31. Ha a féltékenység fájna ...

Először is bocsánat, hogy későn hoztam a részt!!
Másodszor jó olvasását :)
Üdv Bebe

 ~ Bemegyek! – kiabáltam és benyitottam.

 Vagyis csak be akartam ugyanis Harry visszanyomott és bezárta az ajtót.

-      Neked elment az eszed? – ütöttem meg az ajtót. – Engedj be a szobámba.

-      Ne legyél már ennyire türelmetlen! Előbb had vetkőzzem le! – üvöltött ki.

Idegesen kifújtam a levegőt majd a hátamat neki támasztottam az ajtónak. Esküszöm, úgy érzem magam, mint Barcson. Ugyanezt játszottuk el számtalanszor az öcsémmel csak, hogy ő a dugi pénzem miatt zárkózott be a szobámba. Emlékszem apám csillagcsavarhúzójával akartam kinyitni az ajtót, de annyira szerencsétlen voltam / vagyok, hogy beletörtem a hegyét.

-      Apa! Ricsi miatt elrontottam az ajtóm! – úgy rohantam az apámhoz, mint egy őrült.

Persze, ki volt a hibás? Én. Pedig legalább ötven milliószor elmagyaráztam, hogy csak azért „játszottam” betörősdit, mivel a drágalátos öcsém elakarta lopni a pénzem, amit nem neki gyűjtöttem. De ezzel csak rontottam a helyzetem. Ricsi egy hét míg én két hét szoba fogságot kaptam.

  Hirtelen kinyílt az ajtó és én dobtam egy hátast. Az esés közben behunytam a szemem, mert ha Harry kinyitotta az ajtót akkor biztos meztelen és semmi kedvem őt Ádám kosztümben nézegetni.

-      Te egyre furább és furább vagy! – nevetett.

-      Miért is? – még mindig csukva volt a szemem.

-      Mindegy felejtsd el! – halottam ahogy befekszik az ágyba, tehát most már bátran kinyithatom a szemem.

Felkeltem a földről, szitkozódva megjegyeztem, hogy ez nem tett jót a gerincemnek. Harry nyakig betakarózott az én takarómmal. Hát ezt nem hiszem el.

-      És én még is mi a bű bánattal takarózom? – talán egy kicsit túlzásba vittem a hangos beszédet.

-      Mondjuk, takaróval?

-      Akkor add oda!

-      Úr Isten, Nessa kussolj be és feküdj le aludni!

-      Hohó, ne parancsolgass nem vagy az apám! Különben Zayn – nél alszom.

Harry idegesen felült. Ő, tényleg zsémbes, ha nem hagyják aludni. Ledobta magáról a takarót. Először a szemem elé akartam kapni a kezem, de nem volt rá szükség ugyanis Harryn volt boxer. Kiszállt az ágyból, kikerült becsukta és kulcsra zárta az ajtót.

-      Dehogy alszol, te vele! – jelentette ki. – A megállapodás az volt, hogy veled kell aludjak!

-      Ez igaz, de azt is megbeszéltétek, hogy pucéran.

-      Szeretnéd, hogy levetkőzzek? – nézett rám kacéran.

Megforgattam a szemem.

-      Nyisd ki átszeretnék öltözni!

-      Itt is megteheted! – vonta meg a vállát majd befeküdt az ágyba.

Persze még mit ne. Valamit ki kellett találjak. A szekrényem elég nagy. Bemásztam, majd gyors pizsire vetkőztem. Mikor kiszálltam Harry pirosló arcát láttam meg először.

-              Nevess csak! – nyújtottam rá a nyelvem. – Menj arrébb!

Felgumiztam a hajam majd mellé feküdtem. Ahogyan beférkőztem a takaró alá a combom súrolta Harry combját. Felém fordult.

-      Látod nem lett semmi bajod! – mosolyodott el féloldalasan.

-      Még nincs vége az éjszakának.

