16. Búcsúzás

Sziasztok egy kicsit késve, de azért meghoztam az új fejezetet. Megszeretném köszönni azt a rengeteg oldal megjelenítést illetve a kilenc rendszeres olvasót. Hatalmas öröm ez számomra. Remélem tetszeni fog a rész. Kommentárt elfogadok, de ha lusták vagytok akkor nyomkodjátok a Tetszik vagy a Nem Tetszik gombokat. xx Bebe

 Letaglózott amit az imént hallottam. Mi az, hogy már holnap elmennek? Még lenne tizenhárom nap a nyaralásukból. Ott álltam mint egy őskövület. Talán még a szám is nyitva, volt. Mi lesz velem, ha elmennek? Semmi, ők elfelejtenek és élik tovább az egyáltalán nem átlagos életüket. Én pedig... továbbra is dolgozni fogok a pizzázóban lehet, hogy még suli időben is bevállalok néhány műszakot. Mese szép jövő áll előttem Vanessa a pizzás lány. Szuper! 

- Pontosan hánykor indultok?- ráztam meg a fejem, hogy vissza térjek a valóságba.

- Hát, Barcsról kocsival megyünk az M6-on...- mutatott az úttesten végig Louis.

- Kérlek az időt mond! 

- Ja nyolckor. Ugye ki jössz elköszönni?!

- Hát persze. Kíváncsi vagyok Niall zokogására.- ütöttem meg a szöszi mellkasát.- De most mennem kell anyám tudja mikor végeztem és higgyétek el kiszámolta az időt, hogy mennyire kell haza érnem.

- Rendben akkor holnap!- ölelt meg Liam majd követték őt a többiek.

 Szép lassan mentem a járdán. Legszívesebben az országútra vetném magam, hogy át menjen rajtam néhány kocsi. Ám kicsit sem segít az a tény, hogy egy autó sincs most erre. Ebben a városban öngyilkos se lehet az ember? Mindegy majd legközelebb.

- Végre! Két percet késtél kisasszony.- ugrott elém anyám mikor beértem a házba.

- Nyugi már itt vagyok.

- Azt hittem, hogy valami bajod esett.

- Baj az van.

- Miféle bajod van?

- Elraboltak az ufók!- szaladtam fel a lépcsőn.

Azt gondoltam berohanok a szobámba beugrok az ágyamba és vizesre sírom a párnám akarom mondani álomra hajtom a fejem. De, mint mindig közbe jön valami. A Müller család este tizenegykor sem tud megnyugodni. Ahogy az öcsém szobája előtt mentem kinyílt az ajtó majd előjött két kéz és másodpercek alatt Ricsi előtt teremtem.

- Tudod most nincs kedvem veszekedni, de látod ezt a két kagylót a fejem jobb és bal oldalán?- mutattam drámaian a füleimre.- Na ezek azért vannak, hogy meghalljam, ha szólsz nekem. Így elkerülhetjük a kék foltokat a karomon amit azzal okozol, hogy megragadod.

- Befejezted? Igen? Remek. Holnap segítened kell nekem.

- Miben? Könyörgöm csak azt ne mond, hogy lőjem ki magam egy adag trágyába.

- Ugyan már az csak egy álom. De...

- Nincs de!

- Értettem. Szóval, holnap randim lesz és hát..

- Fel kell készítselek!

- Pontosan.

- Nyugi megteszem ami lehetséges.- simítottam meg a fejét.- Öcsém mennyi zselét használsz?

- Húzzál ki a szobámból!

- Elnézést, de te húztál be nem önszántamból jöttem!

- Menj!- mutatott az ajtóra.

Megrántottam a vállam dobtam neki egy puszit majd kicsörtettem. Na majd most beváltom a tervem amit elterveztem. Nem állhat senki az utamba. Beléptem a szobámba nagyon sötét, volt pedig én mindig égve hagyom az íróasztalomon az éjjeli lámpát. Igen félek a sötétben. Hiába apukám kiskoromban azzal tartott félelembe, hogy a sötétben előjönnek a szellemek és elvisznek. Nem hiszek bennük csak óvatos vagyok. Lassan az asztalhoz mentem. Kezemmel végig futottam a fa lapon, hogy megtaláljam a lámpát. Mennyi kacat van itt holnap kidobálok mindent. Mikor megtaláltam felkapcsoltam.

- Minő világosság!- tapsoltam.- Ú, tényleg takarítanom kéne.

- Szia!

- Jézusom Harry!- kiabáltam el magam.

- Pszt.. A végén meghallják a szüleid. 

- Mit keresel itt? A szobámban? A sötétben? Nálam?

- Nem tudom. Megbolondultam.

- Okéé őrült Harry nem szeretnél le ülni?

Mosolyogva le ült az ágyamra én meg mellém. Nem szólaltunk meg. Végig az előttem lévő falat bámultam.

