32. Bolondok aranya ...

~ Nem vagyok féltékeny! – ordítottam a fülébe.
 A lányok egész régen rájöttek, hogy lehet elhitetni a fiúkkal, hogy teljesen hidegen hagyják őket. Emlékszem Dóri anyukájának a meséjére. Valahogy így hangzott:
- Mikor annyi idős voltam, mint ti lányok teljesen oda voltam Péterért. Ő volt az iskola fene gyereke. Mindig fekete bőrdzsekit viselt világoskék szűkített farmerrel, haja gondosan oldalra volt fésülve. Álom pasi … Az én álom pasim és még kétszáz lány ugyanezt mondta. Soha nem mertem elmondani neki, hogy mit is érzek iránta. Akármikor észrevettem elfordítottam a fejem, holott igenis látni akartam, csak hogy bennünk, lányokban egy a közös: szeretjük magunkat kelletni! Egy szép nap épp, kint dohányoztunk a barátnőimmel az iskola háta mögött mikor ő is megjelent.
- És? - türelmetlenkedtünk Dórival.
- Mi és? Elmentem onnan.
- Azt hittem, hogy Happy End lesz a vége. - mondtam ki, ami a csőrömet bökte.
- Nem minden történetnek jó a vége, ezt ne felejtsd el Nessa!
Remek végszó, mi? Mai napig nem tudtam meg, hogy mi volt a folytatása Péter és Dóri anyukájának a kapcsolatában. Személy szerint én is így cselekedtem volna, de Dó … Dó meg van róla győződve, hogy ő bátor. Aha … persze. ? Belecsúsztattam a tálat a forró mosogató vízbe és körkörös mozgással tisztítottam meg majd a következőt … a következőt … és a következőt.
- Találd ki, hogy én mit találtam ki! - ugrott a konyhapultra Dóri.
- Nem szeretnék a fejedbe látni!
- Nem is tudnál!
- Akkor meg miért kérsz ilyet tőlem? - emeltem rá a tekintetem, de egyből visszakaptam a vízre ugyanis majdnem elejtettem a kezembe lévő poharat.
Dó ezt a kérdésemet figyelmen kívül hagyta.
- Van egy klassz Park ahol kalandvágyó emberek kincset …
Sikeresen lefejeltem a szagelszívót. A fájdalom akkora volt, hogy még sikítani is elfelejtettem. Homlokomhoz kaptam a kezem … Vérzett. Szédülni kezdetem és hányingerem lett. Dóri ebből semmit nem vett észre folytatta a monológját. Nem vagyok semmi jónak az elrontója így hagytam hadd beszéljen, legalább addig elfoglalja magát. Megtöröltem a kezem a konyharuhába majd megnéztem a szekrénybe hátha találok sebtapaszt.
- Na, benne vagy?
- Persze, persze. - fogalmam nem volt, hogy mire is vállalkoztam, de nem is érdekelt.
Gyűlölöm a vért … és még én akartam orvos lenni! Mivel nem találtam meg azt, amit kerestem felszaladtam a hálókörzetbe. Tisztán emlékszem, hogy Liam - nek adtam az elsősegély dobozt mivel szinte ugyanúgy járt, mint én még pár nappal ezelőtt. Bekopogtam az ajtón, de nem jött válasz! Hova mehetett? Úgy tudom, neki ma szabadnapja van. Benyitottam. Még, ha most járnék először Liam szobájába, akkor is egyből tudnám, hogy az övé. Jó, oké nem volt katonás rend, de sokkal jobb, mint a többi fiúké. Vajon hol lehet? Megnéztem az ágy két szélénél, az éjjeli szekrényben, de nem volt sehol végső elkeseredésemben felálltam egy zsámolyra és a kezemmel végig futottam a szekrény tetején. Ám nem egészen azt leltem, meg amit kerestem. Egy vaskos borítékkal a kezembe ültem le az ágyra. Először nem mertem felbontani, de a kíváncsiság nagyúr. Megpróbáltam úgy szétfeszíteni, hogy ne tépjem el. A borítékban számos kép volt, egyetlen személyről … Danielle - ről. De nem a megszokott ártatlan képek. Félig pucér, vagy teljesen meztelenül feszített egy tükör előtt. Kihűlve néztem végig a képeket. Ennyit arról, hogy Liam az ártatlan lányokat szereti.
- Te meg mit csinálsz azokkal? - hallottam meg a szoba illetve a képek tulajdonosát.
Annyira megijedtem, hogy lebucskáztam az ágyról és a képek, amik eddig a térdemen pihentek szanaszét repültek a szobában.
- Öhmm … kopogtam, de nem szóltál ki így bejöttem. Kéne az elsősegély doboz.
Liam nem nézett rám, a földön lévő képekre meredt. Jó ideig néma csendbe burkolózott majd végül megszólalt:
- Épp tusoltam.
