35. Dóri szelleme

  Ahhoz képest, hogy még csak egy hete, hogy együtt vagyok Harryvel, minden megváltozott körülöttem. Akik tudják, hogy köztem és közte több van, mint barátság megpróbálják nem felfújni a dolgot, de ez sajnos nem mindig megy nekik. Nem megyek messze azért, hogy példát tudjak mondani, hiszen elég, ha a legjobb barátnőmet említem. Szinte minden második mondata rólam és Harryről szól. Szeretem Dót, de néha úgy meg tudnám fojtani. Aztán itt van Liam. Hülye nótákat énekelget nekem az én göndör kupidómról. De talán a legtöbbet Zayn változott. Úgy viselkedik velem, mintha porcelán baba lennék… vagy mi. Alig beszél velem, ha hozzám is szól lesi az ajtót. Nem hinném, hogy ennyire ijesztő lenne a társaságomban lenni. Ezt elmeséltem Paulnak mire ő nyugtatóan megveregette a hátamat. Most már ideje lenne megtanulnom, hogy ha tanácsra vagy vigasztalásra van szükségem nem fordulhatok Paulhoz.
 Harry a tenyerén hordoz. Úgy hiszem, kezdjük megszokni az új álláspontunkat. Most már egyáltalán nem érezzük magunkat feszélyezve. Bár a többiek előtt csak takaréklángon égünk, hiszen ők még egyáltalán nem szokták meg ezt az egészet. Mindenki valahogy úgy képzeli el az első kapcsolatát, hogy az lesz élete legszebb, legizgalmasabb dolga. Azt meg kell hagyni, hogy izgalmasnak izgalmas és szép is, de van néhány hátraütője. A közösség, amiben élünk megnehezíti a dolgunkat. Képtelenség nekik elmagyarázni, hogy ne éljenezzenek, mikor egy ártatlan puszi elcsattan köztünk. Majd csak bele jönnek ők is, nem de?
- Cicamica! - ölelt meg hátulról Harry. Elmosolyodtam. Szeretem, amikor így hív. - Mit csinálsz?
- Nutellás palacsintát! Megkívántam, így hát megcsináltam.
- Persze, ha én kérem, nem csinálsz! - lépdelt be Zayn.
 Harryvel értetlenül néztünk egymásra. Nem csak nekem tűnt fel, Zayn állandó hisztije. Harry grimaszolva csóválta a fejét.
- Ne beszélj butaságokat. - szóltam rá. - Hiszen tudod, hogy megcsinálnám.
Morgott valamit és leült az asztal tetejére. Nem akartam ismét kihúzni nála a gyufát, de muszáj volt szólnom neki.
- Azon enni szoktunk!
- Ja, tom’!
- Zayn, szállj le onnan! - állt mellém Harry.
- Szedj le innen, Potter!
Próbáltam visszafogni a nevetésem, kevés sikerrel. Harry ugyan nem vette észre, hogy vörösödök a ki nem adott nevetéstől, de Zayn igen is látta és egy pillanatra az ő arcán is átsuhant a mosoly. Harry lelökte az asztalról arcon puszilt és elköszönt.
- Harry, az ajándék! - kiabáltam utána.
- Igaz! - futott vissza. - Szerinted tetszeni fog anyának?
- Biztos vagyok benne! Egyél helyettem is tortát!
- Hozok neked is! - mosolygott és kiment.
 És akkor két kicsi katona maradt. Feldobtam az utolsó palacsintát, sajnos nem éppen, úgy ahogyan szerettem volna. Ahelyett, hogy a tepsibe esett volna egyenesen a csupasz kezemre esett. Fájdalmamban felordítottam. Eldobtam a kezemből a forró tepsit és próbáltam levenni a kezemről a palacsinta tésztát. De mintha a kezemre égett volna.
- Várj, Nessa! - vette el a kezem onnan Zayn. - Majd én segítek.
Megengedte a csapot alá rakta a kezem és gyengéden leszedte a tésztát. Zokogtam a fájdalomtól, miközben Zayn nyugtatgató szavakat dörmögött.
- Mit csináltál vele, idióta? - ordított Louis. - Nem vagy eszednél?
- Nem Zayn csinálta! - szipogtam. - Én voltam béna.
- Ó - vett vissza. - Bocsesz, Haver!
Zayn nem foglalkozott vele. Kivett a hűtőből egy jeges acskót. Függőlegesen a kezemre helyezte és fáslival rögzített. Ahogyan a hideg jég a kezemhez ért lenyugodtam. Hálából megöleltem, vagyis csak meg akartam, de eltolt. Louis kérdően kikerekítette a szemét. Zayn viselkedése sokkal jobban fájt, mint az égés a karomon.

 

~{~{~{~

Harry betartotta az ígéretét, két szelet tortát hozott nekem. Meg akartam kínálni Niallt, de amint megkóstoltam, meg gondoltam meg. Túl finom volt.
- Édes vagy! - csókoltam arcon.
- Mennyire? - nézett rám kihívóan.
Nevetve megpusziltam a száját, de elkapta a nyakam így rendes csók lett belőle.
- Ez tetszett! - nyávogta Liam.
 Harryvel a hang felé kaptuk a tekintetünket. Liam a lépcsőn állt és mosolygott. Megfogtam egy díszpárnát és a fejének vágtam. Elköszöntem tőlük és aludni mentem.

