Ha a féltékenység fájna ...

Először is bocsánat, hogy későn hoztam a részt!!
Másodszor jó olvasását :)
Üdv Bebe

 ~ Bemegyek! – kiabáltam és benyitottam.

 Vagyis csak be akartam ugyanis Harry visszanyomott és bezárta az ajtót.

-      Neked elment az eszed? – ütöttem meg az ajtót. – Engedj be a szobámba.

-      Ne legyél már ennyire türelmetlen! Előbb had vetkőzzem le! – üvöltött ki.

Idegesen kifújtam a levegőt majd a hátamat neki támasztottam az ajtónak. Esküszöm, úgy érzem magam, mint Barcson. Ugyanezt játszottuk el számtalanszor az öcsémmel csak, hogy ő a dugi pénzem miatt zárkózott be a szobámba. Emlékszem apám csillagcsavarhúzójával akartam kinyitni az ajtót, de annyira szerencsétlen voltam / vagyok, hogy beletörtem a hegyét.

-      Apa! Ricsi miatt elrontottam az ajtóm! – úgy rohantam az apámhoz, mint egy őrült.

Persze, ki volt a hibás? Én. Pedig legalább ötven milliószor elmagyaráztam, hogy csak azért „játszottam” betörősdit, mivel a drágalátos öcsém elakarta lopni a pénzem, amit nem neki gyűjtöttem. De ezzel csak rontottam a helyzetem. Ricsi egy hét míg én két hét szoba fogságot kaptam.

  Hirtelen kinyílt az ajtó és én dobtam egy hátast. Az esés közben behunytam a szemem, mert ha Harry kinyitotta az ajtót akkor biztos meztelen és semmi kedvem őt Ádám kosztümben nézegetni.

-      Te egyre furább és furább vagy! – nevetett.

-      Miért is? – még mindig csukva volt a szemem.

-      Mindegy felejtsd el! – halottam ahogy befekszik az ágyba, tehát most már bátran kinyithatom a szemem.

Felkeltem a földről, szitkozódva megjegyeztem, hogy ez nem tett jót a gerincemnek. Harry nyakig betakarózott az én takarómmal. Hát ezt nem hiszem el.

-      És én még is mi a bű bánattal takarózom? – talán egy kicsit túlzásba vittem a hangos beszédet.

-      Mondjuk, takaróval?

-      Akkor add oda!

-      Úr Isten, Nessa kussolj be és feküdj le aludni!

-      Hohó, ne parancsolgass nem vagy az apám! Különben Zayn – nél alszom.

Harry idegesen felült. Ő, tényleg zsémbes, ha nem hagyják aludni. Ledobta magáról a takarót. Először a szemem elé akartam kapni a kezem, de nem volt rá szükség ugyanis Harryn volt boxer. Kiszállt az ágyból, kikerült becsukta és kulcsra zárta az ajtót.

-      Dehogy alszol, te vele! – jelentette ki. – A megállapodás az volt, hogy veled kell aludjak!

-      Ez igaz, de azt is megbeszéltétek, hogy pucéran.

-      Szeretnéd, hogy levetkőzzek? – nézett rám kacéran.

Megforgattam a szemem.

-      Nyisd ki átszeretnék öltözni!

-      Itt is megteheted! – vonta meg a vállát majd befeküdt az ágyba.

Persze még mit ne. Valamit ki kellett találjak. A szekrényem elég nagy. Bemásztam, majd gyors pizsire vetkőztem. Mikor kiszálltam Harry pirosló arcát láttam meg először.

-              Nevess csak! – nyújtottam rá a nyelvem. – Menj arrébb!

Felgumiztam a hajam majd mellé feküdtem. Ahogyan beférkőztem a takaró alá a combom súrolta Harry combját. Felém fordult.

-      Látod nem lett semmi bajod! – mosolyodott el féloldalasan.

-      Még nincs vége az éjszakának.