Zavartan felálltam, leporoltam a nadrágom. Végig néztem Liam vontatott mozgását amint felemeli az ágy tetejét és kiveszi az ágynemű tartóból a kisdobozt. A hasamnak lökte, ami által egy kicsit összegörnyedtem.
- Kösz!
Liam biccentett. Eléggé azt az érzést keltette bennem, hogy nem kívánatos személy vagyok az ő kis „vackában”. Már épp azt ajtónál voltam mikor visszarántott.
- Ezek a képeket Dan küldi. Muszáj valahogy a kapcsolatunkban a szikrát megtartani.
- Nem kell magyarázkodnod.
- De …
- Nem kell! - téptem ki a kezem a szorításából.
Ki akartam onnan jönni, csak ez számított. Nem volt volna szabad belépnem a magán szférájába. Becsaptam magam után a fürdő ajtaját. Lemostam az alvadt vért a homlokomról, lefertőtlenítettem majd egy apró sebtapaszt raktam rá. Lentről hangos nevetést halottam tehát megjöttek a többiek.
- Induljunk! - csapta össze a kezét Dó, amint leértem.
- Hova?
- Kincset keresni! - Zayn átkarolta a vállam majd kivezetett a kocsijához.
Gyors hátra fordultam láttam, hogy a többiek is követnek minket. Zayn kinyitotta nekem az ajtót én beszálltam.
- Áááá! - sikkantottam fel.
Harry megragadta a fejem csak azért, hogy befogja a számat. Zayn bepattant a kocsiba beindította és gázt adott neki. Még halottam, hogy Louis azt kiabálja utánunk, hogy „Ott találkozunk”. Hol ott? Mikor kikanyarodtunk az utcánkból elengedett, de én visszakaptam a kezét. A látvány letaglózott. Harry szemöldöke fel volt repedve, ahogyan a szája is és csak úgy ömlött belőle a vér. Kezei felvoltak horzsolva. Zayn a visszapillantóból nézett minket.
- Ennyire rosszul nézek ki? - mosolygott, majd fájdalmasan felszisszent mivel a száján lévő seb rettenetesen húzódhatott neki.
Nem tudtam válaszolni, de még viszonozni a mosolyát sem. A vér még az arcomból is kiszökhetett, de a kezemből biztos, mert jég hideg volt. Inkább Zaynhez fordultam.
- Így nem mehetünk vele a többiek után. Le kell kezelni!
- Elviszlek titeket a régi házamba, de ott kell hagylak titeket!
- Miért?
- Mert a fiúk nem tudják, hogy mi van Harry - vel!
- És nem is fogják meg tudni! - nyöszörgött Harry.
Nem mertem megkérdezni, hogy mi történt vele … Még nem. Majd, ha lemossuk róla a vért, akkor rá érek. Zayn bekanyarodott egy tömbház parkolójába. Odaadta a kulcsot majd elment. Nehézségek árán, de felcipeltem Harryt a harmadik emeletre. Nekitámaszkodott a falnak addig én kinyitottam az ajtót.
- Gyere! - karoltam át és behúztam a házba. Ledobtam a kulcsot a nappaliban lévő üveg dohányzó asztalra.
Harry tudta a járást. Egyenesen Zayn volt szobájába vezetett. Ott nyögve hanyatt vágta magát. Ennyi erőből magammal hozhattam volna az elsősegély dobozt. Kirohantam a konyhába kerestem egy kisebb lábost langyos vízzel töltöttem meg. A házban nem igen voltak cuccok mindössze pár bútor, de mind tükrözte Zayn stílusát. Minden méregdrága lehetett. A fürdőbe mentem. Találtam egy kicsi illetve egy nagy törölközőt. Visszamentem Harryhez letettem a földre a lábost és mellé térdeltem. Harry felült. Kisebb terpeszt csinált így helyet adva nekem. Belemártottam a rongyot a vízbe.
- Kicsit csípni fog! - figyelmeztettem mielőtt a vérző szemöldökét kezdtem törölgetni.
Harry még csak fel sem szisszent. Most vagy előttem próbált erősnek látszani vagy tényleg nem vészesek a sérülései. Mikor nagyjából végeztem a szemöldökével letértem a szájához. Csúnyán el volt harapva. Harry megfogta a kezem elvette a sebtől és összekulcsolta ujjainkat. Meglepettség biztosan kiült az arcomra, de mosolyogtam. Ez a kézfogósdi nem nagydolog lenne másnak, de nekem igenis mérföldkő az életemben.
- Mondtam, hogy csípni fog! - saját magamon is meglepődtem, hogy ezt mondtam.
Harry megvonta a vállát. „Kösz, jót beszélgettünk!” Elengedte a kezem én pedig folytattam, amit azelőtt, de már nem bírtam meg kellett kérdeznem:
- Mi történt veled?