Éjjel 2 óra

 Hatalmas csattanásra ébredtem. Teljesen kirázott a hideg. Nem mertem még megmozdulni sem. Tíz perc telt el úgy, hogy síri csend volt. Kezdtem megnyugodni. Ismét elfogott az álmosság szele, ám ami ezek után történt teljesen elűzte a nyugodtságomat.
 Valamelyik szoba ajtaja a kicsapódott, majd ezt követte Dóri sikolya. Akár mennyire meg voltam rémülve erőt vettem magamon és kiugrottam az ágyból. Senki nem bánthatja a barátnőmet! Feltéptem az ajtót és Dórihoz futottam, de ő nem volt a szobájában. A szívem a torkomban dobogott. Hol lehet? Hátra arcot vettem és elindultam, hogy megnézzem a fürdőt. Lehet, hogy a könyv miatt síkoltott és elment megmosakodni.
- Itt vagy bent? - kérdeztem suttogva.
Nem jött válasz. A rossz érzésem nem akart elmúlni. Megnéztem a nappaliba, a konyhába még a kamrában is, de nyoma sem volt. Végig egy mondat járt a fejemben: Ismét itt van! Minden erre utal a rossz el nem múló félelem, Dóri eltűnése és ráadásul a fiúk semmit nem érzékeltek semmiből. Felfutottam Harryhez. Békésen aludt. Szinte az ágyára ugrottam úgy rázogattam, de nem reagált. Tudtam, hogy ez lesz, de egy próbát megért. Most már biztos Dóri „mumusa” újra köztünk van.

 

Mikor Dóri és én hét évesek voltunk, elszöktünk otthonról. Épp aznap láttuk az egyik filmben, hogy a főszereplő nő fel tudta támasztani a holtakat. Dórinak az az ötlete támadt, hogy ő is megcsinálja ezt és, hogy én asszisztáljak neki. Hét éves fejjel belementem, de megígértettem vele, hogy bármi galiba lesz, elfutunk.
- Oké, oké! - bólogatott.
 Minden rendben ment a temetőben, persze nem sikerült senkit sem feltámasztanunk. A baj másnap reggelre jött. Dó, nem jött iskolába. Először azt gondoltam, hogy lebetegedet. Ahogy haza értem megkértem aput, hogy vigyen el hozzájuk.
- Jaj, kicsim, de jó hogy eljöttél! - szipogott Dó anyukája.
- Mi történt veled Kriszti? - kérdezte apu ijedten.
- Gyertek beljebb, mindent elmondok!
Beléptünk, én már rutinosan levettem a kabátom és a cipőm (Dóri anyja rendmániás). A nappaliba invitált minket én legszívesebben a barátnőmhöz rohantam volna, de a kíváncsiság nagyúr.
- Az én kicsikémet megszállta egy szellem! - trombitálva fújta ki az órát.
Apával tátott szájjal meredtünk rá. „Ki az a hülye, aki ezt beveszi?”kérdeztem, volna, de nem tettem, mert tudtam, hogy Dó anyukája nem őrült és biztos tudja, mit beszél.
 Négy éven keresztül szenvedtünk. A végsőkig harcoltunk az ellen, hogy Dórit meg óvjuk, de saját magától még sem tudhattuk megvédeni. Krisztina elvitte egy ördögűzőhöz, de nem segített. A negyedik év végén magától eltűnt és minden a régi lett. Mind azt hittük, hogy soha többé nem kell ugyanezt átélnünk.

 

 Remegett mindenem. Nem magamat féltettem, mert engem nem bánt. Rengetegszer beszélgettem vele úgy, hogy…. nem volt ön maga. Olyankor a hangja, a beszéd stílusa is más. Lehet, hogy magamat nem féltettem, de Harryt igen. Ő, most alszik, mert Dó, vagyis a szellem vagy mit tom’ én úgy akarja, és itt az akarján van a hangsúly, ugyanis ha úgy tartja, kedve elteszi lábalól. Gyengéden megcsókoltam. Az ajtajában volt a kulcs, amelyik minden ajtóhoz jó. Bezártam, így talán megvédem. Átsétáltam Zayn ajtajához és az övét is bezártam, ahogyan Paulét, Niallét és Liamét is. Most már kereshetem tovább.
 Az biztos, hogy a házban nincs, tehát kint van. Ki futottam a hátsó kertbe. Dóri a hintaágyon ült, és bámult maga elé.
- Ki vagy, te? - kérdeztem határozottan.
Dóri csigalassúsággal fordította felém a fajét.
- Hogy meg nőttél, édeském! - szólalt meg mély hangon.
- Mit keresel itt? Miért nem hagyod békén? - halkan, szinte suttogva beszéltem.
- Nem örülsz nekem? Ejnye - ejnye, pedig, alig vártam, hogy újra találkozzunk! De tudod, hogy van… fontos ember vagyok. - állt fel.
 Körülbelül eddig tartott a bátorságom. Ahogyan a szemébe néztem, nem a barátnőmet láttam.
- Mhhh… tényleg sokat nőttél, minden értelemben. Már barátod is van?
 Le kell tagadnom Harryt. - gondoltam. Nemlegesen ráztam a fejem.
- Örülök, nagyon is. Mondták már, hogy kívánatos vagy? - hajolt közel.
 Elhúzódtam tőle.
- Engedd, el a barátnőmet!
Hangosan felnevetett.
- Most, még visszaadom, de élvezd ki, szépségem ugyanis a barátnőd ideje hamarosan lejár!...