-      Te annyira borúlátó vagy! De most komolyan, nem vagy képes semminek örülni! Akármi van biztos, hogy te vagy a legbölcsebb!

-      Legbölcsebb?

-      Igen. Néha olyan, mintha, Te volnál az idősebb nem pedig én.

-      Ezt mond el az anyukámnak is. – nevettem. – Az ő szemében egy meggondolatlan spiné vagyok!

-      Gondolom, ezért véd foggal körömmel!

-      Hh … Az van, hogy magához hasonlít. Nem akarja, hogy ugyanazokat a hibákat kövessem el, amit Ő.

Nos, igen. Persze én mindig valahogy kimagyarázom magam. Mondjuk, hogy „saját magamon kell megtapasztalnom, hogy milyen az, ha rosszat csinálok” általában anya ilyenkor megcsíp.

-      Na fájt? – néz rám kihívóan. – Körül belül ilyen, amikor az ember csalódik, csak annyi különbséggel, hogy az nem múlik el egy hamar, ahogyan a csípés.

Harry a hátára fordult megpaskolta a mellkasát. Kuncogva közelebb húzódtam hozzá, ráhajtottam a fejem csupasz felsőtestére. Szíve lassan és egyenletesen vert. Soha nem éreztem magam még ennyire biztonságba … ezt csak Ő tudja kihozni belőlem mármint a nyugodtságot.

-      Nessa, csak szeret! – mondta monoton.

-      Tudom. Ez természetes, hiszen a lánya vagyok.

-      Látod neki ugyan olyan természetes, hogy aggódik érted. Valószínű, hogy én is aggódnék, ha a lányom egy fiúkkal teli házba akarna nyaralni.

Elnevettem magam. Anyu nem a többi fiútól félt, hanem csak egytől akit simán Göndörnek neveznek. Ezt inkább nem említem meg Harrynek. Biztos, hogy kinevetne, ahogyan akkor is kinevetett mikor miatta kaptam szobafogságot.

-      Azért azt be kell vallani, hogy anyud nem igen figyelmes! – morgott.

-       Ne ócsárold az anyám! – csaptam a hasára. – Nem tehet róla, hogy nem látja a fától az erdőt.

Harry elkacagta magát. Mellkasa, amin a fejem hevert remegett a nevetés miatt.

-      Emlékszel mikor mind az öten beszöktünk a szobádba?

-      Soha nem fogom elfelejteni. Liam olyan furán viselkedett, de nem mertem megemlíteni neki, mert azt hittem, hogy valami nagy baj történt.

-      Ezért inkább lefeküdtél. Mi pedig hipp – hopp fent voltunk.

-      Én pedig halálra voltam rémülve. Folyton azon kattogtam, hogy mi lesz, ha bejönnek a szüleim.

-      Ugyan már én tudtam, hogy nem bukunk le, hiszen számtalanszor felszöktem a szobádba, úgy hogy más észre se vette.

Valóban, egyszer sem vették észre. Mit is beszélek, dehogynem:

-      Egyszer igen! – néztem föl rá, de egyből visszahelyeztem a fejem. – Mikor kiszöktettél a szobafogságból. Apa meglátott minket, de nem szólt. Szerintem szimpatikus vagy a számára.

-      Azt mondod?

-      Asszem. De anya utál szóval ne legyél elszállva magadtól.

-      Miért is utál?

-      Szerinted?

Harry valamit morgott, de nem értettem. Tény és való, hogy anya inkább látna egy utcaseprő ágyában, mint Harryében. Elmondása szerint legalább ő tisztességesen keresi meg a kenyérre a pénzt, míg Harry csak énekel, ha egyáltalán énekel pár hamis tingli – tangli számocskát és máris a bankszámláján van nyolc kiló húszezres. Anyámnál persze nem számít, hogy náluk font van és nem forint neki egyre megy. Harry egy hatalmasat lökött magán így én fekszem alul. Elsikítom magam.

-      Talán ezért utál? – kérdezte.

Megvontam a vállam.