-      Te annyira borúlátó vagy! De most komolyan, nem vagy képes semminek örülni! Akármi van biztos, hogy te vagy a legbölcsebb!

-      Legbölcsebb?

-      Igen. Néha olyan, mintha, Te volnál az idősebb nem pedig én.

-      Ezt mond el az anyukámnak is. – nevettem. – Az ő szemében egy meggondolatlan spiné vagyok!

-      Gondolom, ezért véd foggal körömmel!

-      Hh … Az van, hogy magához hasonlít. Nem akarja, hogy ugyanazokat a hibákat kövessem el, amit Ő.

Nos, igen. Persze én mindig valahogy kimagyarázom magam. Mondjuk, hogy „saját magamon kell megtapasztalnom, hogy milyen az, ha rosszat csinálok” általában anya ilyenkor megcsíp.

-      Na fájt? – néz rám kihívóan. – Körül belül ilyen, amikor az ember csalódik, csak annyi különbséggel, hogy az nem múlik el egy hamar, ahogyan a csípés.

Harry a hátára fordult megpaskolta a mellkasát. Kuncogva közelebb húzódtam hozzá, ráhajtottam a fejem csupasz felsőtestére. Szíve lassan és egyenletesen vert. Soha nem éreztem magam még ennyire biztonságba … ezt csak Ő tudja kihozni belőlem mármint a nyugodtságot.

-      Nessa, csak szeret! – mondta monoton.

-      Tudom. Ez természetes, hiszen a lánya vagyok.

-      Látod neki ugyan olyan természetes, hogy aggódik érted. Valószínű, hogy én is aggódnék, ha a lányom egy fiúkkal teli házba akarna nyaralni.

Elnevettem magam. Anyu nem a többi fiútól félt, hanem csak egytől akit simán Göndörnek neveznek. Ezt inkább nem említem meg Harrynek. Biztos, hogy kinevetne, ahogyan akkor is kinevetett mikor miatta kaptam szobafogságot.

-      Azért azt be kell vallani, hogy anyud nem igen figyelmes! – morgott.

-       Ne ócsárold az anyám! – csaptam a hasára. – Nem tehet róla, hogy nem látja a fától az erdőt.

Harry elkacagta magát. Mellkasa, amin a fejem hevert remegett a nevetés miatt.

-      Emlékszel mikor mind az öten beszöktünk a szobádba?

-      Soha nem fogom elfelejteni. Liam olyan furán viselkedett, de nem mertem megemlíteni neki, mert azt hittem, hogy valami nagy baj történt.

-      Ezért inkább lefeküdtél. Mi pedig hipp – hopp fent voltunk.

-      Én pedig halálra voltam rémülve. Folyton azon kattogtam, hogy mi lesz, ha bejönnek a szüleim.

-      Ugyan már én tudtam, hogy nem bukunk le, hiszen számtalanszor felszöktem a szobádba, úgy hogy más észre se vette.

Valóban, egyszer sem vették észre. Mit is beszélek, dehogynem:

-      Egyszer igen! – néztem föl rá, de egyből visszahelyeztem a fejem. – Mikor kiszöktettél a szobafogságból. Apa meglátott minket, de nem szólt. Szerintem szimpatikus vagy a számára.

-      Azt mondod?

-      Asszem. De anya utál szóval ne legyél elszállva magadtól.

-      Miért is utál?

-      Szerinted?

Harry valamit morgott, de nem értettem. Tény és való, hogy anya inkább látna egy utcaseprő ágyában, mint Harryében. Elmondása szerint legalább ő tisztességesen keresi meg a kenyérre a pénzt, míg Harry csak énekel, ha egyáltalán énekel pár hamis tingli – tangli számocskát és máris a bankszámláján van nyolc kiló húszezres. Anyámnál persze nem számít, hogy náluk font van és nem forint neki egyre megy. Harry egy hatalmasat lökött magán így én fekszem alul. Elsikítom magam.

-      Talán ezért utál? – kérdezte.

Megvontam a vállam.