- Holnap elmegyünk!- szólalt meg.

- Tudom.

- Valahogy nincs kedvem elmenni innen.

- Nekem meg nincs kedvem bele gondolni abba, hogy mi lesz ha elmentek.- mosolyogtam fájdalmasan.

- Azért nem, volt rossz ez a kis kiruccanás. Még akkor is, ha kényszer, volt.

- Kényszer? Kifejtenéd nekem, hogy ez alatt mit értesz?

- Directioner vagy nem? 

- Igen.

- Akkor nem kell ecsetelnem, hogy én az idősebb nőkre "bukom".

- Ez mért fontos?

- Lényegében azért jöttünk, hogy kerüljem az idősebb nőkkel való...

- Együttlétet?!

- Köszönöm, hogy befejezted helyettem.

- Nem tesz semmi. De elég hülye menedzsment van a hátatok mögött Magyarországon is vannak öregebb nők.- nevettem.

- Igaz. De nekem elvette az eszem egy tizenhat éves kislány.

- Kikérem magamnak nem vagyok kislány!

- Hiányozni fogsz!- dőlt hanyatt.

- Nekem is te!- csatlakoztam.

Ott feküdtünk a plafont bámulva. Olykor egymásra pillantottunk majd mosolyba törtünk ki.

- Mért érzem azt, hogy ez nem az utolsó esténk együtt?- nézett rám azzal a csodás zöld szemeivel.

- Nem tudom.

- Emlékszel milyen bunkó, voltam mikor elsőnek találkoztunk?

- Igen.- suttogtam.

- Bocsánat nem, voltam magamnál.

- Tudom.

- Hülyeség, de még a veszekedésünk is hiányozni fog!

- Ne csináld Harry!- ültem fel majd a kezembe temettem az arcom.- Annyit álmodoztam rólatok, de az sosem, volt benne, hogy elmentek és többé nem is látjuk egymást.

- Nézd a jó oldalát.- tette a fejét a vállamra.

- Igaz megismerkedtem az álom bandámmal. Inkább beszéljünk vidámabb dologról. Bekövetsz Twitteren?

- Ó micsoda vidám témád van.

- Most komolyan addig foglak zaklatni míg be nem követsz!

- Privátba zaklass kérlek!

- Hát persze nehogy azt higgyék, hogy barátok vagyunk!- forgattam a szemem.

- Ne haragudj csak...- nem engedtem, hogy befejezze befogtam a száját.

- Nem haragszom a lényeg, hogy én tudom, a barátom vagy. De most menj holnap még találkozzunk.

Harry megpuszilta az arcom majd le mászott az erkélyen. 

* Másnap *

Szemhunyást sem aludtam. Nem hiába végig a fiúk jártak az eszembe. Ma elmennek. Van egy órám, hogy elkészüljek. Ennyi időm van arra is, hogy lelkileg egyensúlyba hozzam magam. Vajon  Dóri is tud a fiúk korai távozásáról?

- Vanessa!- lökte be az ajtóm. Nos szerintem tudja.

- Dóri beléd mi a franc ütött?

- Ó, csak annyi, hogy a fiúk elmennek. Niall tegnap meglátogatott és közölte, hogy ma vissza mennek Londonba.

- Tudom. Nyolckor indulnak.

- Igazságtalanság!

- Mi?

- Ez az egész. Csak mi lehetünk ilyen szerencsétlenek beteljesül a vágyunk, de kicsúszik a kezünk közül.

Nem szóltam semmit a takarómat bámultam. Igaza van. De ez így, volt megírva. Nem mindenkinek adatik meg, hogy találkozzanak velük. Nekünk sikerült. A barátaikká váltunk. Bánatosan készülődtem. Azt hiszem új szakmát sajátítottam el. A zsebkendő adogatás igen megy vagy  öt percenkét nyújtottam Dórinak a kis papírt. Nem könnyű ez. De ez van (sprite). Háromnegyed nyolc fele indultunk ki. Villám sebességgel róttuk át az utcákat.

- Jézusom sziasztok!- ölelt meg minket Paul.

- Hogy fogsz hiányozni!- tört el a mécses Dórinál.

Én még türtőztettem magam. Vagy csak azért nem jött ki könny a szememből mert annyira szorosan öleltem Pault, hogy nem adtam neki lehetőséget. Ott álltunk a ház parkolójánál. Nyitódott az ajtó és kisétált rajta hat bőröndös fiú. Megfagytam. Tényleg elmennek.

- Mit is mondjak? Valami vicc kéne ide.- szólalt meg Louis.

- Nincs idő a viccelődésre. Öt percetek van búcsúzkodásra! Lányok örülök, hogy megismerhettelek titeket.- mosolygott kedvesen Paul majd be szállt a kocsiba.

Dórival egymásra néztünk majd ő balra én pedig jobb oldalra mentem azon belül Josh-hoz.