-      Akkor ezért? – puszilt arcon.

Ismét megvontam a vállam.

-      Vagy ezért? – csókolta bele a nyakamba.

Nevettem. Tudni kell rólam, hogy szörnyen csiklandós vagyok.

-      Nem, nem. Biztosan ezért! – a takaró alányúlt.

A pulzusom az egekbe szökött. Végig siklott a derekamon, behajlította a lábam és végig simított rajta. Zihált, de hogy mi a fenének azt nem tudom elvégre engem kínoz. Nem bírtam muszáj volt, valamit tennem. Elmosolyodtam és végig simítottam a felső testén. Minden egyes tetoválását ami a mellkasán volt ujjammal körbe rajzoltam. Kicsit kuncogtam mikor az úgy mond a harmadik és a negyedik mellbimbójához értem. Egészen a medence csontjáig „vonszoltam” a kezem, de onnan tovább nem haladtam. Harrynek mindvégig csukva volt a szeme. Élvezte a dolgot.

-      Nem tudom, mit csináltok, de lehetne HALKABBAN! – ordibált valaki kintről.

Hangosak voltunk? Fel sem tűnt. Bevallom egy kicsit hülye ötlet volt, hogy mégis itt maradtam.

-      Ja … - ezt a hangot egyből felismertem. Louis. – Azért védekezzetek. Nem akarunk kicsi gyerekeket még!

Magamban már ezerszer elküldtem a jó édes anyukájába, de hangosan nem mondtam ki … nem mertem. Harry is eléggé megrémült ugyanis legördült rólam hátat fordított nekem.

~{~{~{~

-      Komolyan megtörtént köztetek? – kérdezte Niall, miközben beültünk a kocsijába.

Útban vagyunk a stúdióhoz, mert a fiúk ihletet kaptak. Harryt, Niallt, Zaynt vagy Louist lehetett választani a sofőrnek. Én Niallt választottam míg Dó Zaynt. Elmondása szerint nem akar kínos csendben ülni a szőkével. Bepattintotta a kocsit és már robogtunk is.

-      Mi történt meg köztünk? – jól tudtam, hogy miről beszél, de nem volt kedvem magyarázkodni ahogyan beszélni se róla.

-      Hát tudod … amit a nagyok csinálnak.

-      Pontosan amit a nagyok nem pedig olyan tinik,  mint én. Ha akarod elmegyek a nőgyógyászhoz és papíron igazolom, hogy még érintetlen vagyok. Vagy tudod, mit lefényképeztetem nektek. – teljesen kikeltem magamból.

Olyannyira, hogy Niall nem is szólt hozzám. Mit is képzelnek magukról ezek az idióták? Biztos egy ribancnak néznek aki kapva kapott az alkalmon és terpeszt csinált az „álom pasijának”. Az Isten szerelmére!

-      Fogadjuk, most mindannyian azon csámcsogtok, hogy mi történhetett. – hiába akartam nyugtatgatni magam egyszerűen nem ment. Nem Niallre voltam ideges csak ő van itt így rajta vezetem le a dühöm. Bár tisztában vagyok vele, ez vele szembe nem fair. – Nem ismertek ezért hiszitek azt, hogy én OLYAN lány vagyok. De nem soha nem voltam és nem is leszek ribanc! Remélem felfogtad!

Nem reagált végig az utat nézte. Bírom a bezártságot, de most mégis rosszul vagyok a tudattól, hogy be van zárva a kocsi ajtaja. Fogalmam nincs miért vagyok ennyire mérges. Lehet azért mert bezavartak a kiabálásokkal tegnap vagy, hogy sületlenségeket terjesztenek? Mikor megérkeztünk azonnal kiugrottam. A fiúknak interjút kell adniuk ezért én, mint segéd sminkes munkába állok.

-      Nessa! – mosolyogott kedvesen Lou majd megölelt. – Gyere bemutatom Luxot!