-      Akkor ezért? – puszilt arcon.

Ismét megvontam a vállam.

-      Vagy ezért? – csókolta bele a nyakamba.

Nevettem. Tudni kell rólam, hogy szörnyen csiklandós vagyok.

-      Nem, nem. Biztosan ezért! – a takaró alányúlt.

A pulzusom az egekbe szökött. Végig siklott a derekamon, behajlította a lábam és végig simított rajta. Zihált, de hogy mi a fenének azt nem tudom elvégre engem kínoz. Nem bírtam muszáj volt, valamit tennem. Elmosolyodtam és végig simítottam a felső testén. Minden egyes tetoválását ami a mellkasán volt ujjammal körbe rajzoltam. Kicsit kuncogtam mikor az úgy mond a harmadik és a negyedik mellbimbójához értem. Egészen a medence csontjáig „vonszoltam” a kezem, de onnan tovább nem haladtam. Harrynek mindvégig csukva volt a szeme. Élvezte a dolgot.

-      Nem tudom, mit csináltok, de lehetne HALKABBAN! – ordibált valaki kintről.

Hangosak voltunk? Fel sem tűnt. Bevallom egy kicsit hülye ötlet volt, hogy mégis itt maradtam.

-      Ja … - ezt a hangot egyből felismertem. Louis. – Azért védekezzetek. Nem akarunk kicsi gyerekeket még!

Magamban már ezerszer elküldtem a jó édes anyukájába, de hangosan nem mondtam ki … nem mertem. Harry is eléggé megrémült ugyanis legördült rólam hátat fordított nekem.

~{~{~{~

-      Komolyan megtörtént köztetek? – kérdezte Niall, miközben beültünk a kocsijába.

Útban vagyunk a stúdióhoz, mert a fiúk ihletet kaptak. Harryt, Niallt, Zaynt vagy Louist lehetett választani a sofőrnek. Én Niallt választottam míg Dó Zaynt. Elmondása szerint nem akar kínos csendben ülni a szőkével. Bepattintotta a kocsit és már robogtunk is.

-      Mi történt meg köztünk? – jól tudtam, hogy miről beszél, de nem volt kedvem magyarázkodni ahogyan beszélni se róla.

-      Hát tudod … amit a nagyok csinálnak.

-      Pontosan amit a nagyok nem pedig olyan tinik,  mint én. Ha akarod elmegyek a nőgyógyászhoz és papíron igazolom, hogy még érintetlen vagyok. Vagy tudod, mit lefényképeztetem nektek. – teljesen kikeltem magamból.

Olyannyira, hogy Niall nem is szólt hozzám. Mit is képzelnek magukról ezek az idióták? Biztos egy ribancnak néznek aki kapva kapott az alkalmon és terpeszt csinált az „álom pasijának”. Az Isten szerelmére!

-      Fogadjuk, most mindannyian azon csámcsogtok, hogy mi történhetett. – hiába akartam nyugtatgatni magam egyszerűen nem ment. Nem Niallre voltam ideges csak ő van itt így rajta vezetem le a dühöm. Bár tisztában vagyok vele, ez vele szembe nem fair. – Nem ismertek ezért hiszitek azt, hogy én OLYAN lány vagyok. De nem soha nem voltam és nem is leszek ribanc! Remélem felfogtad!

Nem reagált végig az utat nézte. Bírom a bezártságot, de most mégis rosszul vagyok a tudattól, hogy be van zárva a kocsi ajtaja. Fogalmam nincs miért vagyok ennyire mérges. Lehet azért mert bezavartak a kiabálásokkal tegnap vagy, hogy sületlenségeket terjesztenek? Mikor megérkeztünk azonnal kiugrottam. A fiúknak interjút kell adniuk ezért én, mint segéd sminkes munkába állok.

-      Nessa! – mosolyogott kedvesen Lou majd megölelt. – Gyere bemutatom Luxot!