Harry vett egy mély levegőt, de nem szólalt meg. Vártam, talán keresi a megfelelő szavakat ahhoz, hogy beavasson a nagy „titokba” ami mostanában övezi az életét. Türelmesnek kell lennem … végig ezt hajtogattam magamban. Nem szabad ajtóstul a házba rontani így elsőnek csak kopogtattam. Második fázis majd a dörömbölés lesz a harmadik, nos, akkor rá fogom törni azt a rohadt ajtót, ami elválaszt tőle. Harry nem akaródzott megszólalni ismét magamhoz vettem az irányítást:
- Harry nekem elmondhatod, hisz tudod én vagyok a barátod Nessa!
- Mért beszélsz velem úgy, mint ahogyan egy idiótával szokás? - mordult fel.
Elkaptam a kezem vérző sebétől. Megrémültem tőle, bár nagyon is jól tudtam, hogy még mindig az aranyos göndör éneklő fiúcskával térdelek szemben mégis annyira idegennek éreztem őt. Harry észrevette, hogy megilletődtem így küldött felém egy mosolyt, amit inkább fintorra hasonlítanék. Most már biztos fel kell vele vennem a kesztyűt! :
- Most vagy magyarázatott adsz nekem arra a kérdésemre, hogy mért vérzik a pofád vagy itt hagylak a francba!
Én mondtam ezeket a szavakat, de nem gondoltam komolyan. Nem lennék képes így itt hagyni … ilyen állapotban.
- Ne legyél ennyire kíváncsi! Legyen annyi elég, hogy rosszkor voltam rossz helyen, sőt inkább jókor voltam jó helyen.
- Mi van? Te meg miről zagyválsz?
- Figyelj ez családi ügy csak rám és Gemmára tartozik. Ígéretet tettem neki, hogy nem mondom el senkinek.
Családi ügy? Hát már majdnem én is a család tagja vagyok elvégre egy fedél alatt lakok vele.
- Harry! - kezem közé fogtam jobb kezét és megszorítottam. - Aggódom és meg van rá az okom. Nézz csak magadra. Kérlek, könyörgöm mond el!
- Nem olyan vészes ám a dolog amilyennek mutatkozik.
- Akkor semmi akadálya, hogy beavass!
Harry megforgatta a szemét. Végre belátta, hogy nem menekül előlem.
- Szóval a nővéremnek négy hónapja új pasija van. Az elején még minden a legnagyobb rendben ment köztük, de mostanra eldurvult a helyzet. Már két hónapja, hogy ha veszekednek a fiú beindul és tettlegességig fajul a dolog. Ma éppen akkor verte mikor én betoppantan …
Hirtelen a sajnálat, amit Harry iránt éreztem tompulni kezdett és helyette átvette a helyét Gemma bajának a súlya. Soha senki nem engedheti meg magának, hogy egy másik embert megüssön, ismétlem SOHA!
- Tehát megvédted a nővéred!
- Igen, de azzal nem számoltam, hogy a srác nagyobb, mint én és hát látod … - nevetett.
Én is elnevettem magam.
- Vedd le a fölsőd!  - adtam ki a parancsot.
- Elnézést elismételnéd még egyszer?! Tudod mostanában elég szelektív a hallásom.
- Ja gondolom … főleg amikor én mondok valamit mi? Vedd, le beborogatjuk a bordáidat vagy mit … nem vagyok orvos! - vontam meg a vállam.
Harry felpróbálta emelni a kezét, de nem ment neki. Hangosan fújtatva, hogy Ő is észre vegye mennyire nem tetszik a dolog, hogy még nekem is kell levennem a  pólóját megragadtam a két szélét és egy rántással lehúztam róla. Mivel nem volt más a közelben a pólóját használtam borogatós rongynak.
- Így jobb lesz!  - raktam a mellkasára a borogatást.
- Ahww … igen! – nyögött fel és ismét hanyatt vágta magát.
~?~?~?~
Harry sebei már felszívódtak kevesebb, mint egy hét telt el a verekedése óta. Niall és Dóri halálosan összevesztek mivel kiderült, hogy a kincskeresés nem éppen azt hozta meg nekik, amire vágytak.
- Annyira hülyének néztek minket, Nessa! - már majdnem a sírás keringette. - Az az undok vezető mindenki előtt nevetve bejelentette, hogy megtaláltuk a bolondok aranyát, de itt még nincs vége kitüntettek minket! - felállt valamit matatott a táskájában és kisvártatva előhúzott egy kék kokárdaféleséget, ami hatalmas betűkkel hirdette Bolond vagyok, nem tagadom! megkapó szlogenét !
Azóta a nap óta egy szót sem szóltak egymáshoz. Liammel próbálkoztunk a kibékítésükkel, de a végén már én is veszekedtem Niallel ahogyan Liam Dórival így tehát feladtuk a próbálkozást. Harryvel sem valami fényes a kapcsolatom. Soha nem gondoltam volna, hogy megértem Emma érzéseit erre tessék … Taylor mindkettőnk elől elpasszolta Harryt.
- Ez csak a te hibád! - a nagy Paul mindig tudja, hogy hogyan kell megvigasztalni.