Karomtól fogva berángatott a sminkes szobába ahol Lux a kicsi kocsikkal játszott. Mikor beértünk felkapta a fejét és gügyögni kezdett.

-      Azt mondta, hogy Helló! – nézett rám Lou.

-      Szia szépségem! – térdeltem le hozzá.

Nevetni kezdett. Felállt, de egy kicsit szédelgett így elkaptam és az ölembe vettem. – Mit ittál ma?

A válasz ismét egy nevetés volt.

-      Ez újdonság. Eddig csak Harry – vel volt ilyen nyugodt.

-      Úgy látszik átveszem a helyét.

Lux ennivaló még akkor is, ha telenyálazza a fedetlen karomat. Lou kirántott a gyerekek világából.

-      Most ma te sminkeled a srácokat és Taylort!

-      Ki az a Taylor?

-      Ó, hát Harry újdonsült randi alanya. Azért is adnak interjút.

Ó, tényleg ez remek! Ezt a mondatott szerettem volna mondani neki, de egyszerűen nem tudtam kinyögni. De hát tegnap még velem aludt sőt, hogy tetőzzem ma velem kelt fel. Még Taylorról nem is beszélt, nem is tudtam, hogy kavar a Contrey picsával. Na és Emma. Emmával mi van? Szép még én sajnálom a másik picsát. Vajon Emma is picsának tart engem? Letojom, hogy mit gondol. Ki kell vernem mindent a fejemből. Lou megütötte a vállam, gondolom észre vette, hogy nem vagyok teljes mértékben itt.

-      A fiúknak hasonló a bőr színűk tehát halvány rózsaszínt használj, kivéve Zaynnél neki kleór bőre van így ő  karamellásat kap. Csak alapozót használj majd halványan, de tényleg halványan menj rá kőpúderrel. Általában a szájukra ajakírt teszünk, de Liam nem szereti mert hányingere lesz tőle így az övére ne tegyél, de majd úgyis mondja.

Így ahogy hallgatom Lout a fiúk inkább lányoknak tűnnek. Kőpúder, alapozó, ajakír … De mi a rák az az ajakír?

-      Na már most Taylorral több dolgod lesz! – folytatja mindössze egy levegővételnyi szünetet tartott. – Elég száraz a bőre így először menj rá correct – orral utána alapozóval és mivel a csaj szinte minden percét a dalszövegek írásával tölti nem szokott nagyon sokat aludni. Pedig nem ártana, mert így úgy néz ki mint egy ötvenéves mama. Ha végeztél az alapozással akkor a szemhéjának állj neki. Mindössze vékony tussal kövesd a szempillái tövét bőven elég neki. A száját imádja kihangsúlyozni tehát vér vörös rúzst használj. Ilyen egyszerű. – mosolygott.

Ez minden csak nem egyszerű. Pfff… mire adtam én a fejem te jó ég.

-      Van kérdésed?

-      Öhm … Mutasd már meg nekem, hogy milyen az ajakír.

Lou megforgatta a szemét majd a kezembe nyomta a kis fehér rúzsos izét.

-      Ez úgy néz ki mint a szőlő zsír! – állapítottam meg.

Lou valami olyat motyogott, hogy reménytelen esett, de úgy tettem, mintha másról beszélne. Az első áldozatom Louis volt. Valószínű, hogy elterjedt a hírem miszerint idegösszeomlásom volt én pedig nem állítottam mást. Louis alig akart rám nézni. Mozgott a lába. Mikor végeztünk megkönnyebbülve állt fel és ment Lou – hoz a ruháért. Liam volt a következő. Rajta nem látszott semmi csak a fáradtság. Vele viszonylag hamar végeztem. Valóban megkért, hogy ne rakjak rá ajakírt ami inkább szőlőrúzs, de ezt Lou előtt nem mondom. Niallen inkább a megbánást éreztem. Elég lekezelően viselkedtem amíg el nem végeztem vele, de utána nem bírtam tovább. Megöleltem ő pedig végre elnevette magát és megpuszilt.