Karomtól fogva berángatott a sminkes szobába ahol Lux a kicsi kocsikkal játszott. Mikor beértünk felkapta a fejét és gügyögni kezdett.

-      Azt mondta, hogy Helló! – nézett rám Lou.

-      Szia szépségem! – térdeltem le hozzá.

Nevetni kezdett. Felállt, de egy kicsit szédelgett így elkaptam és az ölembe vettem. – Mit ittál ma?

A válasz ismét egy nevetés volt.

-      Ez újdonság. Eddig csak Harry – vel volt ilyen nyugodt.

-      Úgy látszik átveszem a helyét.

Lux ennivaló még akkor is, ha telenyálazza a fedetlen karomat. Lou kirántott a gyerekek világából.

-      Most ma te sminkeled a srácokat és Taylort!

-      Ki az a Taylor?

-      Ó, hát Harry újdonsült randi alanya. Azért is adnak interjút.

Ó, tényleg ez remek! Ezt a mondatott szerettem volna mondani neki, de egyszerűen nem tudtam kinyögni. De hát tegnap még velem aludt sőt, hogy tetőzzem ma velem kelt fel. Még Taylorról nem is beszélt, nem is tudtam, hogy kavar a Contrey picsával. Na és Emma. Emmával mi van? Szép még én sajnálom a másik picsát. Vajon Emma is picsának tart engem? Letojom, hogy mit gondol. Ki kell vernem mindent a fejemből. Lou megütötte a vállam, gondolom észre vette, hogy nem vagyok teljes mértékben itt.

-      A fiúknak hasonló a bőr színűk tehát halvány rózsaszínt használj, kivéve Zaynnél neki kleór bőre van így ő  karamellásat kap. Csak alapozót használj majd halványan, de tényleg halványan menj rá kőpúderrel. Általában a szájukra ajakírt teszünk, de Liam nem szereti mert hányingere lesz tőle így az övére ne tegyél, de majd úgyis mondja.

Így ahogy hallgatom Lout a fiúk inkább lányoknak tűnnek. Kőpúder, alapozó, ajakír … De mi a rák az az ajakír?

-      Na már most Taylorral több dolgod lesz! – folytatja mindössze egy levegővételnyi szünetet tartott. – Elég száraz a bőre így először menj rá correct – orral utána alapozóval és mivel a csaj szinte minden percét a dalszövegek írásával tölti nem szokott nagyon sokat aludni. Pedig nem ártana, mert így úgy néz ki mint egy ötvenéves mama. Ha végeztél az alapozással akkor a szemhéjának állj neki. Mindössze vékony tussal kövesd a szempillái tövét bőven elég neki. A száját imádja kihangsúlyozni tehát vér vörös rúzst használj. Ilyen egyszerű. – mosolygott.

Ez minden csak nem egyszerű. Pfff… mire adtam én a fejem te jó ég.

-      Van kérdésed?

-      Öhm … Mutasd már meg nekem, hogy milyen az ajakír.

Lou megforgatta a szemét majd a kezembe nyomta a kis fehér rúzsos izét.

-      Ez úgy néz ki mint a szőlő zsír! – állapítottam meg.

Lou valami olyat motyogott, hogy reménytelen esett, de úgy tettem, mintha másról beszélne. Az első áldozatom Louis volt. Valószínű, hogy elterjedt a hírem miszerint idegösszeomlásom volt én pedig nem állítottam mást. Louis alig akart rám nézni. Mozgott a lába. Mikor végeztünk megkönnyebbülve állt fel és ment Lou – hoz a ruháért. Liam volt a következő. Rajta nem látszott semmi csak a fáradtság. Vele viszonylag hamar végeztem. Valóban megkért, hogy ne rakjak rá ajakírt ami inkább szőlőrúzs, de ezt Lou előtt nem mondom. Niallen inkább a megbánást éreztem. Elég lekezelően viselkedtem amíg el nem végeztem vele, de utána nem bírtam tovább. Megöleltem ő pedig végre elnevette magát és megpuszilt.