- Nem, voltál sokáig itt, de ennyi elég, volt arra, hogy tudjam jó ember vagy!- mosolyogtam.

- Köszönöm. Nagyon megkedveltelek kis informatikus!- ölelt meg.

- Vigyázz magadra.

Josh kacsintott majd csatlakozott Paulhoz.

- Louis bácsi kap ölelést?- vonta fel szemöldökét.

- Hát persze.

- Aztán csak óvatosan a fiúkkal.

- Louis ez, hogy jön ide?- nevettem.

- Csak féltelek ahogy Harryt is.

- Harryt?

- Hiányozni fogsz!- puszilt meg majd Dórihoz ballagott.

Harry, hogy jött az elköszönésünkhöz? Mindegy Louis már csak ilyen.

- Kár, hogy elmegyünk!- sétált mellém Zayn.

- Bizony nagy kár. Nem ölelnél meg?

- Dehogynem téged bármikor!- húzott magához.

- Mond csak mi lesz Perrie-vel?

- Kérdezz egyszerűbbet. Annyiba biztos vagyok, hogy bulizni fogok és nem kötöm le magam senkivel.

- Óvatosan a piával rossz hatással van rátok.

- Nyugi anya!- simogatta meg az arcom majd tovább állt.

- Négy perc!- kiabált Paul.

- Gyorsan mielőtt itt hagy minket!- nevetett Niall.- Nessa világi egy csaj vagy. Imádlak! Rettenetesen fogsz hiányozni!

- Te is nekem!- öleltem meg.- Most pedig menj a barátnőmhöz.

- Szeretlek!- puszilt meg majd Dórihoz futott.

- Szépségem!- pördített meg Liam.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- El felejtesz?- lábadt könnybe a szemem.

Liam arca elkomorodott. Megsimogatta a fejem majd megölelt.

- Nem foglak!

- Remélem is.

Nem tudom meddig állhattunk úgy, de Paul ordibálása zavart meg minket. Két percünk maradt hátra. És én még nem köszöntem el Harrytől. Elhúzódtam Liamtől mire ő mosolyogva csak annyit mondott, "menj csak". Tétovázva sétáltam Harryhez, de nem tudtam megölelni mert épp lefoglalta valaki.

- Khm.. Csak elszeretnék köszönni.

- Jaj hát persze.- nevetett cinikusan Emma.- Harry drága a kocsiban várlak.

Mi a...? Jó tudtam, hogy ez a Néma Bob is Londonba költözik, de hogy a fiúkkal megy arról nem szólt senki semmit. Megtépem. Eskü, hogy eljár a kezem. Persze őt nem szégyelli egyik fiú sem. Oké nyugodjunk le most nem veszekedni jöttem ide. Hanem elbúcsúzni ezektől a tökfejektől.

- Hú, nehezebb mint gondoltam.- vakarta tarkóját Harry.

- Nem is mondtad, hogy a szőkeség is veletek megy.

- Ma tudtuk meg mi is! Legalább lesz valaki aki nem felejtet el titeket.

- Még nem mondták, hogy hasonlítok Emmára.

- Nem úgy értettem.- forgatta szemét.

- Ezt nem hiszem el.- nevettem.- Már megint veszekszünk!

- Mint az első találkozásunknál!

- Igen, de akkor sötét, volt és az öledben voltam.

- Mi lesz velem nélküled?- csuklott el a hangja.

- Eddig is megvoltál.

- Vanessa azt hiszem én...

- Fiúk indulnunk kell.

- Csak egy percet.- kérlelte Niall.

- Nincs egy perc így is késében vagyunk.

Harry mély levegőt vett. Próbáltam valamit mondani, de a torkomban egy jókora gombóc, volt ami akadályozott. Közelebb mentem hozzá ő a derekamnál fogva magához rántott. Olyan szorosan öleltem amilyen szorosan csak lehetett. Szememből önkényesen kicsordult egy könnycsepp és követte őt a társai. Harry is sírt bár az arcát nem láttam, de hallottam ahogyan szipogott.

- Harold el ne merj felejteni!- tettem a fejem a homlokára.

- Nem hiszem, hogy elfelejteném az én...

- Harry gyerünk!- kiabált Josh.

- Mennem kell! Nem mondom, hogy ég veled!- törölte le a könnyét.

- Mondjuk azt, hogy viszlát!- simítottam meg az arcát.

- Rómeó elfogunk késni!- énekelt Louis.

- Vanessa Müller még látjuk egymást!- puszilta meg a kezem majd az autóhoz futott.

 Mért nem hiszem el amit mondott? Gondolkozzunk reálisan több száz  kilométer választ el minket. Dóri is olyan állapotban, volt mint én. Kisírt szemekkel sétált hozzám. Paul dudált nekünk a fiúk pedig intettek ahogyan mi is. Majd elhajtottak. Végig néztük ahogyan a kocsi kigördül az utcából.

- Elmentek!...