-      Ugye engem nem fogysz megverni?! – lépett be Zayn.

-      Az rajtad múlik. – vontam meg a vállam.

Zaynnek be nem állt a szája. Legszívesebben a púderpamacsot a szájába tömtem volna. Azt hittem, hogy Harry jön. Jönni jött csak másod önmagával.

-      Én most nem szeretnék sminket! – szólalt meg.

Semmi köszöntés még csak annyi se, hogy fa papucs. Bólintottam, jelezve, hogy megértettem.

-      De T – nek szüksége van rá.

Ó, hát akkor T szólaljon meg. Taylor leült én pedig kimázoltam. Komoly kísértést éreztem aziránt, hogy felírjam a homlokára, hogy Hülye picsa vagyok, de nem tehetem ugyanis Harry minden mozdulatomat figyelte. Mintha érezte volna, valamit tervezek.

-      Na H, milyen vagyok? – kérdezi meg, mikor kész lettem.

- 

H? Öcsém, ennél idiótább nevet nem találhatott volna ki?

-      Gyönyörű vagy! Hála …

-      V – nek! – vágtam közbe. – Vagy inkább N – nek. Tudod, mint Vanessa, de mindenki csak Nessának szólít. Szóval N vagyok.

Taylor nem valami bő beszédű valami mosolyfélét villantott és már ment is el maga után húzva Harryt.

1 óra múlva

 A fiúk végeztek az interjúval majd felénekeltek néhány számot. Már épp beakartam szállni Niall kocsijába mikor Harry visszahúzott.

-      Látom elég nyűgös vagy ma.

-      A babák szoktak nyűgösek lenni. Én …

-      Te féltékeny vagy.

-      Mi? Én ugyan már H! – nyávogtam. – Sőt most akartam kérni a csajodtól egy közös képet. Ha megbocsátasz!

Odasétáltam Taylorhoz, Harry a nyomomba loholt. Megkérdeztem, hogy kapok – e közös képet.

-      Ja, de gyorsan! – válaszolt unottan.

Kicsit sem esett rosszul az iménti hangneme, hiszen nem rajongásból kérem csak beakarom bizonyítani, hogy nem vagyok féltékeny. Elővettem a telefonom, de Harry kikapta a kezemből.

-      Majd én lefényképezlek titeket! Amúgy sosem említetted, hogy szereted Taylort. Ez egy kicsit furcsa nekem. – mosolygott ördögien Harry. -  Mondjátok, hogy csíz!

Valami idióta vicsorgós képet öltöttem magamra, de Taylornak ment az álmosolygás!

-      H, várlak a kocsiban! – amint kész lett a kép Taylor felszívódott.

-      H, add vissza a telefonom. – nyújtottam érte a kezem.

-      Úgyis kitörlöd a képet. Tudod mit gondolok?

-      Te szoktál gondolkozni? Ne várakoztatasd meg a csajod.

Kikaptam a kezéből a telefonom és Niall felé indultam aki a kocsi háztetőjén ült. Ez a nap nem is sikerülhetett volna rosszabbul. Egy érces tenyér ragadta meg a könyököm majd másodpercek alatt szembe találtam magam Harryvel.

-      Mi van már megint? – förmedtem rá.

-      Gyere velünk!

-      Dehogy. Meg vagy húzatva?

-      Csak azt akarom, hogy gyere velem, és akkor megláthatod, hogy én és Taylor nem vagyunk együtt.

-      Fogd már fel, hogy nem érdekel, hogy kivel vagy!

-      Aha. Hazudsz!

Könnyebb hazudni, mint hogy megmondani neki, hogy legszívesebben leordibálnám a csaj fejét. Erre mondja Dóri, Ha a féltékenység fájna ordítanál! De nem adom meg egyikőjük számára sem az örömöt. Közelebb léptem Harryhez és a füléhez hajoltam.

-      Nem vagyok féltékeny! – ordítottam bele …