-      Ugye engem nem fogysz megverni?! – lépett be Zayn.

-      Az rajtad múlik. – vontam meg a vállam.

Zaynnek be nem állt a szája. Legszívesebben a púderpamacsot a szájába tömtem volna. Azt hittem, hogy Harry jön. Jönni jött csak másod önmagával.

-      Én most nem szeretnék sminket! – szólalt meg.

Semmi köszöntés még csak annyi se, hogy fa papucs. Bólintottam, jelezve, hogy megértettem.

-      De T – nek szüksége van rá.

Ó, hát akkor T szólaljon meg. Taylor leült én pedig kimázoltam. Komoly kísértést éreztem aziránt, hogy felírjam a homlokára, hogy Hülye picsa vagyok, de nem tehetem ugyanis Harry minden mozdulatomat figyelte. Mintha érezte volna, valamit tervezek.

-      Na H, milyen vagyok? – kérdezi meg, mikor kész lettem.

- 

H? Öcsém, ennél idiótább nevet nem találhatott volna ki?

-      Gyönyörű vagy! Hála …

-      V – nek! – vágtam közbe. – Vagy inkább N – nek. Tudod, mint Vanessa, de mindenki csak Nessának szólít. Szóval N vagyok.

Taylor nem valami bő beszédű valami mosolyfélét villantott és már ment is el maga után húzva Harryt.

1 óra múlva

 A fiúk végeztek az interjúval majd felénekeltek néhány számot. Már épp beakartam szállni Niall kocsijába mikor Harry visszahúzott.

-      Látom elég nyűgös vagy ma.

-      A babák szoktak nyűgösek lenni. Én …

-      Te féltékeny vagy.

-      Mi? Én ugyan már H! – nyávogtam. – Sőt most akartam kérni a csajodtól egy közös képet. Ha megbocsátasz!

Odasétáltam Taylorhoz, Harry a nyomomba loholt. Megkérdeztem, hogy kapok – e közös képet.

-      Ja, de gyorsan! – válaszolt unottan.

Kicsit sem esett rosszul az iménti hangneme, hiszen nem rajongásból kérem csak beakarom bizonyítani, hogy nem vagyok féltékeny. Elővettem a telefonom, de Harry kikapta a kezemből.

-      Majd én lefényképezlek titeket! Amúgy sosem említetted, hogy szereted Taylort. Ez egy kicsit furcsa nekem. – mosolygott ördögien Harry. -  Mondjátok, hogy csíz!

Valami idióta vicsorgós képet öltöttem magamra, de Taylornak ment az álmosolygás!

-      H, várlak a kocsiban! – amint kész lett a kép Taylor felszívódott.

-      H, add vissza a telefonom. – nyújtottam érte a kezem.

-      Úgyis kitörlöd a képet. Tudod mit gondolok?

-      Te szoktál gondolkozni? Ne várakoztatasd meg a csajod.

Kikaptam a kezéből a telefonom és Niall felé indultam aki a kocsi háztetőjén ült. Ez a nap nem is sikerülhetett volna rosszabbul. Egy érces tenyér ragadta meg a könyököm majd másodpercek alatt szembe találtam magam Harryvel.

-      Mi van már megint? – förmedtem rá.

-      Gyere velünk!

-      Dehogy. Meg vagy húzatva?

-      Csak azt akarom, hogy gyere velem, és akkor megláthatod, hogy én és Taylor nem vagyunk együtt.

-      Fogd már fel, hogy nem érdekel, hogy kivel vagy!

-      Aha. Hazudsz!

Könnyebb hazudni, mint hogy megmondani neki, hogy legszívesebben leordibálnám a csaj fejét. Erre mondja Dóri, Ha a féltékenység fájna ordítanál! De nem adom meg egyikőjük számára sem az örömöt. Közelebb léptem Harryhez és a füléhez hajoltam.

-      Nem vagyok féltékeny! – ordítottam bele …